A nyolcadik karácsony ajándéka

– Re Member – szól egy kemény női hang – a mi bujkáló kárhozott karácsonyi angyalkánk.

– Hát megtaláltál. –  suttogja a lány.

Oda sem kell néznie. Már a hangjából felismerte. Halálangyal.

Tekintetét elszakítja a karácsonyfa égői által bevilágított zsúfolt templombelsőről, kezei lecsúsznak a karzat korlátjáról és a mögüle érkezett hang felé fordul. Egyenesen a fekete, tollas szárnyú vörös hajú nő szemébe néz.

–  Mindannyian tudjuk, mit tettél. Te pedig ismered a következményeket.

A lány aprót bólint.

–  Viszont mivel ma karácsony van – folytatja nő – kivételesen te is kaphatsz tőlem egy ajándékot. Persze ennek ára van.

A lány már tudja. Azt fogják kérni tőle, amit a legjobban szeret. Mindig az kell nekik.

– Én azt kérem idén a karácsonyi angyalkámtól, amit nyolc éve lopott el tőlem.

A halál angyala eltűnik. A lány egyedül marad a karzaton.

 

A templom mellékhajójának végében egy égő gyertyákkal teli állvány áll. Előtte egy barna hajú fiú éppen az utolsó gyújtatlan gyertyáért nyúl. A szeme könnybe lábad.

–  Nagyon sajnálom a mamádat, River. – szól egy halk, mély hang a templom egyik sötét sarkából.

A fiú visszarántja a kezét, szívverése felgyorsul és ijedten a hang felé fordítja a fejét. Egy fekete-fehér ombre frizurás lányt pillant meg fekete bőrdzsekiben és fűzős bakancsban.

– Nem vettelek észre – motyogja fiú és már nem veszi olyan szaporán a levegőt.

– Nem szoktak – válaszolja a lány.

A fiú újra a gyertyáért nyúl, majd elképedve fordul vissza a lányhoz.

– Te honnan is tudsz a mamámról? Ki vagy te? És honnan tudod a nevemet? – kérdezi döbbenten.

–  Re Member. A te őrangyalod. Kiskorod óta vigyázok rád. Jobban ismerlek, mint gondolnád. Azt is tudom, mennyire szeretted a mamádat…– a hangja elhal a mondat végén, de megköszörüli a torkát és folytatja – Az emberek a haláluk után a Váróterembe kerülnek, mielőtt a Mennybe vagy a Pokolba jutnának. Ha sietünk, még van esély egy utolsó találkozásra, vagyis elköszönhetsz tőle. De ha behívják az Ítélők és megkezdődik az utolsó tárgyalás, akkor már nem mehetünk utána. Nincs más dolgunk, mint gyújtani egy gyertyát az emlékére, miután a harangok éjfélt ütnek.

A fiú elképedve bámul a lányra, majd elneveti magát, elveszi a gyertyát és már gyújtaná is meg, amikor a lány megszólal:

–  Miért nem hiszel nekem, amikor teljesen komolyan beszélek?

A fiú elképedve fordul a lányhoz:

– Mert angyalok nem léteznek. A gyerekeknek találták ki őket, hogy ne tudják, hogy az ajándékokat a szüleik veszik – válaszolja flegmán és meggyújtja a gyufát.

– És a mamád haláláról miért tudok? – kérdezi a lány.

A fiú egy pillanatra megdermed, majd ismét flegmán válaszol:

– Az iskolában szinte mindenki tudja. Gyorsan terjed az ilyesmi.

– Ti emberek nagyon érdekesek vagytok. Alapvetően tudtok a csodák létezéséről, hiszen rengetegszer hallottatok róluk. Mégis, amikor a csoda ott hever a lábatok előtt – vagy éppen mellettetek áll – semmisnek veszitek és kifigurázzátok, mert nincsen hitetek. Pedig nem valami kézzelfoghatatlan dologban kéne hinnetek, hanem az olyan kis egyszerű apróságokban, amik már milliószor bizonyították létezésüket. Persze figyelnetek is kéne rájuk, hiszen nem mindig egyszerű észrevenni őket. De azért nem is lehetetlen.

River elfújja a kezében égő gyufát és visszarakja a dobozt.

– Mondj egy teljesen racionális alapú dolgot, ami alátámasztja az angyalok létezését.

– Ez egyszerű! – mondja a lány mosolyogva – Hármat is tudok.

A fiú félrebillenti a fejét és kíváncsian méregeti a lányt.

– Először is kezdjük a természettel. A világegyetem végtelenségében keringő égitestekhez naptárakat lehet igazítani, hiszen minden ciklikusan ismétlődik. Ebben az óraműpontossággal keringő végtelenségben egyedül ezen az apró bolygón van élet. Az itt élő élőlényeket számtalan módon lehet csoportosítani, akár az itt megtalálható elemeket. Szerinted ez nem olyan, mint egy mérnökök által megtervezett rendszer? Létrejöhet ilyesmi csak úgy magától?

– Ez nem magyarázat semmire…

– Szerinted a történelmünk egyazon korban született figurái véletlenül kerültek pont egyszerre hatalomra? Mi lett volna, ha a megszállások idején lett volna gyenge kezű uralkodónk, nem pedig békeidőben? A döntő ütközetekben véletlenül zajlottak a dolgok úgy ahogy? – Re a templom távolabbi sarkában megbúvó II. világháborús emléktábla felé biccent – Szerinted egyszerű természeti véletlen, hogy az orosz tél megállította a háborúba vonuló németeket? Vagy inkább valamiféle… csoda?

– Ilyeneket az idióta papok szoktak mondani vasárnap annak a pár szerencsétlennek, akik végső kétségbeesésükben a templomba menekülnek.

– Tapasztalat?

– Mondd meg te! Hiszen ismersz.

– A gondolataidba azért nem látok bele – mondja lány félig mosolyogva, majd újra elkomorul – persze azután, ami a szüleiddel történt azon a bizonyos nyolcadik karácsonyon, megértem.

River nem szól semmit, de a szemei könnybe lábadnak. Amikor a lány először beszélt a személyes dolgairól, úgy érezte, mintha valami őrült idegen turkálna a múltjában. Most viszont – még ha nem is világos számára, hogyan jutott a lány ennyi információ birtokába – úgy érzi, mintha már régóta ismernék egymást.

– A harmadik és egybe legizgalmasabb a lelkiismereted – folytatja a lány figyelmen kívül hagyva a fiú döbbenetét – Emlékszel, amikor egy családi ünnepségen eltörted a nagymamád aranyozott vázáját? Nem merted bevallani és rákented az egyik unokatestvéredre? Utána borzalmasan bűntudatod volt és pár nap múlva mégis elmondtad neki. Szerinted nem csoda, hogy van bennünk egy belső hang, ami minden nehéz helyzetben csendesen útbaigazít minket? Mintha valami automatikus használati utasítás lenne, amit mindig krízishelyzetben dob fel a rendszer.

A lány lehalkítja a hangját és már szinte suttogva folytatja:

– Hogy lehet, hogy valaki ekkora csodának volt a részese, s még sincs egy csepp hite sem?

A fiú ereiben meghűl a vér és hirtelen újra ott van abban a kórházi szobában. A nyolcadik karácsonyán. A szeme csukva, a mellkasa borzalmasan fáj, de hallja az őt körülvevő orvosok ideges utasításait, a mamája zokogását és valami gyors, csipogó hangot. Majd a csipogás egyre lassul és lassul, mígnem megszűnik és csak a sötétség marad. Nem tudja, mennyi idő telik el, mire a sötétség helyét egy fehér fényes szárnyas alak veszi át, majd eltűnik és újra meghallja a csipogást, aztán a kapkodó orvosok hangját.

A nagymamája később mindig azt mondta, az őrangyala hozta vissza a halálból. A fiú ezt sosem hitte el teljesen, hiszen kómásan bármit láthat az ember, ezért az elkövetkezendő kilenc évben igyekezett nem gondolni a nyolcadik karácsonyára. Egészen mostanáig.

– Te tényleg létezel… – suttogja rezignáltan.

A templom harangjai megkondulnak, elkezdik ütni az éjfélt.

– Szeretnél találkozni a mamáddal? – kérdezi a lány, mire a fiú bólint – Akkor gyújts egy gyertyát! – suttogja Re és egy érmét dob a gyertyaállvány melletti perselybe. Az érme tompán, hangosan koppan.

River kivesz egy gyufát a dobozból és meggyújtja, fénye megcsillan a fiú zöld szemében. Másik kezébe vesz egy még nem égő gyertyát, de amikor hozzáérintené a gyufát, Re kétségbeesetten felkiált:

– Ne gyújtsd meg! Kérlek!

– De…Miért?

Re a könnyeivel és a gyomrát szorító görccsel küzdve habozik, majd sírva fakad:

– Én végig hazudtam neked.

– Azt akarod mondani, hogy ez az egész nem is működik? – kérdezi értetlenül és dühösen.

– Nem, a szertartással nincs baj, az működik – válaszolja könnyes szemmel Re – Azzal van baj, amit nem mondtam – suttogja. River értetlenül mered rá, ezért a lány halkan folytatja:

– Én nem vagyok őrangyal. Csak egy szökött Ítélő. A halál utáni tárgyalásokban segédkeztem. Szerettem, hiszen teljes mértékben az igazságon alapult, amit mindennél többre becsülök.

A nyolcadik karácsonyod éjszakáján megláttalak téged. Életed vesztetted egy autós balesetben. Az addigi viselkedésed alapján az Ítélők a Pokolba küldtek volna. – River elfújja az égő gyufát, Re pedig elbizonytalanodva keresi a szavakat – Viszont – hacsak egy nüansznyit is – de közelebb voltál az élethez. Nem hagyhattam, hogy meghalj és a Pokolra juss – hiszen olyan kicsi voltál még! – Re ismét a könnyeivel küzd, de folytatja – Visszaküldtelek az élők közé. Persze ez egyáltalán nem szabályos – és nem is igazságos. Így – a következményektől rettegve – elmenekültem, megkerestelek és igyekeztem úgy vigyázni rád, mint egy igazi őrangyal.

De nem sikerült teljesen elrejteni téged. A halál angyala tudomást szerzett a hollétedről és az életedet akarja. Ha nem juttatlak vissza a Túlvilágra, akkor ő jön el érted. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Azt szerettem volna, hogy hosszú és boldog életed legyen, de mégis ilyen tragikusan fiatalon kell elmenned…– szipogja Re és nem bírja visszatartania könnyeit, hátát a falnak veti, leguggol és zokogni kezd – sajnálom River! Annyira sajnálom!

–Re – suttogja a fiú és ő is leguggol, majd óvatosan a kezébe fogja Re állát és maga felé fordítja, másik kezével letörli a lány könnyeit.

–Én egyáltalán nem haragszom rád. Sőt. Én hálás vagyok neked, hiszen te olyan karácsonyi ajándékot adtál nekem, ami felbecsülhetetlen értékű. Egy jobb életre való esélyt kaptam tőled. Lehetőséget a változásra, hogy a kárhozat helyett valami szebb befejezést kapjak. De te nem csak egy új esélyt adtál. Nyolc évet kaptam tőled, amit azzal az emberrel tölthettem, akit a legjobban szerettem; a nagymamámmal.

Most, hogy itt a vége, akaratlanul is lepörög előttem minden és arra jutok, hogy egész életemben három embert szerettem igazán; a szüleimet és a nagymamámat. Persze eszembe jut, hogy mi lenne, ha maradnék, de rajtuk kívül senki nem volt igazán fontos számomra. Rajtuk és most már rajtad kívül.

Ők már ott vannak, ahová én menni készülök. De hol leszel te?

– Te mit szeretnél? – kérdezi elcsukló hangon Re.

– Velem jönnél a halálba? A halálba és azután is?

– Igen – suttogja Re – de csak ha nem haragszol nagyon, hogy ilyen korán itt a vége…

– Szerintem teljesen mindegy, hol töltjük ezt a karácsonyt, ha azokkal vagyunk, akiket igazán szeretünk – mondja mosolyogva River.

Re visszamosolyog a fiúra és kiveszi a dobozból az utolsó gyertyát. Együtt gyújtják meg.

Szalai Sára
Author: Szalai Sára

Szalai Sára vagyok, 16 éves, az Irodalmi Rádió szerzője, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium 10. osztályos magyar-történelem szakos tanulója. Debrecenben születtem. Hat éves koromig Nádudvaron éltem, majd édesanyámmal Szentesre költöztünk. Már kisgyerekkoromban is rengeteg mesét néztem, az iskolában pedig egyből megszerettem az olvasást, illetve történeteket találtam ki a babáimmal, vagy azok nélkül. Elalvás előtt, éjszaka, ébredés után, a buszon, edzés közben és fizika órán. Sokáig szándékosan nem írtam, feleslegesnek tartottam és úgy gondoltam, minden gyerek szeret történeteket kitalálni, ezért majd én is felnövök és kinövöm ezt. Ami azóta sem sikerült. Tavaly kezdtem el történeteket írni. Még sosem éreztem semmi ehez foghatót; írás közben szabadnak éreztem magam, az írástól pedig különlegesnek. Második alkotásom bekerült az Irodalmi Rádió Csöng a csend című antológiájába. Tavaly küldtem be az Irodalmi Rádió karácsonyi pályázatára A nyolcadik karácsony ajándéka című művemet, mellyel harmadik helyezett lettem a tizennyolc év alattiak kategóriájában. Koromnál fogva leginkább young adult történeteket írok. Kedvenc műfajom a fantasy (és alzsánerei, például: high fantasy, dark fantasy, urban fantasy, történelmi fantasy,) az alternatív jelenben vagy jövőben játszódó disztópiák és a (tini)drámák, tragédiák. Fontosnak tartom a történeteimben a romantikus szálakat és a képszerű ábrázolást. Szabadidőmben (és az unalmasabb tanórákon) írok, rajzolok, fotózok, színházba és moziba...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 8 = 2

Versek
Halászné Magyar Márta

Pünkösdi Rózsa

Pünkösdi rózsa szára hajolva,  görbe a háta,  lába már sánta.    Életre hívták,  szülője nincs már.  Sima volt arca,  gond ránccal varrta.   Sápadt az

Teljes bejegyzés »
Názáreti templom kupolája, fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Ne feledd

Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Jóistennel minden kiderül. Kint a rétnek sok virága, nyílik néked vidámságra, míg vidámságod nem hagy egyedül. Ne feledd, hogy

Teljes bejegyzés »
Fényszívek, Fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Gazdag szegények

Gazdagok a szegények, kik az Úrban serények. Az életed drága kincs, e világon párja nincs. Gazdagok a szegények, kik az Úrban remélnek. Szeretetből megélnek, csak

Teljes bejegyzés »

Bántó szavaid

Szavaid marnak, mint tüdőt dohánypor, fájnak az igazságtalan jelek, a jókedv elillan, mint a kámfor, kár, ha szád bántó szavakat fecseg. Ne gondold azt, hogy

Teljes bejegyzés »
Közösségi kenyér, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Éva

Az élet kenyere

Nagyon éget a kemence, igen erős annak füstje. Nem szeretem dolgokban, nehézségben, poklokban. Az élet mégis varázslat, kenyeret süt parázsban. Van ereje, melege, benne sül

Teljes bejegyzés »
Egy csepp eső, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Ildikó

Egy csepp eső

Csak egy csepp volt, parány, jelentéktelen, mégis belefért a végtelen. Egy kis bogár véle szomjat olt, majd a fákon röptében gyümölcsöt olt. A te szíved

Teljes bejegyzés »