A hamis emlék 3.

A pszichológusnál

Gábor hosszas morfondírozás során végül úgy döntött, hogy elmegy az iskolája által felajánlott pszichológushoz egy terápiás beszélgetésre. Kollegái csúnyán megvádolták egy általa el nem követett dologgal, mely nagyon sok kellemetlenséget okozott neki, amíg ki nem derült az ártatlansága.

­ – Kérem, jöjjön be! – szólt ki Nóra, a kerületi pszichológus Gábornak.

Gábor bement az egyéni terápiák számára felszabadított szobába. Mielőtt leült volna a felkínált ülőhelyre, kicsit körülnézett. A berendezés elég szerény volt. Két kimustrált szövet borítású fotel, közöttük egy kis asztalka egy szép hímzett terítővel letakarva. Ezen észrevehetően megakadt a szeme. A falak mentén könyvespolcok sorakoztak. Egy kisebb méretű szekrény, továbbá egy szép nagy ablak, amely a Városliget éppen rügyező fáira nézett. Még egy csap is volt a szobában kézmosáshoz. Alapvetően barátságos környezet volt.

­ – A terítőt nézi? Még a nagymamám készítette és nagyon szeretem. Az otthoni modern lakásunkba nem igazán illik, ezért behoztam ide. Helyezze magát kényelembe és kérem mondja el milyen problémája volt, ami miatt felkeresett? Miben segíthetek? Úgy tudom, a kollegái vádolták meg valamivel, amit nem követett el – kezdte a Nóra a beszélgetést, miközben ő is kényelembe helyezte magát a másik fotelban. Nóra közel húsz éve dolgozott pszichológusként. Magas szőke nő, férjezett, egy tizenéves lánya van.

­ – Az egyik kerületi iskola földrajztanára vagyok, immár több, mint húsz éve. Sőt, annak idején abba az iskolába is jártam. Nagyon szerettem oda járni, azért is mentem vissza tanítani. Eddig nagyon jól éreztem magam és úgy tűnt, hogy a kollegákkal is jól kijövök. – kezdte Gábor, miközben a kezét tördelte. Gábor ötvenes évei elején járó testes, magas, barna, enyhén kopaszodó férfi. Nős, felesége szintén tanár, de egy másik iskolában. Szándékosan nem akartak azonos munkahelyen dolgozni. Lányuk egyetemista.

­ – És ez mitől változott meg? – kérdezte Nóra.

­ – Egyik, az iskolában szintén régóta tanító kolleganőm, aki magyartanár, elhatározta, hogy elkezd foglalkozni az iskola történetével. Sok fényképet gyűjtött össze, amelyekből szép kiállítást is rendezett az egyik folyosón. De történeteket is akart. Ezért mindegyik kollegával többször is leült beszélgetni. Velem is. Egyik alkalommal elkezdett nekem felemlegetni egy húsz évvel ezelőtti osztálykirándulást, ahol állítólag én felpofoztam az egyik srácot, akinek ettől eleredt az orra vére – mondta maga elé meredve Gábor.

­ – Ez elég komoly vád – szólt közbe Nóra.

­ – Igen. Ezt ő úgy adta elő, mintha ténylegesen megtörtént volna. És kérte, hogy mondjam el a körülményeket. Mivel már rég történt, nem igazából emlékeztem. Az biztos, hogy a Mátrában voltunk kirándulni az akkori osztályommal és már este, lefekvés előtt két srác összeverekedett és az egyikük orra valóban vérzett. Az is biztos, hogy én választottam szét őket. De, hogy felpofoztam volna? És majd mindegyik beszélgetésünk alkalmával feltett nekem, hogy is mondják, sugalló kérdéseket – folytatta Gábor, miközben hátradőlt a fotelban.

­ – Ezeken mit ért? Mik voltak ezek a kérdések? – kérdezett közbe Nóra.

­ – Marikának, a kolleganőnek, szokása volt ilyeneket feltenni diákjai számára is, amikor valamilyen ügyüknek utána akart járni. Nagyon jó pszichológusnak és nyomozónak tartotta magát. Tőlem körülbelül a következőket kérdezte:

  • Kik vettek részt a verekedésben?
  • Te pontosan hol voltál akkor, amikor kitört a két fiú közt a verekedés?
  • Hogyan választottad szét őket? Hozzájuk értél? Hol értél hozzájuk?
  • Mérges voltál rájuk?
  • Mit csináltál a szétválasztás után a verekedőkkel?
  • Te adtad Andrásnak azt a pofont, amitől elkezdett vérezni az orra?
  • Mi történt, amikor láttad, hogy vérzik András orra?
  • Hogyan állítottátok el a vérzést?

­ – Hát ezek tényleg olyan kérdések, hogy szinte az emberbe bele szuggerálják, hogy csakis ő lehetett a bűnös – állapította meg Nóra.

­ – Igen és minden alkalommal, most utólag úgy rémlik, egyre erőszakosabban kérdezett. A végén már én magam is elhittem, hogy én pofoztam meg Andrást, akinek ettől eredt el az orra vére – mondta Gábor.

­ – És mi történt ez után? – kérdezte Nóra.

­ – Végül Marika becitált az igazgatónőhöz, Jolihoz, mivel erről szerinte neki is tudnia kellett. Én annyira össze voltam zavarodva, hogy szinte bevallottam, bár leszögeztem, hogy nem emlékszem a részletekre. – folytatta Gábor a beszámolót.

­ – De úgy tudom, hogy végül szerencsés fordulatot vett az ügy – szólt közbe Nóra, miközben jegyzetelt.

­ – Igen. Joli, az igazgatónő, a tavaszi szünet előtti este felhívott és kérte, hogy reggel 9-re menjek be hozzá beszélgetni. Ugyan azt is mondta, hogy ne legyek ideges, mivel utána járt a dolognak és minden rendben van. De azért el tudja képzelni, hogy nem sokat aludtam az éjszaka. Reggel pedig totál leizzadva ébredtem. Elegem volt már az egészből. Szegény feleségem is látta rajtam a folyamatos feszültséget. Már nem akartam őt folyton ezzel a problémával terhelni, azért is kértem, hogy pszichológussal beszélgethessek a dologról – beszélt tovább Gábor, akin látszott, hogy ismét kezdett kicsit izzadni.

­ – Hogy folyt le a beszélgetés? – kérdezte Nóra.

­ – Joli nagyon barátságos volt. Ő nagyon jó vezető. Elmondta, hogy ő ténylegesen sosem hitte el az egészet. Sokat gondolkodott, hogy miként tudna utána járni annak, hogy ténylegesen mi is történhetett. És szerencsénk volt, mivel András, akinek vérzett az orra azon a bizonyos kiránduláson, két napja betoppant hozzá azzal a kéréssel, hogy kellene a bizonyítványáról egy hiteles másolat, mivel az a költözése során eltűnt. És Joli megkérdezte tőle, hogy ő miként emlékszik a verekedésre. András elmondta, hogy szó sem volt semmiféle pofonról. Az orra a verekedés során kezdett el vérezni, még mielőtt én odaértem volna. Sőt, akkora már abba is hagyták a verekedést. Én pedig segítettem elállítani a vérzést – folytatta Gábor a történetet.

­ – Azért a pofon durva vád volt a kolleganő részéről. Gyakorlatilag egy úgynevezett hamis emléket állított elő. És az Ön elmondása szerint a diákjai esetében is nemegyszer ezt tehette a kolleganő. Lett ennek valamiféle következménye rá nézve? – kérdezte Nóra.

­ – Igen, természetesen. Joli közölte Marikával, hogy nem kap több osztályfőnökséget. De itt nem ért véget a történet. Amikor Joli behívatta Marikát, megkérdezte tőle, hogy miért jutott eszébe engem egy olyan húsz évvel ezelőtti dologról faggatni, ahol ő a közelben sem volt. Erre Marika bevallotta, hogy az általa protezsált, második éve ott tanító új kolleganő, Edit hívta fel rá a figyelmét. Edit az egyik ötödikes osztály osztályfőnöke volt és nagyon akart törődni a diákjaival, akik elkezdtek rám panaszkodni, hogy szerintük túl szigorú vagyok – mondta Gábor miközben szélesen gesztikulált.

­ – Ez tényleg így van? Ön, hogy érzi? – kérdezett vissza Nóra.

­ – Biztos van benne valami. Nagyon szeretek tanítani. Igyekszem az óráimra sok, a diákokat érdeklő dolgokat is bevinni. Például a nemzetközi focimeccseket, a neves csapatokat, mint földrajztanár, az egyes országok városai mellett ezeket is megemlítjük. A lányok kedvéért beszélünk a divatról, az étkezési szokásokról is. Sokféle csoportfeladatot találok ki a diákok számára. De ezek után azért mindig elkövetkezik a számonkérés. És szeretem, ha a diákok komolyan veszik a munkát. Ebben szigorú vagyok. De tudják, hogy ezt értük teszem. Elég nagy hangom van. Az ünnepélyeken is én szoktam „rendet teremteni”. Ennek persze a kollegák örülnek – sorolta Gábor.

­ – Edit honnan tudhatott bármit? – kérdezte Nóra, miközben odament a csaphoz vizet inni. – Nem kér Ön is egy kis vizet? ­ odavitt Gábornak is egy pohárral.

­ – Joli elmondta nekem, hogy Edithez a fogadóóráján bement az egyik szülő, aki ide járt az iskolába és hallott valamit a verekedésről. És mint kiderült, az ő csemetéje panaszkodott a szigorúságomra. Edit ekkor Marikához fordult, mint mentorához, aki kapva kapott az alkalmon, hogy akkor ő most kinyomozza az esetet – fejezte be Gábor a történetet és látszott rajta, hogy kezdett megnyugodni.

­ – Gábor, kérem beszéljen nekem arról, hogy Önben milyen érzéseket keltett ez az egész ügy! Hogyan élte meg? Milyen folytatása várható? Például marad-e bármelyikük az iskolában, vagy hogyan tovább? – tette fel a kérdéseket Nóra.

­ – Először csak zavarban voltam. Majd Marika kérdései egyre jobban idegesítettek. Nem volt világos, és valójában most sem az, hogy ténylegesen mit akart elérni? Hogy kirúgjanak? De hiszen eddig a legjobb viszonyban voltunk. Legalább is én ezt hittem. Többször tanítottunk egymás osztályaiban. Soha semmilyen problémánk nem volt. Szerintem ő sem gondolta végig ezt az egészet. Egyszer csak észrevettem, hogy a kollegák összesúgnak mögöttem. Ilyenkor leizzadtam, heves szívdobogás tört rám. Azt hallottam, hogy Joli arra akarja kötelezni Marikát és Editet, hogy nyilvánosan kérjenek elnézést tőlem a legközelebbi tantestületi értekezleten.

­ – Ön szerint ez jó ötlet? Hogyan akar reagálni, ha tényleg megtörténik? – kérdezte Nóra.

­ – Hát nem is tudom. Ők engem megaláztak. Legszívesebben üvöltöznék velük, hogy szálljanak már magukba, hogy tehettek ilyet! De szerintem nekik sem könnyű – gondolkodott hangosan Gábor.

­ – Szeretne továbbra is az iskolában maradni? – érdeklődött Nóra.

­ – Ezen is gondolkoztam. De hát én futamodjak meg? Bárhol bárki kitalálhat bármit. És egy új helyen kezdeni sem könnyű. Nem vagyok már fiatal. Ez volt az első munkahelyem. De ezzel Marika is így van.

­ – Tehát, ha jól értem, most azon győzködi magát, hogy a történtek ellenére mégis maradni szeretne az iskolában – foglalta össze Nóra.

­ – Hát igen – válaszolt Gábor rövid gondolkodás után.

­- És miként gondolja fogadni a két kolleganő megbánását? – kérdezte Nóra.

­ – Lehet, hogy csak röviden annyit fogok mondani, hogy rendben, elfogadom. Nem kellene tovább élezni a helyzetet a tantestületben sem – győzködte magát Gábor.

­ – Az értekezletre amúgy meg akarják hívni az iskolapszichológust, hogy tartson előadást a hamis emlékek és egyáltalán az emlékezet témakörről. Marika és Edit, de az egész tantestület úgyis tudni fogja, hogy ez miattuk van – szögezte le Gábor.

­ – Örülök, hogy végül megnyugtató következtetésre jutottunk az üggyel kapcsolatban. Éppen le is járt az időnk – fejezte be az ülést Nóra.

­ – Nagyon köszönöm az értékes beszélgetést! Már sokkal jobban vagyok, hogy végig beszéltük és így átgondoltam az egész történetet és a lehetséges folytatást. Viszont látásra! – búcsúzott el Gábor.

Gábor megnyugodva lépett ki az ajtón. Kicsit még sétált a Városligetben a szép tavaszi napsütésben, amely nagyon jól esett a lelkének, mielőtt hazament. Mikor belépett otthon az ajtón szinte sírva ölelte meg feleségét.

 

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

57 + = 61

Casting

Casting. Egyed-Husti Boglárka írása   „Nem, nem és nem” -üvöltött Tibor, de úgy, hogy az egész stúdió beleremegett. „Ez így nem jó édesem, több átéléssel,

Teljes bejegyzés »

SZÜLETÉSNAPOMRA

Gránicz Éva: SZÜLETÉSNAPOMRA   Már jó ideje nem számolom az éveket, sajnos az úgy sem lesz kevesebb. Amikor a tükör elé állok, mindíg egy újabb

Teljes bejegyzés »

A jel

Titkok könyve ( részlet )   A jel   Földi életem legelső emléke meglepően korai. Talán féléves lehettem, amikor apám karján ülve megpróbáltam elérni az

Teljes bejegyzés »
Prózák
Barna Benedek

Az utolsó tétel a listán

Gedeon nem szeretett idegenekkel szóba állni, ezért általában igyekezett kerülni az olyan helyzeteket, amikor erre rákényszerülhetett volna. Ha csak lehetett, bizonyos távolságot tartott az emberektől,

Teljes bejegyzés »

Költők,magyar költők

Edit Szabó : Költők,magyar költők „Én nem bűvésznek,de mindennek jöttem”, szíveket, lelkeket magamhoz kössem, szolgáljam az emberi érzéseket, nem másolok senkinek értékeket! Nem érdekel rangom,

Teljes bejegyzés »

Vidéki emlékeztető   Elröpült fölöttük a londoni repülő, és a vének integettek neki, az egzotikumnak, a többitől elütő tényező a város nyomát fedi,   itt,

Teljes bejegyzés »