Úton

Úton

 

Elég sok időbe telt, amíg megértettem, hogy minden, ami a világon van, nagyon fontos lehet valakinek. Még egy rozoga, napszítta falú sárga ház is, repedéseivel, vaksi ablakszemével, roskatag, zöldessárga zuzmófoltos, szürke betoncserép tetejével. Hányszor de hányszor mentem el előtte iskolába menet, s mindig egyenesen a szemébe néztem. Az öreg ház visszanézett rám, s mintha mondott volna valamit.

 

*

 

Estefelé az úton, a ház előtt megjelent egy ismeretlen, idős férfi. Már sötétedett, mikor csendesen beszólt az udvarra. Az apámat kereste. Negyven évvel ezelőtt járt itt utoljára – a szülőfalujában. A mai napon ősz fejjel, szabadjeggyel érkezett valahonnan a főváros mellől. Már nem volt tovább maradása. Olyan erős, kínzó honvágyat érzett, mint azelőtt sohasem. Még egyszer látni akarta a szülőházát.

Ültek apámmal a félhomályban, a diófa alatti padon, és halkan beszélgettek. A férfi hetven év távlatából is könnyedén sorolta a környező hegyek és völgyek nevét, a közös emlékeket. A nyitott ablakon át hallgattam őket, s miközben ősz fejüket néztem, repülni kezdtem velük visszafelé az időben. Napbarnított, borzas hajú, mezítlábas, koldusszegény, boldog éhenkórászokat láttam poros, macskaköves utakon, és egyszerre kezdtem el érteni és sajnálni az embert, ezt az öröklétből kiszakított, emlékezettel büntetett lényt.

Elképzeltem az idős férfi szorongását. Ült a vonaton, közeledve a régi falu, később kisváros felé, hogy keressen valamit az eltűnt idő nyomában. Talán a fiatalságot. Talán egy régi szerelmet. Egy elvarratlan ügyet. Egy büszkeségből soha el nem mondott bocsánatkérést. Mindenre felkészült. Arra is, hogy a régiek közül nem él már senki, s neki egyedül kell szembenéznie mindazzal, ami volt, s még lesz. Láttam a kezet, hallottam a szív vágtatását, amikor becsengetett a rozoga, napszítta falú sárga ház udvarába, melynek szürke cseréptetejét sárgászöld zuzmófoltok borították. A lakók útba igazították, és megtudta, hogy ketten-hárman még élnek az egykori barátok közül.

Egész nap sétált az ismerős-idegen utcákon. Sorra felkereste régi társait, és estére ide is elért, a világ végi kis utcába, a vadszőlővel befuttatott utolsó házhoz. Az éjszakát a fogadóban tölti. Holnap még bemegy a templomba és a temetőbe, majd hazautazik.

Időközben teljesen besötétedett, csak az utcai lámpa pislákoló fénye szűrődött át a hatalmas fák lombjai között. Apám és az idegen felálltak, és a félhomályban kezet fogtak egymással.

– Utoljára találkoztunk – mondta a férfi, és elindult az úton. Távolodó alakját egykettőre elnyelte a homály, de én még sokáig álltam az ablaknál, és bámultam utána a sötétbe.

 

Gál Mária
Author: Gál Mária

Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó. Kárhozott, kacagott, aggastyán-hítta halott szám. 72. Eltemettem mélyen a nótát. Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Ostoba urak közt játszottam a bambát. A hatodik nap: Kacagó szél suhant el fölöttem. De hirtelen váratlan Átölelt az Isten. A világ lettem. Minden, ami volt, van. Üres sír. Szent Dalnok. Tolvaj allúzionista. Őrző. Újraalkotó. Földre szórt gyöngyszemek nyitója. Rónák fölött úszó, szabad, tiszta harangszó. Vad kertjét elhagyó orosz lány. Levelet olvasó Tatjána. Ősz bárd. A legbátrabb. Így formálódtam egykor. Ez mind én vagyok ma. A hetedik nap - az Ünnep: Te én leszel, S én Te leszek. Így leszünk Mi - a világ újra meg újra. Több nem leszek. Minden más titok. Nem könyörgök. Irgalmazzatok.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »