Kál horka a Kál völgyében
legelteti a lovát.
Súlyos nehéz lépteivel
csörgeti az aranyát.
Horka szeme messze kémlel
Merre rántsa szablyáját?
Vele szembe szálló népnek
zsákból szórja igáját.
Kereki-domb tetejéről
nap fényével mindent lát:
hadi úton korsójával
sétálgató leánykát.
Hosszú hullámzó hajával
játszadozik káli szél.
Hegyestűről lomha felhő
ránevetve útra kél.
Ej leányka, nem félsz attól,
hogy útonálló talál rád?
Horka pattan fel lovára
s utoléri a leányt.
Horka kérdi: Ki vagy te lány?
De a szépség nem felel.
Dús hajába rejti arcát,
s behunyt szemmel fordul el.
Káli rétnek gyöngyvirága,
mit vétettem én neked?
Horka kérdi mellé szállva,
de a leány nem felelt.
Még egyszer szól horka néki:
Hát akkor én elmegyek.
Mondd csak el a falutokban:
vezérünk épp elveszett!
Mint a lidérc, úgy száguld el,
szikrákat szór a lovas.
Várja őt a messzi gyepű,
s azon túl még sok havas.
Ott sem lesz néki hidegebb,
s felfűti majd harci zaj.
Hadjáraton gazdag zsákmány
várja őt és diadal.
De ágyasát nem fogadja
csak táltosát kérdezi:
Szerelmének hidegségét
mondja, mivel űzheti?
Nimród királyhoz az égre,
táltos mászik lajtorján.
Csillagokból egy tucatot
átad neki a nagykirály.
Horka szépe viselje
büszkén ezt a nyakéket!
Világunknak ügyelője
sem látott ily szépséget.
Csillagokból font nyakékkel
vágtass, horka, most haza!
Nyissad szóval meg szívedet
úgy, hogy a lányt ringassa!
Kál horka a Kornyi-tónál
megfürdeti hű lovát.
Nem akarja megmutatni
szerelmének út porát.
Sólyom száll fel a nádasból!
Mutasd, madár, merre jár
az a lány, kit szívéből
horka többé ki nem zár!
Kál fürkésze Töttöskálon
hirdeti a népeknek:
Kál horka harcból épp jő,
s mulatozna véletek.
Nem hoz ide igriceket,
akad talán itt dalos.
Ha meg mellé szép a lány is,
nem fájlalná a harcos.
El is mondja, milyen legyen
kiről horka álmodott.
Hamar rálát a falu népe,
ki is lett a választott.
Kál horkát még így nem látta
ki őt már rég ismeri:
fél térdére ereszkedve
aranygyűrűt nyújt neki.
Ha hétfelé is vágatsz, leány,
nekem többé más nem kell!
Legyél nékem a királynőm,
hű hitvesem te leszel!
Napból nektárt gyűjtő arcod
virágcsokor mosolya.
Lábnyomod gyógyír a földnek.
Szemed szemem otthona.
Állj fel elém, édes uram,
többé már nem futok el!
-felelt a lány, s hozzátette:
megtalálsz, ha keresel.
Égi mező csillagláncát
Horka most felmutatja.
Úrnőjének örömére
nyakán összekapcsolja.
Viseld hát, szép menyasszonyom,
örökre e nyakéket!
Égi úr küldte ezt tenéked,
midőn rám épp lenézett.
Lánynemzetség minden népe
tánchoz tüzet gyújtatott.
Örömüknek kiáltása
Tihanyban is visszhangzott.
Kereki-domb tetejéről
révületben fúj a szél.
Kál horka örömének
hírét vinni útra kél.
Jegyzetek:
Kál: A Káli-medence névadója a honfoglalás korából.
horka: Honfoglalás korabeli tisztség bíráskodási joggal.
Kereki-domb: Mindszentkállától délre található, földvár volt.
Töttöskál: Kora középkori település a mai Szentbékkállától keletre.
Author: Tajti József Zoltán
Tajti József Zoltán vagyok, 1966-ban születtem Zircen, Balatonedericsen élek. Budapesten az ELTE TFK-n diplomáztam 1994-ben. Általános iskolai magyar-történelem szakos tanár vagyok, Révfülöpön tanítok. Kb. egy éve kezdtem rendszeresebben írni, korábban iskolai lapokat szerkesztettem, a sümegi Marcal-parti újságban jelentek meg közéleti írásaim, 2000-ben az 1956-os Műegyetem Alapítvány Az utolsó lövés című válogatásában jelent meg Őszi kokárda című novellám. Utóbbi időkben verseket is írok, de inkább prózai irányultságú vagyok.