A lelet

Klári dolga végezetlenül lépett ki a rendelőintézet ajtaján. Még mindig nem készültek el a leletei, pedig lassan már egy hónap is eltelt azóta, hogy elvégezték az onkológus főorvosnő által elrendelt CT vizsgálatot. A kórházi MR gyanús árnyékot mutatott ki az egyik veséjén, de ez a felvétel nem ad elég pontos és részletes képet ahhoz, hogy egyértelműen meg lehessen róla állapítani, szükséges-e a biopszia.

Az az egy centiméter átmérőjű képlet bármi lehet, akár vesekő vagy meszesedés, ami az ő korában már nem is olyan ritka. Ezzel nyugtatta meg az onkológus főorvosnő, amikor legutóbb kontrollra ment hozzá, aztán gépiesen darálta tovább a szokásos szöveget, hogy a szóban forgó szöveti tömörülés akár egy újabb rosszindulatú daganat is lehet, de most majd idejében elkapjuk, nem úgy, mint a múltkor…

Két évvel korábban ugyanez a főorvosnő ugyanilyen szenvtelenül taglalta a gyógyulási esélyeit a mammográfia eredményét szemlélve. Két centiméter átmérőjű rákos daganat növekedett a bal mellében. Három hét múlva már a műtőben volt, és a daganattal együtt leoperálták a mellét is.

Mégis csak tűrhetetlen ez a packázás, ami az egészségügyben folyik a betegekkel. Nem igaz, hogy egy nyomorult CT leletet nem képesek ennyi idő alatt kiértékelni! És ahogy beszélt vele az a huszonéves csitri a leletkiadóban, türelemre intette immár sokadszor, a vállát vonogatva, lélektelenül! Persze a maga szempontjából igaza volt, hiszen ő csupán aprócska fogaskerék az egészségügy nehézkesen döcögő gépezetében. Még ott a tojáshéj a fenekén, de máris belefásult a munkájába. Hol van itt a tapintat, az együttérzés, a felebaráti szeretetről nem is beszélve? – legyintett Klári keserűen.

A négyórás vendég lemondta a hajfestést, így aznap már nem ment vissza a fodrászüzletbe. Beült a presszóba, amely nemrégiben nyílt a házuktól nem messze, kért egy somlóit meg egy hosszú kávét. Jólesett a nagy izgalomra, még ha eredménytelenül tépte is az idegeit a rendelőintézet rideg, szürkésfehér falai között.

A szomszéd asztalnál két huszonöt-harminc év körüli lány beszélgetett.

– Palitól jövök – újságolta az egyik –, kivételesen beugrottunk a lakására, mert az asszony délutános, és csak este jön haza. Ott csináltuk a tévé előtt a kanapén…

– Nem mondod? – ugrott magasra a másik szemöldöke. – Komolyan? Nekem ilyen eszembe se jutna, hogy a felesége kanapéján hemperegjek a pasimmal, de azért izgató a gondolat. Egyszer talán kipróbáljuk…

Egyikük sem törődött azzal, hogy hányan hallgatják kényszerűségből a társalgásukat. Az asztaloknál ülő és a pultnál várakozó néhány vendég kínosan forgatta a fejét, próbált úgy tenni, mintha nem oda figyelne. Mindkét lány az egyik mostanában felkapott szépségblogger jellegzetes sminkjét applikálta az arcára. A Pali lakásából jövő még feltűnően hasonlított is a hírességre, de mindkettőjükre ráfért volna még egy kis gyakorlás, ami a sminkelést illeti. Klárinak jó szeme volt az ilyesmihez, hiszen kolléganője, Andi, akivel közösen bérelték a szépségszalonként üzemeltetett helyiséget, kozmetikusként rengeteg profi sminket készített, főleg menyasszonyokat varázsolt felejthetetlenül gyönyörűvé a nagy nap reggelén. Amolyan kalákában dolgoztak ők ketten, Klári készítette az ara és az örömanya frizuráját, Andi pedig az arcukat festette ki.

– Pali itt lakik a közelben – szürcsölte ki a kávéját a szépségblogger hasonmása –, és képzeld csak el – halkabbra fogta a hangját, de Klári most már erősebben fülelt, úgyhogy nagyon is jól értette, amit mond –, lehet, hogy hamarosan facér lesz.

– Hogyhogy? Csak nem válik el? – koccant oda a másik lány kávéscsészéje az asztallaphoz.

– Még az is lehet, hogy megözvegyül. Az asszony ma ment a leleteiért. Nagy valószínűséggel megint rákja van, mint pár évvel ezelőtt. Akkor is majdnem elpatkolt, azóta meg csak öregebb lett. Pár évvel idősebb is Palinál, úgyhogy minden esélyed megvan rá, hogy hamarosan a koszorúslányom lehess. Rózsaszín rucit akarsz, vagy kéket? – nevette el magát a hasonmás, és a barátnője vele nevetett.

Klárinak nem volt kedve tovább hallgatni a beszélgetést. Megitta a kávéját, fizetett és távozott.

Útban hazafelé megcsörrent a mobilja, idegesen kutatott utána méretes retiküljében. A kis csitri hívta a leletkiadóból.

– Negatív a CT – csicseregte erőltetetten kedves hangon –, most küldte át a doktornő az eredményt. A héten majd tessék bejönni a papírért, csak szólok, hogy addig se izguljon.

Úgy látszik, mégsem teljesen reménytelen a helyzet. Az emberek igenis jók, gondolta Klári, miközben egy régi dalt dúdolt magában, vidáman, felszabadulva a súly alól. Még a táskája sem nyomta úgy a vállát, ahogyan eddig.

Palit, a férjét otthon találta. Elnyújtózott a kanapén, mint egy jóllakott tigris, és a telefonját babrálta, szokása szerint.

– Na, mi újság? – A férfi pillantása teli volt mohó várakozással.

– Negatív. Nincs rákom, ha ezt akartad tudni.

Pali nagyokat nyelt, pislogva bámulta a feje fölött a mennyezetet. – Ezt meg kell ünnepelnünk, drágám. Mi lesz a vacsora?

– Amit főzöl magadnak – vetette oda Klári félvállról –, vagy amit a kis barátnőd készít. Bár, ahogy elnéztem ott a cukrászdában, az a lány még egy teát sem tud rendesen megfőzni. Talán az lesz a legjobb, ha rendeltek magatoknak pizzát. Vagy szusit, ha ahhoz van kedvetek.

– Miket beszélsz itt össze? – hebegte a férfi.

– Elmegyek.

– Mégis hová?

– Bárhová, csak innen el. Ha már kaptam egy új életet, vétek lenne nem kihasználni. – A nő sarkon fordult, kiment az előszobába, és levette a bőröndöt a ruhásszekrény tetejéről.

 

Bora Ildikó
Author: Bora Ildikó

Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Szomorú, de életszagú történet. És ha még hozzávesszük, hogy nincsenek véletlenek…
    Gratulálok Hedvig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 3 = 2

Cserebogár a falban

Szegény pajor mire gondolhatott, amikor a csodálatos átalakulása során bogárrá változva azzal szembesült, hogy téglák közé, a falba született újjá? Mert van ilyen, én se

Teljes bejegyzés »

Ha a boldogság…

Ha a boldogság kismadár volna,bizonyára kalitkába zárnák.Mivel illékony érzés csupán,helyette megzabolázzák.Jaj, szegény boldogság,vajon mit vétettél mond?Rossz híredet keltik ott,ahol nincs egyetlen mosoly?Ne hagyd, hogy azt

Teljes bejegyzés »

Te vagy…

Te vagy az életem, te vagy a levegőm.Te vagy ki éltet, te vagy a megmentőm.Szívem doktora, hogyan is nevezzelek?Szerelmem farkasa, el kell, hogy engedjelek. Author:

Teljes bejegyzés »

Hazámról írok

Edit Szabó : Hazámról írok Édes Földem, hol az életre születtem, kérlek maradj meg ilyennek mindig nekem, „Te oltasz a szívbe örömöt, bánatot,” hűséges lányod

Teljes bejegyzés »

Tükröződik…

Szeretettel új versem!     Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs asszisztensként

Teljes bejegyzés »