Üzenet első kutyámnak
Törjön százegyszer-százszor tört varázs:
Emléked akkor is őrzi az utókor
Lélekben még mindig tartalak
Egyszerűen nem megy az elbocsáttatás
Ölelő karom még mindig nyúlna feléd
Kezem még mindig érintené első kiskutyám
fekete kabátját.
Ölelnélek magamhoz hőségben és hidegben is,
jó páros voltunk szerettem magunkat, s hogy elmentél,
mind a mai napig sajnállak
Azóta sokszor megesett már
sőt, akárhányszor úgy adatott
hogy otthon voltam szobám
négy fala közt unalomban, egyedül,
emlékek emlékeiért hosszasan elmerengtem
rajtad egykori s lélekben még mindig velem lévő kiskutyám.
Kulcstartó plüssöt emlékedre vettem egy osztálykiránduláskor,
fenn a nagy Budapesten.
Kis Mexem, kit úgy szerettem,
köszönök ma neked megannyi szeretetet,
játékot s ölelést, meg mindent,
amit egy gazdi hűséges társának megköszönni tud,
köszönök mindent, mit adtál éveken át.
Neked hála a munka súlya alatt nem török meg,
mert fenn az égen sorsom még mindig szíveden viseled,
s velem húzod az igát, még akkor is ha közben könnyelműn
követek el sokezer ostoba hibát.
Bárhol legyek, általad leomlanak a falak
Még mindig velem vagy mert álmomban láttalak,
s egy eposzi karakter képében olykor még most is látlak.
Egy Szent György-hegyi bernipásztorhoz
Ahol a hegy csúcsa lassan völgybe váltott,
az enyhe tavaszi szellő meglobogtatta BMW-fekete kabátod,
majd felém fordultál.
Ezután közelebb léptem, s megszagolgattál
Szemed mokkája, arcod mogyoróbarnája,
nyakad habfehérje, mosolyod, felderített,
akár fecskét a tavaszi nap fénye.
Magával ragadott lényed egésze
Eleinte azt hittem, csak álom.
Olyankor már jó párszor kaptam magam azon,
hogy a néhai bernipásztorom újra látom.
Aztán hamar rájöttem, nem ő vagy, de ő küldött le értem,
hogy általad újra éljem vele minden emlékem.
A közös focizást, a Csobánci túrát, a
z almafa hűvöse alatt közösen átvészelt kánikulát,
az almát melyet együtt ettünk,
s melyet, mint gyermek a nutellát, úgy szerettünk
Ahogy ültem a kertben a csillagos éj s a holdfény leple alatt,
kényelembe helyezve magát: fejét térdemre tette,
s így voltunk ott egész este,
ahogy aztán hozzá lehajoltam s a nevét mondtam átölelve:
–Ó, Mex!
A te neved is mondanám, ha tudnám.
Pont olyan vagy, mint a néhai kiskutyám.
Ugyanolyan szeretetteljesen közeledsz felém farokcsóválva,
ugyanolyan békével tűröd,
hogy beletemetkezem a bundádba,
mely dús, mint a rántott hús.
Magammal vinnélek,
ugyanakkor még sem visz rá a lélek:
nem lopnálak el téged a gazdádtól.
Előbb utóbb muszáj lesz elválnunk egymástól
-mondtam tudva,
hogy haza kell érnem az esti harangszóra
Köszönöm hogy itt voltál, és itt lehettem veled:
mondtam majd öleltem át búcsúzóul ismét az ebet.
Ezután továbbmentem azon gondolattal,
hogy találkozom majd még vele, vagy hozzá hasonlóval
Author: Farkas Norbert
Farkas Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint író, az alkotással határozott célom az emberek szórakoztatása és az olvasás, mint hobbi újranépszerűsítése.