Albérlet

Jó ideje léteztem már. Persze megfoghatatlan voltam, mint egy illanó gondolat, hiszen fizikai testem még nem volt. Elhatároztam, hogy albérlet után nézek és belevágok az ismeretlenbe. Így hát elindultam a Földre, hogy megtaláljam a világ legjobb kis zugát, ahová befészkelhetem magam.

Keresgélésem során igen sok helyen megfordultam. Jártam például egy afrikai bennszülött faluban. Azt értem, hogy ha nincs testem, az emberek nem látnak, viszont azt nem, hogy az állatok viszont miért? Biztos valami hatodik érzék, vagy ilyesmi. Mindenestre a falu közelében ólálkodó leopárd mélyen a szemembe nézett és izmait megfeszítette ugrásra készen, pont, amikor azon tűnődtem, van-e a faluban nekem való albérlet egy kedves, fiatal hölgy személyében, vagy sem?  Ugyan bajom nem eshetett volna a támadásból, de jól megijedtem. Aztán egy hirtelen jött zaj elterelte a figyelmét, így tudtam eliszkolni. Felteleportáltam magam a messzi északra. A sarki fény tényleg legalább olyan menő, amilyennek az a rengeteg halott északi mesélte a Mennyekben. De a hideg… brrr…. no meg a sötétség…. neeeem…nem nekem való. Így tovább keresgéltem. A Szaharában égetett a forróság. Még engem is, a testetlent! El sem tudom képzelni, mit élhet át egy oda tévedő ember? Ott egyébként egy hatalmas skorpió ijesztett meg, aki felém kalimpált a gyilkos fullánkjával. Eldöntöttem: csak olyan helyre költözök, ahol nincsenek ilyen veszedelmes fenevadak. El is ugrottam Ausztráliába, mert úgy hallottam gyönyörű, ám mihelyst megérkeztem, sarkon is fordultam: egy fürdőszobába pottyantam. A kádban egy aligátor ásított unottan, a WC melletti sarokban meg egy tenyérnyi nagyságú, szőrös nyolclábú, nyolcszemű szörny. Szerintem egy csirkét simán leterít, de ha jobban belegondolok, még egy elefántot is. Pók. Vagy mi. Úgyhogy megérthetitek, miért fordultam nyomban sarkon. Teleportálásom közben gyorsan ránéztem a Kevés Veszedelmes Állatfajt Tartalmazó Országok Listájára, aztán találomra kiválasztottam Magyarországot, így végülis ide érkeztem. Nyugodalmas helynek tűnt, pontosan nem is tudom mennyi ideig csavaroghattam az országban, de megnéztem a kilenclyukú hidat, a Citadellát, az esztergomi bazilikát, a Dunakanyart, a Hevesi Pusztákat, míg végül egy cserháti kis faluban kötöttem ki. Csöndes kis falu, körötte dombok koszorúja, hatalmas erdőségek és nem tudom miért, de kellemes, madárcsicsergős béke fogott el. Barangoltunk hát a faluban a béke meg én, mígnem egy sápadt arcú, dús, éjfekete hajú nő ragadta meg a tekintetem. Egy három éves forma szőke fiúcskával sétált kézen fogva. A fiú folyton kérdezgette őt: „Éjszaka miért nem süt a nap? Milyen a hangja a lódarázsnak, züm-züm, vagy nyihahaha? Hány foga van egy embernek? Az indiánok hogy beszélnek? Miért mennek a felhők?” Ő pedig mindenre türelmesen és legjobb tudása szerint válaszolt. Akár többször is elismételte a választ, mindig ugyanolyan kedvesen, mint elsőre. Amikor megpillantottam, azt hittem ember, de ahogy jobban megfigyeltem őt, arra a következtetésre jutottam, hogy csakis angyal lehet. Sehogy sem értettem a dolgot, hiszen ember nem lehet, annyira jóságos, de angyal sem, mert teste van. Így inkább visszamentem a Mennybe, belecsücsültem a Jó Isten tenyerébe és elmeséltem neki mindent. Azt válaszolta, hogy ő egy anya, és ha tényleg albérletet keresek, ő biztosan szívesen befogad. Ugyan nem voltam teljesen tisztában az anya fogalmával, az, hogy engem szívesen látna nagyon megnyugtatott. Nem is kerestem több kiadó lakást, megtaláltam a legjobbat, így egy kellemesen meleg nyári éjszakán, mikor ezernyi csillag tündöklött az égen: beköltöztem. Ugyan a lakhatás csak kilenc hónapra szólt, úgy éreztem OTTHON VAGYOK! Ráadásul végre testet is öltöttem! Először csak egy pötty voltam. Kicsit frusztrált a dolog, hiszen nem volt se kezem, se lábam, de még szám sem. Féltem is, hogy úgy maradok. De nem telt bele sok idő és egészen megemberesedtem. Lett egy fejem, meg csukott szemeim is, lettek apró kis gumók az oldalamon, amiből gyorsan kifejlődtek a kezeim meg a lábaim. Fejlődésemet látva roppant megörültem, de nem voltam egyedül. Az anya sokat beszélt hozzám, simogatta az otthonom meleg, puha falát és olyanokat mondott, hogy nagyon szeret. Néha a kisfiú megsimogatta a kecómat, meg puszikat is küldött és azt mondta, hogy ő a bátyám. Meg sokszor hallottam egy férfit is, ő is azt mondogatta, hogy nagyon vár. Így teltek hónapok. Őszintén szólva, hiába éreztem biztonságban magam, kicsit elhamarkodottnak éreztem a döntésemet, mert csak beköltözésem után döbbentem rá, hogy bármennyire ijesztő is lehet egy óriás anakonda, vagy egyéb trópusi szörny, a trópusokat kihagytam csavargásom során. Ezek után meg nem biztos, hogy lesz lehetőségem ellátogatni oda. Úgyhogy az anyának sokszor sutyorogtam, hogy küldjön nekem az albiba banánt, meg ananászt, meg mindenféle egzotikus gyümölcsöt. Egészen biztosan meghallotta, mert utána mindig küldött. No nem egyből….először zümmögött egyet a gyomra, aztán sóhajtott egy nagyot, miközben simogatta a pocakot. Igen, fura, de a kecómat elnevezte pocaknak. Szóval simogatta a pocakot, zümmögött meg sóhajtozott és én már alig vártam, hogy megtudjam, milyen finomsággal örvendeztet meg! Egyszer aztán banánt rendeltem. Elkezdett zümmögni, meg sóhajtozni, de semmi. Újra leadtam a rendelésemet, de megint csak semmi. Aztán próbáltam újra és újra, mígnem felidegesedtem. „Még ilyen anyát, hát hol a rendelésem?” Kínomban jól bele is rúgtam a falba, aminek ő megörült, de bezzeg mégis hoppon maradtam. Aztán kis idő elteltével ez a beszélgetés szűrődött be hozzám:

– Főnök úr, ne haragudjon, látom, ott van az asztalán egy banán. Én nem akartam elkérni, de nem bírom tovább, a könnyem is kicsordul, ha nem ehetem meg!

– Jaj, Csilla! Ugyan! Egye meg nyugodtan, ezért ne sírjon, ez csak természetes várandósan

Úgyhogy végülis sikerült megtömni a bendőmet és visszaállt a lelki békém. De az anya túletetett engem, vagy nem tudom mi lett velem, de egyre nagyobb lettem. Vagy a pocak egyre kisebb? Igen, talán az kezdett összemenni, mert sehogy sem akarództam már elférni benne. Már nem úszkáltam, nem ficánkoltam, még egy kellemes nyújtózkodásra sem volt már helyem és szomorúan vettem tudomásul, hogy hiába érzem otthon magam, valószínűleg letelt a határidő. Forgolódni se nagyon tudtam, de amennyire csak bírtam, körbetekintettem szeretett otthonomon, aztán meghúztam a csengőt. Indulás. Sokfelől informálódtam, milyen ez a kiköltözés, hogy egy csomó melót bele kell fektetni, mert alig lehet kiférni, meg kellemetlen, hovatovább fájdalmas! De semmi ilyesmit nem tapasztaltam, szerintem az anya tudta, hogy alacsony a fájdalomküszöböm, így egyszerűen csak nyitottak pocakon egy ajtót, amin keresztül kiemeltek. Azt mondták, hogy megszülettem. Fura szó egy költözésre, de ha nekik így jó, akkor megszülettem. Örüljenek. Egyébként a kecómhoz képest itt kinn elég hideg van és a fények is bántóan élesek. De azért csak beleszoktam. Emlékszem, hogy amikor először igazán ki tudtam nyitni a szememet, akkor az anyát láttam. Aki se nem ember, se nem angyal, de kicsit mindkettő. Ugyanolyan sápadt, hófehér arcú, éjsötét hajú kedves nő, mint amikor először láttam. De valami megváltozott. Már Ő is látott engem! És úgy simogatott, mint a pocakot simogatta. És olyan szeretve nézett rám, mint ahogy három éves forma szőke fiúcskára. Aztán bemutatkozott. Azt mondta, hogy ő Anyu és nagyon-nagyon szeret. Azt is mondta, hogy a férfi, aki gyakran mondta, hogy vár engem, ő Apu és hogy a fiú a testvérem, én pedig Klaudia vagyok. Mondta, hogy örökké számíthatok rá. Beszélt ő sokat és kedveset, de csak annyit jegyeztem meg, hogy az én anyám Anyu és szeret engem. Semmi más nem számított. Elvesztem a meleg tekintetének tengerében, lágy ölelésében, s mit érdekelt akkor engem, mit mondott az Isten, úgy gondoltam Anyu mégiscsak egy igazi angyal.

……

Ja, igen, és már cseppet sem bántam, hogy kihagytam a trópusokat!

Gulyás Klaudia
Author: Gulyás Klaudia

Azt hiszem, senki sem fog jobban megismerni attól, hogy leírom 1990-ben születtem. Attól sem, hogy elárulom: írni, olvasni a Cserhát ölében megbúvó, népviseletéről méltán híres szülőfalumban, Bujákon tanultam. Aztán Egerben folytattam ötödik osztálytól a tanulmányaimat egy nyolc osztályos gimnáziumban: az Angolkisasszonyoknál. Utána pedig az Egri Hittudományi Főiskolán tanultam teológiát, de abbahagytam. Szétszórt feledékenységemben nem tudom pontosan milyen újságokban, de tudom, hogy gyerekkoromban jelentek meg verseim. Van anyám, apám, vannak testvéreim, férjem és gyerekeim, sőt háziállataim is. Ebből ugyan nem sokat tud meg rólam senki, de ez olyan felnőttes dolog. Sok száraz információ, ami mérhetetlenül unalmas, de lehet hasonlítgatni másokhoz, bólogatni, meg rosszallóan fejet csóválni olvasása közben. Viszont amit szívesen elmesélek magamról az az, hogy pirinyó, csöpp lányka koromban mikulás akartam lenni. Hajthatatlan voltam. Nem érdekelt, hogy lány vagyok, hogy nincs szakállam, én akartam lenni az ablakokba boldogságot csempésző Pirosruhás. Valamint író. Még írni sem tudtam, óvodás voltam, de anyunak diktáltam gyermeteg meséimet. Aztán megtanultam írni, így megoldottam magam. Fene tudja miért, de az írás iránt szívembe oltott vággyal élek, mióta az eszemet tudom. Azért szeretek írni, mert új világokat teremthetek, amik bennem élnek. A kis világomat, gondolataimat csak át kell konvertálni írott formába és valóságos lesz. Olvasható, maradandó, nem száll...

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Nagyon tetszett, üdítő, friss a stílusa, mély mondanivalóval. Tehetséges írónő Klaudia!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

28 + = 37

Versek
Halászné Magyar Márta

Pünkösdi Rózsa

Pünkösdi rózsa szára hajolva,  görbe a háta,  lába már sánta.    Életre hívták,  szülője nincs már.  Sima volt arca,  gond ránccal varrta.   Sápadt az

Teljes bejegyzés »
Názáreti templom kupolája, fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Ne feledd

Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Jóistennel minden kiderül. Kint a rétnek sok virága, nyílik néked vidámságra, míg vidámságod nem hagy egyedül. Ne feledd, hogy

Teljes bejegyzés »
Fényszívek, Fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Gazdag szegények

Gazdagok a szegények, kik az Úrban serények. Az életed drága kincs, e világon párja nincs. Gazdagok a szegények, kik az Úrban remélnek. Szeretetből megélnek, csak

Teljes bejegyzés »

Bántó szavaid

Szavaid marnak, mint tüdőt dohánypor, fájnak az igazságtalan jelek, a jókedv elillan, mint a kámfor, kár, ha szád bántó szavakat fecseg. Ne gondold azt, hogy

Teljes bejegyzés »
Közösségi kenyér, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Éva

Az élet kenyere

Nagyon éget a kemence, igen erős annak füstje. Nem szeretem dolgokban, nehézségben, poklokban. Az élet mégis varázslat, kenyeret süt parázsban. Van ereje, melege, benne sül

Teljes bejegyzés »
Egy csepp eső, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Ildikó

Egy csepp eső

Csak egy csepp volt, parány, jelentéktelen, mégis belefért a végtelen. Egy kis bogár véle szomjat olt, majd a fákon röptében gyümölcsöt olt. A te szíved

Teljes bejegyzés »