Még alig fordult meg életed homokórája mikor ezt írom neked.
Csöpp kezed mégis megragad minden értelmet.
Most ifjú kezemmel fogom a kis kezedet,
édes álmod kíséri óvó tekintetemet a mesék birodalmába. Szép is ez;
Fejemben már látom, miként rohansz az ismeretlenbe:
Picit talán naivan, de oly gyermetegen, mint a hit.
Te biztos nem vagy ember,
Hisz mosolyod a tündérektől való!
Jó kedvében volt a mindenható mikor megformált,
És lelket öntött beléd, ráadásul az angyalok hangját örökölted,
Oly tündéri a nevetésed.
Bár megmaradna örökre!
Bár az idő szalad, És majd lesz olyan
mikor vénülő kezemmel fogom pici kezedet,
de kis tenyeredben őrzöm emlékedet.
Majdan vénülő kezem talán elfárad,
tolt se tart már az ujjam,
De védő tekintetem ott lesz feletted,
mindaddig, míg tart éltem e Földön.
A szó gyakran elszáll,
s a homokóra csak pereg és pereg,
És lehet ígéret annyi, mint égen a csillag, hold és a nap.
Bármi legyen is: a kezemmel fogom apró kezeidet
S végig kísérem veled az életedet!
2022.09.11
Szabadegyháza környéke
Author: Dombi György Márk
Én csak egy egyszerű ember-költő vagyok, talán három idézet az, ami legjobban leír engem: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi” Lukács evangéliuma 9:25 „Bárkié is a dicsőség, / A hazáé a haszon!” Petőfi Sándor – Márciusi ifjak „Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, / Mégis a legtöbb: ember aki él,…” Karinthy Frigyes - Előszó
