Fél rúd párizsi

Gábor gyakran utazott Erzsébetre a keresztapjához. Bandi bácsi ott élt a feleségével, galambjaival és négy kutyájával. A szép sarokházat is ő hozta rendbe. Bevakolta, kifestette, csinosítgatta. A tetőtér a postagalambok szálláshelye volt, a terasz a kutyáké, a kert a szőlőé, a három szoba a családé.
Bandi bácsi tehetsége már fiatalon megmutatkozott. Ügyesen rajzolt, szépen festett, így szobafestő lett. Kiváló érzékkel gyógyította öreg Warszawáját, és mások autóját is szívesen megjavította.
Szőlőjében bort termelt és amint a hangulat úgy hozta, elővette tangóharmonikáját és önmagát kísérte. Csodásan, virtuóz módon játszott, remek hangja tisztán csendült a hallgatóság nagy örömére. Még a fronton is hasznát látta zenei képzettségének, ahol a Hohnert gyakorta elővette és dallamaival erőt adott bajtársainak az esti beszélgetések során.

Gyerekük nem volt, ezért kutyáit nevelte, szerette családtagként. Kriszti volt az anya és három hatalmas kutyának adott életet. A farkaskutya szülői törzskönyvében az Alagi Batta származás szerepelt, ami rendkívül ritka, kiváló szaglást, önfegyelmet, nyomozói képességet jelentett. Amikor kölykei megszülettek, Bandi bácsit felkereste a rendőrség különleges osztálya, hogy megvennék legalább az egyik kutyáját nyolvanezer forintért.
Bandi bácsi természetesen nem adta oda. A családtag szent dolog, nem árusítható.
Mégis, ahogy a kutyaiskolákat befejezték, egy-egy nyomozásra elkérte tőle a hatóság az egyiket úgy, hogy a gazda is vele mehetett.
Álmos – a legnagyobb kölyök, – hegyen-völgyön követte a szagnyomot és ahol mások már feladták az üldözést, az ifjú szimatoló remek orr ismét rátalált az útra, és végül elfogták a betörőt. Több, ehhez hasonló eseményen vettek részt, eltűnt, elkóborolt embereket találtak meg, még hosszú éveken keresztül. A másik két kutya – Attila és Buda is hibátlanul szerepelt a felkérések során. Ajándékképpen értékes tápokat, ételeket, néha pedig készpénzt kaptak segítségükért.

Kriszti mama szeretett bújócskázni úgy is, hogy Gábor kereste meg. Amikor rátalált, a kutya rettentően örült és farokcsóválva kifutott a kertbe, ahol egy újabb rejtekhely mögé lapulhatott a fáskamra mögött.
Az egyik alkalommal Bandi bácsi a terasz kanapéján üldögélt és olvasott. Kriszti felugrott, mellé bújt egy kis simogatásért. Gábor akkor érkezett.
– Gyere, játsszuk azt, hogy most rossz ember vagy és próbáld Krisztit megérinteni! – mondta Bandi bácsi, majd a kutya fülébe súgta, hogy „csibész.” Abban a pillanatban Kriszti mozdulatlanná vált. Háttal ült Gábornak és nagyon figyelt. Bandi bácsi megsimogatta és a nyakára tette a kezét.
– Fogd meg te is! – kérte Gábort, aki keresztapja ujjai mellett hozzáért Krisztihez. A kutya felmordult, megfordult és Bandi bácsira nézett. Útbaigazítást várt.
– Jól van, okos vagy! – hangzott a dicséret. „Szabad!”
És Kriszti vigyorogva Gáborhoz dugta a fejét egy kis vakargatásért.

Az ételekkel is így tettek. Csak a gazdájuk kezéből fogadták el a táplálékot, vagy akkor, ha ő megengedte. Ott ültek a kutyák mind a négyen egymás mellett és várták az ennivalót. Bandi bácsi a táljaikba helyezte az ebédet, és azt mondta, „várjatok!” – majd lassan bement a házba.
A kutyák türelmesen figyeltek. Néha Gáborra néztek, aki mellettük a kisasztalon evett. Buda néha lepillantott a tányérjára, mire Bandi bácsi kiszólt a konyhaablakon, hogy – „Nem oda Buda!” Utána megkérte Gábort, tegyen még egy-egy húsos csontot eléjük és mondja nekik, hogy egyenek! A négy kutya rá sem hederített a keresztfiú szavaira.
A gazdit várták. Pár perc múlva Bandi bácsi megjelent az ajtóban és elhangzott a varázs-szó: „Szabad!” Ekkor nekiláttak és üresre nyalták a táljaikat.

A környéken akadtak furcsa, gonoszkodó emberek is, akik éjjel hangoskodtak, üvegeket törtek és még nappal is belekötöttek a gyengébb járókelőkbe. Egy-egy részeg a kertkapu vasajtaját döngette mikor arra járt, majd elmenekült.
Szerencsére Bandi bácsiéknak barátságos szomszédaik, sok jó ismerősük volt a közelben, így gyakran beszélgettek, meglátogatták egymást. Akadt olyan alkalom is, hogy a kapu kilincsére akasztottak egy kosár almát, egy sütnivaló tököt, csak úgy kedvességből.

Az egyik nap bedobtak a kerítésen egy fél rúd párizsit. A kutyák ehhez sem nyúltak hozzá! Megszagolták, nézegették, de nem bántották. Munkából hazajövet Bandibácsi felesége találta meg a húst és bevitte a konyhába. Örömmel látta az újabb ajándékot. Jól megmosta, megszagolta és frissnek találta, hát kirakott egy vágódeszkát, ráhelyezte a párizsit és balkézzel megmarkolta, hogy felszeletelje a kutyáknak.
-Bandikám, gyere be! – kiáltotta szinte sírva, mire Gábor keresztapja berohant. Felesége tenyeréből folyt a vér. Bandi bácsi kimosta, fertőtlenítette, bekötözte. A kutyáknak bedobott fél rúd párizsiba zsilettpengéket rejtett valaki.

Teltek az évek. A sebek begyógyultak, a fájdalmak a múltba hullottak. Átadták helyüket az apró örömökkel tovaszálló napoknak.
Bandi bácsi idősebb lett, kevesebbet járt a boltba. A kutyák is megöregedtek. Szelídebbekké váltak. Gábor egyre ritkábban látogatta őket. Amikor újra megérkezett, Kriszti már nem volt közöttük.
Attila, Álmos és Buda nehezen jártak és gyakran odabújtak Bandi bácsihoz az előszobai heverőre. Ott voltak a legközelebb egymáshoz. Ahogy eljött a tél, fehér hó takarta be az utcákat, házakat, a kis kertet.
Szürkés bundában totyogtak gazdájukhoz a négylábú családtagok. Békesség volt a házban.
Bandi bácsi néha elővette a régi harmonikát. Fájó vállaival felemelte és rég feledett, ringató dalokat játszott rajta. A dallamok körbelengték a szobákat, kigördültek a teraszra és befonták az öreg épületet. A kutyák lassan elpihentek. Bandi bácsi még játszott néhány percet, majd letette a vén Hohnert a sarokba. Visszament a kis családjához. Átölelte őket és borostás, ráncos arcát elfedte az idő.
A házat dunyhaként beborította a kavargó, sűrű hóesés.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »