Nulladik nap
Egyed-Husti Boglárka novellája
Itt azt mondják, hogy amikor újjászületik az ember nem előre számolunk, hanem vissza. Így teljesen tiszta lappal indulunk az új életünk felé. Én most a nulladik napnál járok. Már túl vagyok a műtéteken és a rehabilitáción is. Szerencsére az orvosaim szerint elég szépen haladok, de a lelkem, vagyis a lelkembe keletkezett sebek soha nem fognak begyógyulni.
Hogy is gyógyulnának? Ezt mégis hogyan? Éjszakánként még mindig az esettel álmodom. Hogy üvöltöznek az ajtón. Mikit keresik, de ő nincs otthon. Betörik az ajtót. Ütnek. Majd kérdeznek. Nem tudom miről beszélnek. Ütnek ismét. Felszakad az orrom, vér folyik belőle. Felszakad a szemem. Majd ütnek ismét mindenhol. Szarrá vernek konkrétan. És megölik őt is. Hiába mondom nekik, hogy állapotos vagyok. Nem érdekli őket.
Mikor felébredek ebből a rémálomból eszembe jut, hogy itt vagyok a kórházba. A következő álomkép sírás kísér. A halott csecsemőt veszik ki belőlem. Az élettelen kis testét a veszélyes hulladék zacskóba gyömöszölik. Majd kidobják. Egyszerűen, mint más a szemetet. Ne temesse el, hiszen nem is élt-mondják az orvosok. Ne gyászolja, higgy el jobb lesz így, de nem tudok így gondolni erre az apró kis lényre, mintha meg se született volna. Hiszen itt volt, igaz csak pár percig i, de itt volt.
Mikit szerencsére nem engedték ide be, igaz látta mit tettek velem, de nem akarom, hogy itt legyen. El akarom felejteni őt és a babát is. Írt egy hosszú emailt. Nagyon hosszút, pedig ő azelőtt sose csinált ilyet. Nem volt még erőm elolvasni a teljes tartalmát, csak bele olvastam, de ez is elég volt.
Nem akartam több sebet feltépni. Itt akartam hagyni az emlékeket és új lappal kezdeni a nulladik napon. Mikor innen kilépek az ajtón elhatároztam, hogy független leszek. Csinálok egy tetkót a halott gyerekem emlékére és megtanulok lőni, a biztonság kedvéért.
Itt sok mindent átértékel az ember. Volt, aki égi sérülésből épült fel, mást öngyilkosságból hozták vissza az életbe, de mi a túlélők tudjuk, hogy ez nem élet. A fájdalom örökre velünk lesz. Mint egy seb, ami sose gyógyul be igazán.
A nulladik napon végre erőt vettem magamon, hogy elolvassam mit írt Miki. Mikor végzek az emaillel egyszerre többféle érzelem kerít hatalmába: düh, csalódás harag, félelem, bánat, szerelem, szenvedély, fájdalom, hazugság.
Tudom, hogy Miki szeret, de ezt a szerelem már a múlt homályába vész.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.