Lélektakaró-5.rész

Amint belépett a pékségbe, először apja bozontos üstökét pillantotta meg, a fehér vászonsapka alól kiszabadult rakoncátlan, mákos fürtökkel. A kemence előtti gödörben állt, kezében a péklapáttal, s a ropogós, aranybarnára sült cipókat szedte ki a kemencéből, majd miután körbesimította a vizes nyeles kefével rádobta a deszkapallóra, gyengéden lökött egyet rajta, s a cipó éppen az üzlet ajtajában állt meg, ahonnan anyja a polcokra sorakoztatta őket.

Sebtében elköszönt, s szinte fellélegzett, amikor a fullasztóan meleg, páratelt pékség levegőjétől megszabadult, s a z utcára lépett. Ajkát elhagyta egy-két halvány „csókolom”, amint az üzlet előtt várakozó emberek mellett elhaladtak, s vidáman lódult meg a sarkon álló iskola felé, az ötéves húgát maga után húzva.

Még hallotta az anyja hangját:

– Aztán jók legyetek, s vigyázz a kishúgodra!

Ezerkilencszázötvenhét júniusát írták, s az a pénteki nap volt az utolsó tanítási nap az évben.

Mikor az osztályterembe értek a hetes éppen a „V” betűt rajzolta a táblára, s az elcsúsztatható palatábla felső részén ott virított a szó:

VAKÁCIÓ!

Még mielőtt beült volna a padba, komótosan kipakolta a táskáját. Leoldotta a táska csatjáról a tintásüveget, besüllyesztette a padba vájt lyukba, majd elővette a tollszárat, s ráhúzta a végére a karcsún ívelt tollhegyet, melyet mint egy hímes tojást helyezett be a pad felső részén lévő vájatba.

Még annyi ideje maradt, hogy a húga elé tegyen egy-két üres papírlapot, meg színes ceruzákat, s azután felpattant a padból, vigyázz állásba merevedett és a többiekkel együtt kántálta:

– Jó reggelt kívánok!

A nap egyhangúan, unalmasan telt, egyre az ablakon bekacsintó napsugarakra figyelt, s az előtte álló nyári szüneten járt az esze.

Az óvodás húga is izgett-mozgott, neki még inkább unalmas volt a „kényszer pihenő”, de otthon nem maradhatott- mert láb alatt lett volna- így a szülei megkérték a tanító urat, hogy ezt a délelőttöt vele tölthesse az iskolában.

Az óra végét jelző csengő után kiözönlöttek az iskola udvarára, s csoportokba verődve trécseltek, míg az egyik osztálytársa oda nem kiabált neki.

– Bori, gyere gyorsan a húgod rosszul van!

Csak azt látta, hogy a húga a falnak dől, s az arca fehérebb a frissen meszelt falnál.

Még szólt a tanító úrnak, s kétségbeesetten maga után vonszolva elerőtlenedett húgát rohant a Rákóczi úton lévő orvosi lakáshoz.

Becsengetett.

A tornácra a házvezetőnő nézett ki, s csak annyit mondott:

– Várjatok kicsit, a doktor úrék éppen ebédelnek.

A pár perc már örökké valóságnak tűnt. Egyre csak a húgát figyelte, le nem véve róla a tekintetét. Kati egy darabig a falnak támaszkodva álldogált, majd lassan lecsúszott a földre…talán elájult.

– Laci bácsi, Laci bácsi-kiabált kétségbeesetten-tessék jönni, Kati nagyon rosszul van.

Az orvos egy percen belül ott termett, a karjába kapta a húgát, s rohant vele az udvar hátsó részén lévő rendelőbe.

Ott ráfektette a vizsgálóasztalra, s máris tárcsázta a mentőket, s közben még odaszólt neki:

– Szaladj haza, s szólj a szüleidnek, hogy azonnal jöjjenek, mert Kati meghal.

Mai napig nem tudja, hogy akkor valóban jól hallotta-e amit a doktor mondott, vagy csak a kétségbeesés vetítette elé a Halál gondolatát, aminek értelme tíz évesen számára felfoghatatlan volt.

Az anyja jajveszékelve tolta ki a kocsibejárón a biciklit, s szinte eszét vesztve a jármű mellett rohant egészen az orvosi rendelőig.

Tabi doktor- a falu köztiszteletben álló, sőt közszeretetnek örvendő orvosa-akkor megmentette a húga életét. Jó diagnoszta volt, s azonnal cselekedett, amint megállapította a torokgyíkot…

A húga kedvence volt az apjának, pedig amikor megszületett két hónapig felé sem nézett, mert annyira fiú utódra vágyott, hogy a „cseréért” mindenkire haragudott, talán még a Jóistenre is.

Ezerkilencszázötvenben költöztek haza- a kis alföldi zsákfaluba-amikor az apai nagyszülők meghaltak.

Az apja költözött be a házba a családjával, s a húgát Magdi nénit részletekben fizette ki.

Akkor még csak hárman voltak.

A szülei a tíz kilométerre lévő Állami Gazdaságban helyezkedtek el. Az apja asztalosként, az anyja pedig bérelszámolóként. Mindennap biciklivel tették meg az utat.

Az anyja hamar teherbe esett, de a mikor hetedik hónapja volt áldott állapotban, tragédia történt. Egy esős őszi napon, éppen a temető földútján haladtak, amikor az anyja biciklijének hátsó kereke kifarolt a sáros úton, s ő a pocakjával a bicikli kormányára esett. Mire az orvos a helyszínre érkezett az anyja elvetélt. A baba menthetetlen volt.

Vigasztalhatatlanok voltak, főleg az apja, mert a kis jövevény fiú lett volna.

Ezután még inkább a fejébe vette, hogy neki mindenképpen fiú utód kell, mert nem igazán férfi az, akinek csak lánya van.

 

Bollók Irén
Author: Bollók Irén

„…Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.” (Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről) Bollók Irén vagyok, a gyerekkori becenevemen Sutyi. Az Alföldön születtem, s ott is töltöttem a gyerekkoromat és a fiatalságomat, ezért áll hozzám közel a Móra idézet. Akkoriban az ötvenes években egy kis faluban teljesen más volt az élet,mint ma. Sok szempontból sokkal nehezebb, de a nehézségek ellenére az emberek mégis összetartottak, segítették egymást. A szüleim maszek pékek voltak az ötvenes évek közepétől a falu központjában az apai nagyapámtól örökölt vertfalú vályogházban, amely még ma, több,mint száz év után is áll. Ábrándos, zárkózott gyerek voltam, s gyakran merültem el a könyvek varázslatos világában.Jórészt azért is, mert ilyenkor a fantáziám mindig máshova vitt, s beleláthattam más korok, más tájak, városok, emberek életébe. Talán, ha apám nem figyelt volna rám, s nem terelgetett volna vissza a való életbe, elveszek az élet útvesztőiben. Tőle tanultam, hogy a...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »