Az ékesszóló juhász szerencséje

Élt hajdanán egy dúsgazdag király, és szépséges leánya, Szókimondó királykisasszony.

A leányt még a nép nevezte el így, mert imádta anyanyelvét, és olyan ékes szófordulatokban beszélt, hogy senki sem érhetett a nyomába. Minden helyzetre tudott egy találó közmondást vagy szólást:

Ha például az egyik szolga gyermekével találkozott a királyi udvarban, aki nagyon hasonlított édes szülőjére, akkor nem egyszer csapta össze a kezét, és elkiáltotta magát:

  • Lám, lám, nem esett messze az alma a fájától….

Ha valamelyik kapatos vendég a királyi lakomán emelte meg a hangját kicsit jobban, akkor őt biztosan így korholta le: „Ne ordítson itt nekünk, mint a fába szorult féreg…”, ha viszont túl halkan motyogott az illető, akkor meg így bíztatta: – „Nagyon szépen kérem, hogy beszéljen kicsit hangosabban, mert néma gyereknek az anyja sem érti a szavát!”

Nem is volt ezzel a csodás képességével semmi baj egészen addig, amíg eladósorba nem került. Akkor ugyanis közölte az apjával, hogy csak olyan emberhez hajlandó férjhez menni, aki mellett még az ő szava is elakad.

  • Ne aggódj kedves leányom – nyugtatgatta az öreg király – , előbb-utóbb majd csak te is az igazira lelsz, hiszen minden zsák megtalálja egyszer a maga foltját.

Másnap aztán a király ki is hirdettette az országában, hogy aki a leányát képes legyőzni egy szópárbajban, az nem csak a királykisasszony kezét, de vele együtt a fele királyságot is elnyeri.

No, jöttek is a jelentkezők szép számmal, királyfiak, hercegek, mesterlegények, válogatott cselédek, de mindenkinek beletörött a bicskája a feladatba, ezért a királylány kosarat adott nekik. Megszégyenülten kullogtak ki a palotából, a király és leánya pedig egyre türelmetlenebbül és csalódottabban várta a megfelelő embert.

Egyszer aztán eljutott a verseny híre az ország legeldugottabb falujába, Szólásfalvára is, ahol az emberek még nem felejtették el nyelvünk különleges szókapcsolatait.

Meghallotta többek között a falu juhásza is, akinek olyan sudár termete volt, mint a jegenye, és úgy vágott az esze, mint a borotva. Mindezek mellett aranyból volt a szíve is, így nem csoda, hogy mindenki szerette a faluban.

Volt ennek a juhásznak egy szép, fekete cicája is. Amikor elindult a királyi palotába, a macskát is magával vitte, gondolván, hogyha felsül, akkor legalább azt odaadja a királykisasszonynak ajándékba. Ha már neki nem lehet úri dolga, legalább a macskának az legyen.

Igen ám! Csak hogy aznap a kapuőr éppen bal lábbal kelt fel, és be sem akarta engedni őt a palotába.

  • Óh, hogy a macska rúgja meg! – bosszankodott a legény – Azért fáradtam ide feleslegesen, hogy most hagyjam dugába dőlni a tervemet? No, azt már nem! Talán nincs itthon a macska, ezért cincognak az egerek? – faggatta kíváncsian a kapust, hogy kiderítse ellenkezésének valódi okát, de az őr nem értette a kérdést.

Annál jobban értette viszont a királykisasszony, aki éppen az udvaron sétált, és felfigyelt a hangos szóváltásra.

  • Csengős macska ritkán fog egeret! – kiáltotta ki a juhásznak, aki nem jött zavarba a választól, és továbbra sem tágított: mindenáron be akart jutni a palotába. Mivel nem ismerte személyesen a királykisasszonyt, azt gondolta, hogy a szolgálójával beszél, így most hozzá fordult segítségért:
  • Nézze, kedves! Ajándékot hoztam az úrnőjének, és jó tett helyébe jót is várok cserébe.

Ha sikerül a királykisasszony színe elé kerülnöm, és megjutalmaz, akkor abból biztos, hogy magának is csurran-cseppen majd valami. Kérem, segítsen!

  • Rendben, megegyeztünk – felelte a királykisasszony, akinek megtetszett a deli legény, és arra is kíváncsi volt, hogy a juhász hogy fogja magát kivágni ebből a helyzetből. Belement tehát az alkuba, és parancsot adott az őrnek, hogy engedje be a legényt macskástul a palotába. A juhászt rövid várakozás után a királyi család színe elé vezették. No, akkor kerekedett csak el igazán a szeme, amikor a királykisasszonyban felismerte a szolgálólányt.
  • Mi járatban vagy itt kedves fiam? – kérdezte kíváncsian a király, aki el nem tudta képzelni, hogy ez a legény miért macskástul érkezett hozzájuk.
  • Szeretnék részt venni én is a próbán, és megajándékozni a királykisasszonyt ezzel a szép fekete cicával.
  • Gondolom, jó tett helyébe jót is vársz cserébe, bízva abban, hogy majd ez a szegény kis jószág kivágja helyetted a rezet!- gúnyolódott a királykisasszony, aki azt hitte, hogy a juhász így akar kitérni a nyelvi csata elől, és egy cicával lekenyerezni őt.
  • Ohóóó…többet ésszel, mint erővel! – morfondírozott magában a legény, aki azonnal átlátott a szitán, és sejtette, hogy hamarosan felkopik itt az álla, ha nem kapja össze magát. Gondolta, neki már úgyis mindegy, így aztán olyan szónoklatot kerekített, hogy nem csak a királynak, de még a lányának is leesett az álla:
  • Hát amint elnézem, itt a palotában sem lehet fenékig tejfel az élet, és nem mind arany, ami fénylik, ha már egy ilyen ártatlan kis jószág is láb alatt van mindenkinek. Még el sem mondhattam igazán, hogy mit is szeretnék, máris pálcát törnek felettünk. Persze, kíváncsi lennék, hogy miért is piszkálja a csőrét a királykisasszonynak az ajándékom, hacsak nem azért kapott le rögtön a tíz körmömről, mert már a kapuban rájött, hogy velem nagy fába vágta a fejszéjét és most igazán emberére akadt. Tudom én, hogy legjobb védekezés a támadás, de akkor sem hagyom magam és a cicám, akit a kisasszony ezek után már meg sem érdemel. Hiszen még azt a mondást sem ismeri, hogy ajándék lónak, akarom mondani macskának, ne nézd a fogát…-mondta a juhász félig bosszankodva, félig mosolyogva, majd tarisznyájába tette az ajándékba hozott kis állatot, és elindult kifelé a palotából. Azért az ajtóból még visszaszólt: – Akinek nem inge, ne vegye magára, de akire igaz, az nagyon gyorsan öltözzön fel! Ajánlom magamat!

A király és leánya még vagy egy percig úgy álltak ott, mint akiket leforráztak, aztán a királykisasszony tért magához hamarabb:

  • No, ez a juhász most jól a sarkára állt, és megmosta a fejem, de igaza is volt! Elég magas lóról beszéltem vele, mert alábecsültem a tudását, és még ki is gúnyoltam a cicája miatt. De ügyesen állta a sarat, és még a végén ő olvasott be nekem olyan kacifántos mondatokban, amelyeknél jobbat még én sem találhattam volna ki. Milyen kár, hogy hagytam elmenni egy szó nélkül….de talán még nem késő.

Azzal gyorsan megparancsolta az egyik őrnek, hogy azonnal szaladjon a legény után, és hozza vissza. mert ő bizony fel nem veszi azt a piszkos inget, amit az imént dobott oda neki, amíg vissza nem tér hozzá.

A juhász már éppen a kapun akart kilépni, amikor a tarisznyából kikandikáló cica a kamraajtónál meglátott egy kis egeret. No, uccu neki, azonnal a nyomába is vetette magát, a legény pedig a cicát vette üldözőbe. Ez volt a szerencséje!

Az egér és cicafogás eltartott egy ideig, így aztán sikerült az őrnek még az utolsó pillanatban elcsípnie a kapuban, és átadni a királykisasszony különleges üzenetét.  A juhász azonnal megértette, hogy mégiscsak terem számára babér a palotában.

Azonnal vissza is ment, és a királykisasszony örömmel borult a nyakába: – Köszönöm, az imént felajánlott ingedet nem kérem, de egy menyasszonyi ruhát szívesen felveszek a kedvedért…

Még aznap megtartották a lakodalmat, és ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Szólásfalván pedig ma is büszkén emlegetik az okos juhászt, aki oly sokra vitte az ékes beszédével.

Bencze Margit
Author: Bencze Margit

Nagykanizsán élő tanító és tanár vagyok. Negyven éve dolgozom pedagógusként. Pályámat tanítóként szülővárosomban, Csurgón kezdtem, majd 1987-ben a zalakomári Somssich Antal Általános Iskolában helyezkedtem el. Azóta is itt dolgozom, magyar nyelv és irodalmat valamint etikát tanítok a felső tagozaton. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa, így a tanítóképző után hamarosan elvégeztem a magyar szakot is. Az volt a célom, hogy az olvasás szeretetét, minél több diákomnak átadjam, bár tudom, hogy ez napjainkban egyre nehezebb feladat, mert a digitális világgal nem egyszerű felvenni a versenyt. Tanítványaim nagy része hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, így ez a feladat még nagyobb kihívás és felelősség számomra. Húsz éve szerkesztem iskolánk folyóiratát, amelyet a gyerekekkel együtt készítünk újságíró szakkör keretében. Szakköröseim több ízben is nyertesei voltak a LADIK országos médiaverseny Zala megyei döntőjének. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki...

Megosztás
Megosztás

10 válasz

    1. Érdekes, olvasmányos könyv változatos témákkal, remek írásokkal. Köszönet érte az Irodalmi Rádiónak, Zsoldos Árpád és Zsoldos Adrienn áldozatos munkájának!

      1. Kedves Margitka!
        Köszönöm a különleges mesét. Nagyon tetszettek a nyelvi fordulatok.

  1. Kedves Margitka!
    Nagyon tetszik a mese. Klasszikus a nyelvi bravúros.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 81 = 91

Lelkem tavasza

A magány a legrosszabb társaság. Fájdalmas űrt feszít az ember mellkasába, szívébe sóvárgást csalogatva, elméjébe pedig szüntelenül ugyanazt az arcképet vetítve. Az egyedüllét mindig is

Teljes bejegyzés »

Április

Feketébb az éj, Ezüst a hodfény, S lágy felhők ölén Ringom fénykörén. Lila orgonák, Múltak illatán, Álmodnak elém, Magány éjjelén. Mosolyod érint Hideg csókodban. S

Teljes bejegyzés »

A béke áldozatai

Szénnel rajzolt világban élek. Minden szürke. A felhős égbolt, a kavicsos talaj, a nyugaton vánszorgó hatalmas folyam. A behemót épületek, a köztük közlekedő ormótlan vonat.

Teljes bejegyzés »

adoráció az aggodalomhoz

földig hajolok előtted és hódolok neked ó hatalmas aggodalom teljesen átadtam magam neked  rendelkezz velem mint anyáimmal nemzedékről nemzedékre hisz mindvégig velünk maradsz  irgalmazz ó

Teljes bejegyzés »