Megfulladni készülök az ölelésben,
Hazatérni erőtlen… töredékben.
Elbújni vágyom pergő patak mentén ott;
Hol zátonyra futott, mi enyém volt.
Már a semmi is kihullik kezemből,
Ahogy könnycsepp csordul szememből.
Már nem azt siratom, ami elveszett,
Az fáj, hogy bizonytalan jövőm, s jelenem.
Pergő patak partján ülök némán
Csak a gondolatok áradnak énrám.
Most hagyom, hadd zúduljon, mi elzárva
A négy fal között lappangva rombol elázva.
Author: Barbina Melinda Barbara
Gyere közelebb... csak egy pillanatra. Írok, mert olcsóbb, mint pszichológushoz járni. 😀 Na, jó, most komolyabban: 2017 óta írom le azokat a gondolatokat, amik nem férnek el egy csetablakban. Szerelem, szeretet, önismeret, néha egy kis természet – meg minden, amit az ember az éjszaka közepén hajlamos túlkomplikálni. Néha rímes, néha csak rímelget. Hol szabad, hol klasszikus – de mindig őszinte, és mindig kicsit rólad is szól. Ha voltál már szerelmes, csalódott, kereső vagy csak simán ember, akkor talán itt találsz egy sort, amire épp szükséged van. Vidd magaddal. Olvass bele – nem harap. Csak néha a szívedbe.
2 Responses
Szép gondolatok, gyönyörű képekkel lefestve. 🙂
Köszönöm szépen 🙂