Felkelő nap

Felkelő nap

Egyed-Husti Boglárka írása

A játszótéren szinten már rajtunk kívül nincs senki mi mégsem akarunk haza menni. A nyár utolsó napjait akarjuk még kiélvezni suli kezdés előtt. Szabadok akarunk lenni még egy kicsit. Ebben az évben egész nyáron a „legyetek jót most” szól a rádióból és mi is érezzük, hogy jók akarunk lenni, de nem tudjuk hogyan. Érezzük a változást, de még nem tudjuk, hogy ez jó lesz-e ránk nézve. Gyerekek vagyunk még, de már kamaszként viselkedünk. Néha el bújunk csókot és cigit váltva köszönünk anyáknak, hogy „ne félt minket”, mert mi bár lent játszunk a téren, de tudjuk ez már nem lesz így sokáig.

Ez az utolsó nyár, hogy így együtt vagyunk. Idén ballagunk az általános iskolából és tudjuk, hogy sírni fogunk és örülni is egyszerre. Várjuk, hogy elmenjünk az iskolából el egy másik élet felé, be a gimibe, ahol majd talán végre lesznek barátaink, végre szeretni fognak minket „és nem fog minden fájni”.

„Ilyenek voltunk”-most ez az Ákos szám megy mindenhol, emlékezni sem kell minket semmire. Halkan koptatjuk a gimnáziumi lépcső padját és a női wc félve lépünk be. Mivel nem iszunk és nem szedünk semmit gyorsan kívül kerülünk a népszerűségi listán. Sőt még rajta sem vagyunk. Ott ülünk egyedül padtárs és barátok nélkül négy évig a folyosón. A folyósó lesz a legjobb barát. Neki sírjuk el bánatunk, örömünk és néha titkos verseket, feljegyzéseket teszünk bele. Az utókor számára. Hátha egy hasonló lelki társunk elolvassa talán és egy kicsit át érzi nincs is egyedül.

Elérkezik 2000 év az érettségi évi. Túl pár harsány diszkós bulin, be a főiskolára. Remélve, hogy ott majd végre igazi polgártársak között szellemi eszméket cserélhetünk.

Nézem a társaimat Szalagavatón, ott sírnak ők. Ők, akim négy évig szekáltak engem, bántottak, most meg sírnak.  Furcsa ez nekem. Én mosolygok a képeken, belül sír a magányos lány.

A főiskola három év ismét egyedül a folyós már nem tűnik olyan ridegnek, megszokott idegenként köszöntjük egymást. Néha van egy két buli, pár szerelem és az élet nevű játék zakatol tovább.

Jön pár új valóságshow és tehetségkutató, de én továbbra is egyedül ülök vágyom, hogy lássanak végre, de végig láthatatlan maradok.

Átveszem a Diplomám és megyek be a Ménesi útra a másoddiploma felé.

Ott megváltozik minden. Végre lesznek barátaim, fontos a véleményem, szeretnek és érzem végre én lehetek az, aki mindig is lenni akartam: a felkelő nap a szélben.

 

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »