„Fészbukvarázs”

Erről gondolkodok most éppen. A facebook-ról, mai modern világunk legmeghatározóbb alkalmazásáról. Ami szinte mindenki napjaiban jelen van. Valakinél fanatikusan, valakinél megszokásból, valakinél unalomból. Van, akinek pedig kifejezetten használati okokból. Én például rengeteget kommunikálok rajta különböző csoportokba egyeztetések, megbeszélések miatt.

Amikor regisztráltam rá, az volt a legfőbb motivációm, hogy megtaláljak számomra fontos, de már rég elvesztett embereket. Akadt, akit sikerült, és akit nem. Ebből kiindulva, mégiscsak olyan jó lenne, ha mindenki használná, mert ez az egyetlen és legnagyobb platform arra, hogy egymásra találhassunk. Nekem tetszik benne, hogy a világ bármely pontján élőről is hallhatsz. Ezért számomra a facebook lehetőség!

Sokszor úgy éreztem, hogy nem érdemes sok ismerőst összeszedni, hiszen úgysem beszélek velük. Nem érdekel bárkinek a mindennapja. A nyaralása, a telelése, a megfőzött vacsorája, vagy, hogy hová jár szórakozni, milyen lett a gyermeke bizonyítványa?…stb.

Ha ezek alapján szelektálnék, nem lenne szükségem 50 főnél több ismerősre. És… nincs is!

Ám ma bizonyítást kaptam arra, hogy mégis lehet értelme a régi ismerősök jelenlétének. Megkeresett egy általános iskolai osztálytársnőm, akivel 30 éve már, hogy nem beszéltem. Sokszor like-okat vadásznak az emberek, azt gondolván, ez mutatja meg az érdeklődést irántuk. Pedig az az igazság, hogy, sosem tudhatjuk mennyien követik a sorsunkat. Anélkül, hogy reagálnának rá. Az élet minden területére igaz, hogy ha valamiről nem beszélünk, akkor a másik sosem tudja meg, gondoltunk rá! Osztozunk az örömében, bánatában, látjuk a jelen napjait, ami érdekel is bennünket! A like-ok ugyan némileg utalhatnak erre, de nem feltétlen ezt a célt szolgálják! Épp ezért nem is kell, hogy meghatározzon!

Ami meghatározott engem, az a kedves lány, aki oly sok idő után tudatta velem, hogy figyel. Felébresztette bennem azt a jó érzést, hogy a múltunk velünk tart, még ha nem is gondolunk rá. Ez elindította nosztalgikus érzéseimet, emlékeimet, amitől a szemem könnybe lábadt!

Ami után jön a további nagy kérdés; Mikor és hogyan repült el így az idő? Természetes, hogy múlik! Pedig a fontos nem is ez, hanem, hogy megtörtént! Amire szívesen emlékszel! Ami a részed és őrzöd! Viszed magaddal! Felidézel általa különleges hangulatokat!… Illatot!… Anyáink vacsoráit!… Lépcsőket, amiken jártál és oly megszokottá vált! Kavicsokat, mik törték a lábad! Krétát, amivel írtál az aszfaltra! Arcokat, hangokat! Ami mind a Te személyes csodád, mit úgy hívunk, a múlt! Apró mozaikok, melyek sajnos minél többet élsz, annál távolabbinak tűnik, s egyre kevesebbet gondolsz rá! De elfelejteni sosem fogod!

Én köszönöm a facebook-nak, hogy ma varázsolt! 

Megajándékozott azzal, hogy valaki elmondhassa; örömmel emlékezik rám, és jó, hogy láthatja, hol tart az életem! Ami kölcsönös, még ha sok minden rejtve is marad!

Oly mindegy, ki, mire használja ezt az alkalmazást! Benne rejlik a csoda, és ha szerencséd van, megkaphatod és megtudhatod, mennyire érdemes felidézni régmúlt idők ízét! És szintén benne van az esély, hogy kaphass egy pillanatot, ami nem csak volt, hanem örökké ott marad az életedben!

Kecső Andrea
Author: Kecső Andrea

Kecső Andrea vagyok. Budapesten élek. Amióta megtanultam írni és olvasni, azóta foglalkoztat az írás. Már gyerekként szerettem az érzéseimet ebben a formában kifejezni. Mert úgy gondolom, hogy az írás több és mélyebb gondolatokat tud felszínre hozni, mint a kimondott szavak. Leginkább ami érdekel, az emberi sorsok, a lélek, az élet minden területéről való gondolkodás. Számomra az írás „terápia”, „gyógymód”, és mérhetetlen nagy öröm. (És nem mellesleg a billentyűzetet is imádom pötyögtetni.)

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

73 − = 69

Uncategorized
Halászné Magyar Márta

Gyümölcsöt érlel a nyár

Nyár ízletes gyümölcsöt érlel, aszal, fény a víz tükrében fürgén táncol, nem állíthatja meg más, csak zivatar, lepke libbenve virágokat számol. Falevél alig mozdul, szellő

Teljes bejegyzés »

Hidegrázás

Amióta megismertelek (még csak neten, nem személyesen), Nem tudlak kiverni a fejemből S máris ráz engem a hideg ettől. Eszembe jutnak emlékek, Rossz tettek, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Tarrósi Éva

csak hagyom

csak hagyom fájjon a szívembe marjon a porba taszítson   csak hagyom fáradjon ereje elfogyjon a fájdalom meghaljon   csak hagyom felrázzon egészen elnyeljen új

Teljes bejegyzés »

Szerelmes akrosztichon

Gyermeki kacajod tölti meg szívbéli Űrömet. Lehet, hogy ez a versem csak kósza Ötletek sorhalmaza. Lehet, hogy ez a versem üres, Ötlettelen. Mit ér ez

Teljes bejegyzés »

A tavasz illata

Ölel a csönded, simogat, Míg a szívedben keresed önmagad, Öröklétem e pillanat. Tavasz illatban fürdőzik a hajad. Szemeid tüzét szívembe elrejtem, Akár napfényt a rengeteg,

Teljes bejegyzés »