A fiú sápadtan ült a hátsó padban. Haja zilált volt, ruhája időtől megkopott. Szótlanul, lehajtott fejjel bámulta az asztalán heverő elsárgult könyv lapjait, és igyekezett úgy tenni, mintha láthatatlan lenne.
Nehezen igazodott el a betűk rengetegében, pedig nagyon igyekezett. A sorok nem tárták fel tartalmukat könnyen. A fiú számára gigászi küzdelem volt az olvasás, pedig akarta. Vágyta érteni a bujdosó sorokat. Előcsalogatni és izgalommal megélni a történeteket, elmenekülni a könyv által felkínált fantáziadús világba. Álmot keresett. Olyan álmot, amelyben másként alakul az élet. Amelyben ott van anyu és apu, ahol este meleg vacsorát eszik együtt a család az otthon meghitt békességében. Ahol nincsenek viszályok, hangos veszekedések, bántalmazások. És amelyben könnyen, igazán könnyen megy az olvasás.
Fordított egyet a lapon. Már régen elveszítette a fonalat. A történet szálai összekuszálódtak, a betűk önálló, rakoncátlan életre keltek. A fiú mégis ragaszkodott hozzá. Ha nem is a valósághoz, hát a képzeletbeli álom reményéhez. Úgy érezte, amíg a kezében tartja a könyvet, addig ő irányítja a maga kis életét. S ahogy a saját sorsát kanyarintja, egyre lassabban ver a szíve. Nem kalapál már olyan hevesen, mint néhány órája amikor az iskolaudvaron csúfolták, és hajánál fogva rángatták iskolatársai. Már az arca sem olyan morcos, időnként megjelenik rajta egy halvány félmosoly. A keze sem remeg. Ebben az elképzelt világban minden rendben van. A barátai az iskola előtt várják, és azután naplementéig rúgják együtt a bőrt a focipályán. A meccs utolsó percében hatalmas gólt lő, és társai büszkén emelik a magasba. Viccelődve bandukolnak haza, ahol anyu öleléssel fogadja, és apu is nagyon büszke rá. Vacsora közben arról beszélgetnek milyen klassz is volt aznap az iskolában. Azután anyu betakarja és a kis lámpa fényénél együtt szőnek közös kalandokat. Apu a mese után magához öleli, majd homlokára puszit adva kíván édes álmokat. A fiú magára húzza puha, meleg takaróját, és mosolyogva szenderedik el, álomittas, békés szuszogással.
A hideg szél nagy zajjal csapja be a külső ablakszárnyat. Az elsárgult könyv lapjait szétzilálja a hirtelen beáramló levegő, és a fiú újra az iskolapadban ül. Kócos hajjal, megkopott ruhában. A szél elfújta pillanatnyi boldog életét.
Author: Égi Edina
Éginé Szederkényi Edina vagyok. Sokan Égi Edina néven ismernek, ezen a néven írom verseimet, meséimet és novelláimat. Már gyermekkoromban magukkal ragadtak a verses mesék, amelyeket ma is szívesen írok. Szeretem a természet közelségét, a harmóniát, a zenét, és az állatokat, melyek általában alkotásaimban is megjelennek.
