Az idegen

Odakint már sötét volt és rettentő hideg. A kültéri lámpák alig világítottak, hiszen nemcsak a városnak, de a lakosságnak is takarékoskodnia kellett az árammal.

A huszonkét éves Diána éppen a napi zárásra készült, amikor váratlanul berontott az étterem ajtaján egy csuklyás férfi. Nem sokat látott belőle, mert tetőtől talpig feketében volt. Egyedül a szeme látszott, de azt egy életre megjegyezte magának.

— Adja át a teljes bevételt! – szólította fel a rabló, majd a kabátja belső zsebéből előrántott egy pisztolyt. Diána ijedtében ledermedt.

— Nem adhatom – mondta remegő hangon. — Az üzletvezető már elment és magával vitte a bevételt – közölte kissé zavartan. A nő tudta, kevésbé hihető a magyarázata.

— Ne tréfálkozzon velem! – mordult rá az idegen, mire a lány a pénztárgéphez lépett és azonnal bebizonyította az igazát. A pénztár valóban üres volt. A tolvaj erre nem számított. A nő mégsem hazudott neki.

— Adja oda a saját pénzét és minden ékszerét! – váltott stratégiát a férfi. — Gondolja át, mit tesz, mert egy rossz mozdulat és lövök! – figyelmeztette. — Egy percig sem fogok gondolkodni – tette hozzá megfélemlítésként. A lány vonakodva vette elő a pénztárcáját, majd a benne lévő bankjegyeket átnyújtotta a rablónak.

— Legalább egy buszra valót hagyjon! – kérlelte a férfit, de az egy pillanatra sem könyörült meg rajta.

— Kérem, az ékszereket is! – mondta érzéketlenül, így Diánának nem maradt más választása, minthogy átadja a nyakláncát és az ujján lévő két aranygyűrűt.

A férfi távozása után a lány azonnal megnyomta a riasztó gombját, ami a legközelebbi Rendőrkapitányságon jelzett. Legalább négy órán át tartott a helyszínelés, a rendőrségi meghallgatás és a jegyzőkönyv felvétele. Már hajnali két óra is elmúlt, amikor végre elindulhatott haza. Mivel nem volt pénze, s a bankkártyáját sem fogadta el az automata, kénytelen volt gyalog megtenni az utat. Sietősen szedte a lábait, mivel nemcsak, hogy fázott, de rettentően félt is. A városi világítás helyenként hiányos volt, így szinte a saját árnyékától is megijedt. Nagy megkönnyebbülést érzett, amikor végre befordult az utcájukba. Szinte teljesen megnyugodott a tudattól, hogy csak pár lépésnyire van az otthonától, s ekkor váratlanul elé lépett két csavargó. A legrosszabb fajtából valók.

— Egész este ilyen fogásra vártunk – mondta a magasabb férfi.

— Bizony Isten, a szívemből szóltál – válaszolta a másik. — Ugye, hozzánk siettél kicsim? – kérdezte spiccesen. Diána elborzadt a látványuktól. Más se hiányzott az életéből, mint ez a két kótyagos alak. Egy pillanatra úgy bedühödött, hogy legszívesebben nekik ment volna, de az esze óvatosságra intette.

— A rendőrségről jövök éppen – jegyezte meg egykedvűen. — Talán azt akarják, hogy az egész éjszakát ott töltsem? – kérdezte, mire a két férfi óvatosan hátrálni kezdett.

— Nem kell ide rendőrség. Mért is kellene? – szabadkozott a kisebbik. — Nem akarunk mi bajt magának, sem másnak – tette hozzá felemelt kézzel.

— Drágám! Csak nem kikezdtek veled az urak? – lépett elő a semmiből egy idegen, s hanyag mozdulattal átölelte a nő derekát. Diána úgy meglepődött, hogy válaszolni is elfelejtett.

— Mi nem kezdtünk ki. Ugyan, eszünkbe se volna ilyet tenni – faroltak egyszerre hátrább, majd nyomban eliszkoltak a szemük elől.

— Köszönöm, hogy megmentett! – rebegte a lány félszegen, mire a vonzó férfiú egészen közel hajolt hozzá, s a lámpa fényénél megpillantotta a tekintetét.

— Nagyon szívesen – suttogta kedvesen búgó hangon, majd egy szempillantás alatt eltűnt az éjszakában. Diána életét, teljesen felforgatta ez az élmény. Nehezen tudta feldolgozni mindazt, ami történt. A rendőrségi szembesítés során, a lány ráismert a rablóra, de úgy határozott, ad neki egy utolsó esélyt.

Amikor hónapokkal később levelet kapott, melyben az elrabolt ékszerei, és jóval több készpénz volt, mint amennyivel ő rendelkezett akkor, már biztosan tudta, hogy helyesen cselekedett. Néha az ember elkövet dolgokat az életben, amelyek egyáltalán nem méltók hozzá, s ez által óriási bajba sodorhatja önmagát. Ez az ismeretlen férfi ezúttal megmenekült, hála a lány nagylelkűségének.

Lassan már két év is eltelt a rablási incidens óta, de Diána nem tudta elfelejteni a történteket. Gyakran eszébe jutott a férfi, és arra gondolt, vajon mi történhetett vele?

Valentin nap közeledtével szeretett volna szabadságra menni, mert gyűlölte azt a mérhetetlenül nagy felhajtást, ami a szerelmesek napját lengte körül. Ám balszerencséjére, pont aznap kezdett az új főnöke az étteremben. A férfit eddig csak messziről látta, de roppant fennhéjázónak és piperkőcnek tűnt. A fiatal nőnek nem volt bátorsága szabadságot kérni tőle, sőt, egyáltalán nem volt kedve társalogni vele. Így beletörődött, hogy ezen a napon is dolgoznia kell, ahogyan általában mindig tette. Már három éve nem volt igazi párkapcsolata, mert a legutóbbi barátja szörnyen felültette. Nem csak, hogy pénzt lopott tőle, de még a legjobb barátnője fejét is elcsavarta. Így se barát, se barátnő nem maradt körülötte. Diána nagyon egyedül érezte magát, főleg Valentin napokon. Ilyenkor sokkal nehezebben viselte a magányt.

A fiatal nő egykedvűen díszítette a lefoglalt asztalokat, miközben folyton elkalandoztak a gondolatai. Vajon, mi lehet azzal a férfival, akit akkor megmentett? Rendbe jött az élete, vagy újabb rablásokon töri a fejét? – töprengett, és észre sem vette, hogy új főnöke milyen árgus szemmel méregeti őt.

– Hé, Diána! – szólt oda a munkatársnője. – A főnök nagyon kipécézett magának, járjon gyorsabban a kezed, nehogy az első munkanapján kirúgjon! – javasolta a lány.

– Rendben van, majd jobban figyelek – nyugtatta meg a társát, de továbbra is csak komótosan tette a dolgát. Lizának ez cseppet sem tetszett, de nem tudott mit tenni. Ha Diána megmakacsolta magát, még maga a teremtő sem tudta jobb belátásra bírni. Így jobb híján megrántotta a vállát, s csinálta tovább a saját feladatát.

Hatalmas forgalmuk volt aznap. Úgy kellett kapkodnia és összpontosítania a részletekre, hogy teljesen megfájdult a feje. Sosem volt a gyógyszerek híve, de most úgy érezte, mindenképpen szüksége lesz egyre. Már éppen hazafelé készülődött, amikor Liza kissé kárörvendően odaszólt neki:

– Ne pakolj még! Maradnod kell. Az új főnök sürgősen beszélni akar veled – mondta kissé önelégülten a munkatársnője. – Na, pá aranyom, holnap már aligha találkozunk – nevetett kárörvendőn, mire Diána szívverése egyre inkább felgyorsult izgalmában. Most kirúgják? – tette fel magának a kérdést, de egy belső hang türelemre intette.

– Most biztosan nagyon örülsz – szólt utána, de a nő már nem hallotta.

A lány nagyot sóhajtott mielőtt bekopogott új felettese irodájába.

– Jöjjön, kérem! – válaszolta egy határozott férfihang. Diána belépett a tágas szobába, s meglepetésre egy hangulatos, Valentin-napi díszlet fogadta odabent, egy csodálatosan megterített asztallal. Zavarában nem tudta mit mondjon. A férfi háttal állt neki, de így is látszott, milyen roppant elegáns. Igazi úriember benyomását keltette.

– Jaj, elnézést uram, de tévesen azt mondták ide kell jönnöm. Kérem, bocsásson meg! – mentegetőzött Diána, és azt sem tudta, hogy faroljon ki minél előbb a férfi irodájából.

– Nincs tévedés. Valóban üzentem önért – válaszolta, majd megfordult, s kérdő pillantásokkal nézett rá. – Tudja mért hívattam? – kérdezte titokzatosan.

– Sejtelmem sincs – felelte őszintén a lány, s zavarában, alig mert ránézni új főnökére. – Talán a felszolgálásban kell segítenem? – nézett bizonytalanul a jóvágású harmincas férfira.

– Szó sincs róla – mosolygott elnézően. – A ma estét önnel kívánom tölteni – közölte váratlanul, s máris kihúzott neki egy széket, jelezve, hogy foglaljon helyet.

– Most viccel? – csodálkozott Diána, és zavartan nézett szét. – Mért vacsorázna velem? Otthon nem várja senki? – kérdezte fürkészően. – Talán így akarja megkönnyíteni a saját dolgát, amiért kirúg?

– Ki mondta ezt a butaságot? – faggatta türelmesen a nőt, miközben egy-egy pohár fehérbort töltött ki mindkettőjüknek.

– Liza mondta – válaszolta a lány, de azonnal meg is bánta, mert úgy tűnt, mintha árulkodna.

– Bizonyára valamit félreértett – felelte a főnöke, majd mélyen a lány szemébe nézett. – Még mindig nem tudja, ki vagyok? – kérdezte aztán.

Diána ekkor bátrabban elmerült a férfi tekintetében, s csak sokára ismerte fel benne azt a fiatalembert, aki annak idején kirabolta őt.

– Maga? Valóban maga az? – sóhajtott nagyokat a lány, mire a férfi óvatosan a nő kezére tette a sajátját.

– Szerettem volna ily módon megköszönni mindazt, amit értem tett. Ha akkor nem ment meg, most biztosan börtönben lennék – mondta mély meggyőződéssel.

– Azt tettem, amit helyesnek tartottam – válaszolta a lány teljes lelki nyugalommal. – Nem tartozik semmivel.

– Én mégis szeretném valahogyan viszonozni a kedvességét – ragaszkodott a saját elképzeléséhez új főnöke. – Engedje meg, hogy önnek ajándékozzam ezt az éttermet. Már jól megy a sorom, az életkörülményeim megváltoztak, így akár ezt is megtehetem.

– Szó sem lehet róla – tiltakozott a lány. – Túl nagy ajándék volna, amiért én nem dolgoztam meg.

– Ennyire büszke? – kérdezte a férfi csodálattal.

– Nem. Ennyire tisztességes – válaszolta Diána, s máris felállt az asztaltól, azzal a céllal, hogy távozik.

– Kérem! Ne menjen el! – szólt utána a vendéglátója. – Amióta csak megláttam, erre a pillanatra vártam.

– Mit akar tőlem? Mi a szándéka? – kérdezte Diána. – Egy könnyű Valentin-napi flört az egyik alkalmazottal?

– Nem. Egy randevú a nővel, aki elrabolta a szívem – tett vallomást a férfi, mire a lány hirtelen megtorpant. Muszáj volt beismernie önmagának, hogy ő is hasonlóan érzett, s ez kissé megrémisztette.

– Egy randevú velem? – kérdezte meglepetten. – Biztos ebben?

– Teljesen – mosolygott a férfi, majd az asztal közepén elhelyezett vázából kiemelt egy szál vörös rózsát. – Ez az öné. A nevem Földi Gábriel. Kezdhetünk mindent tiszta lappal? – kérdezte reménykedve nézve, mire Diána csak bólintott. – Köszönöm, hogy nem hagyott elveszni. Ezért cserébe, önnek adom a szívem – suttogta a férfi, miközben ellenállhatatlan mosolyt küldött a lány felé.

– Így kellett, hogy legyen – válaszolta szelíden, hiszen már régóta érezte a kettejük összetartozását.

Megjelent:

az Irodalmi Rádió,

Szerelmemnek Bálint-napra 2024 antológiájában.

 

 

 

 

Katalina S. Miller
Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 20 = 23

Láthatatlanul

Legbelül van egy hely, amely  Bizonytalansággal tölt el.  Kétkedően ócsárolgat.  Állandóan csak becsmérel.    Ez egy olyan rút szégyenfolt,  Melyet eltitkolnom kéne.  Mégis ott van

Teljes bejegyzés »

Egy percem levegővel

Egy percem levegővel   Nézek jobbra, Majd balra; Csend van nyugalom; Most van erőm, Bátorságom. Körbetekintek újra, És senki sem zavar; Egy felvázolt pillanat, Ami

Teljes bejegyzés »

A Mester

Komoly arcú, nincs rajta semmi dísz, Haja kissé kócos, lazán borzas, Szikár teste izmos, akár a vas, Zöldeskék szeme tiszta forrásvíz. Műveiben szelíden megfüröszt, És

Teljes bejegyzés »

96 óra folytatása

96 óra folytatása Egyed-Husti Boglárka novellája „Megölted” -mondta Johnny és olyan szemmel nézett rám, hogy tudtam, hogy tudja. „Igen megöltem” -válaszoltam nemes egyszerűséggel. Közöny és

Teljes bejegyzés »

96 óra

96 óra Egyed-Husti Boglárka novellája Hétfő A kolesz negyedik emeletén a 16-os ajtóban halk kopogás hallatszott. Aztán a kopogást felváltotta a dörömbölés. Majd a kiabálás,

Teljes bejegyzés »

Ikerszó-varázslat

Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, volt egyszer egy iciripiciri falucska. Apró házainak nem csak ügyes és szorgos lakói voltak, de akadtak itt teszetosza

Teljes bejegyzés »