A képviselő
Egyed-Husti Boglárka novella
Lajos el se hitte, amikor megválasztották. Mivel függetlenként indult így az esélyei egyenlőek voltak a nullával. Most mégis ő lett a képviselő. A kis faluban sokan ismerték és szerették őt. Ő is sok reformot ígért a választások után ezért nem akarta cserben hagyni a szavazóit. Első nap be is ment a Hivatalába, ahol rögtön rájött, hogy bizony ő a politikához nem ért.
Ezért mindenkinek adott és csak adott. kérvényeket fogadott el és nem járt utána a dolgoknak így hamar kiderült, hogy az egyik fontos beruházásnál lenyúlták a pénzt. Gizike a sokat látott titkárnő csak ennyit mondott: el sikkasztották.
Lajos ezért megfogadta, hogy még keményebben fog dolgozni és még többet szeretne tenni a választók érdekében, de mindig volt egy buktató. Mindig csak jöttek és jöttek és Lajos egyszerűen nem bírta.
A település nagy beruházásokat akartak végbe vinni és bár a lakosság és Lajos is tiltakozott ellene a helyi nagy vállalat mégis elkezdett építkezni.
Aztán jött Gizike, hogy Lajost fentről keresik. A nagy főnök tette hozzá csendesen. Lajos azelőtt még sose beszélt vele, mit is mondhatna ő neki. Ő csak egyszerű béres emberfia volt. A nagy főnök meg hát mégis csak valaki.
A telefonba szűkszavúan beszéltek, tényeket és adatokat közöltek majd két opciót ajánlottak fel Lajos számára. Másnap megkötötték az üzletet, minden papírt aláírtak. Lajos számlájára gyorsan átment a pénz.
Gizike a sokat látott titkárnő csak ennyit mondott: mindenki megvehető.
Teltek múltak az évek és a településen a nagy beruházás megvalósult, a helyiek elszegényedtek, az ivóvíz a beruházás miatt szinte teljesen ihatatlan lett és Lajos közben elkezdett inni, drogozni majd prostikat is fogadott.
Aztán egy szép napon, mikor Gizike lefőzte a kávét és bement, hogy kiszolgálja Lajos már nem élt.
Felakasztotta magát.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
