Rózsa Iván: Paradoxonok
Kontraszelekció
Viszonylag hosszú létem során különösebb állami elismerésben nem részesültem. Jártam mindig a magam útját, és talpnyalással nem foglalkoztam. Ha véletlenül bármilyen állami díjat kapnék manapság, bizony elgondolkodnék: letértem volna az utamról, mit rontottam el?! Persze tisztelet a jogosan díjazott kivételeknek!
Irigység
Én jobban szeretném, ha irigyelnének, mintsem ajnároznának. Az irigység legalább őszinte, az ajnározás nem. Azt irigyelik, akit van, miért. Tudásáért, élni tudásáért, vagy – és főképp – a pénzéért. Én nem vagyok sem szegény, sem gazdag: az oligarchákhoz képest csóró, a hajléktalanokhoz képest krőzus. De mindkét végletnél elégedettebb, boldogabb; mert büszke vagyok arra, amit önerőből elértem, még ha ez a teljesítmény nem is egyezik a társadalmilag elfogadott értékrenddel.
Rendszerváltás?
Mikor a nejem még egy külker cégnél dolgozott, vártam rá egyszer az épület bejárata előtt; közben beszédbe elegyedtem egy valószínűleg a vállalatnál dolgozó emberkével. Aztán jött is a feleségem, kollégájával, régi barátunkkal. Mikor az illető meglátta őt, mint a nyíl elhúzta csíkot… Ervin meg is jegyezte: „Te leállsz beszélgetni egy ilyen hülyével?!” Mire én: „Nem akartam nektek rosszat, különben is ő szólított meg; és én nem tudhattam, esetleg nem ő a vezérigazgató?!”
Büszkeség
Még mindig büszke vagyok magyarságomra: büszke vagyok például Liszt Ferencre, aki magyarnak vallotta magát, pedig nem is tudott magyarul, és Bayreuth városában van eltemetve. Büszke vagyok, hogy Széchenyi István népéhez tartozom; egyébként a legnagyobb magyar sem beszélte még gyermekkorában a nyelvünket, és elmegyógyintézetben végezte. Ugyanitt, Döblingben verték agyon az ápolók az anyák megmentőjét, Semmelweis Ignácot. Büszke vagyok arra, hogy egy magyar ember tevékenysége következtében szűnt meg a gyermekágyi láz! Büszke vagyok, hogy értem, legalábbis érteni vélem, Bódy Gábor filmjeit, aki külföldön, főképp Nyugat-Németországban immár elismert szakemberként, Budapesten 39 évesen hirtelen úgy „döntött”, hogy eldobja magától az életet. És sorolhatnám még a tragikus példákat! De abban eléggé biztos vagyok, hogy nekem inkább az eléggé hosszú életű Liszt Ferencéhez hasonló lesz a sorsom; annál jobban szeretek élni, drasztikusabban fogalmazva: nem vagyok olyan bolond, hogy meghaljak ezért a mai állapotában hálátlan és gyáva népért…
Abszurdisztán
Abszurdisztánban nem számít a teljesítmény, csak a lojalitás. A Rokonok móriczi világa ehhez képest felüdülés. A banánköztársaságok nepotizmusa kismiska. Az egyenlők és egyenlőbbek orwelli világa tény, valósággá vált…
Paradoxon
Ritkán gazdag egy igazi művész, mint Goethe vagy a kezdeti szegény évek után Wagner, Picasso vagy Dalí. Vincent van Goghnak életében egy festménye kelt el, műkereskedő öccse, Theo is tönkrement. Manapság dollármilliókat adnak van Gogh festményeiért… Egon Schielét kitagadták, kiüldözték a nyárspolgár cseh kisvárosból, úgymond „botrányos viselkedéséért”; ma a különben bájos Český Krumlov egyik fő nevezetessége a Schiele Művelődési Központ és Galéria. Ady Endrének sohasem volt Budapesten lakása; az emlékmúzeum, Veres Pálné utcai lakást apja halála után Csinszka örökölte. Másfél évig élvezhették együtt… Ady ma kötelező irodalom, és számos utca viseli a nevét. Piroszmanisvili, a grúz naiv festő zseni szabályosan éhen halt… Életében főként kocsmákat, üzleteket festett ki; egy kiállítása volt, utána kinevették… Ennyit tesz a mindenkori álszent világ értékítélete, ennyire lehet ezt befolyásolni hatalmi és pénzügyi alapon? A legenyhébb kifejezés erre, hogy ez bizony paradoxon…
Budakalász, 2024. március 28.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
