A kopaszodó fák gyorsan elmaradtak a rohanó távolsági busz mellett. Az író gondolataiba merülve üldögélt a leghátsó ülésen.
Boldogan bámult ki a busz ablakából, bár elég keveset láthatott, mert az elég koszos volt. Inkább csak a legyek és egyéb bogarak nyomai látszottak rajta. De ez az író jókedvén semmit se változtatott: kész a novella, egész jól is sikerült, ráadásul újra találkozhat Valentinával. Még mindig alig akarta elhinni. Ő és Valentina, Valentina és ő…Mindig csak távolról csodálta.
Mindennek oka van. Ezt már sokszor hallotta, de valahogy soha nem tudta összeállítani az események láncolatát. Az ok-okozat mindig sántított. De most elgondolkodott, vajon miért találkozott Valentinával annyi idő után. Az akkori vágya miért pont most teljesedett be, miért nem korábban, és egyáltalán: miért teljesedett be. Ebből valami következni fog, ha lehet hinni a mondásnak, hogy mindennek oka van, vagy másképp fogalmazva: semmi nem történik ok nélkül.
Hirtelen megszakadtak a gondolatai. Heves beszélgetésre lett figyelmes. Tőle két ülésnyire három nő beszélgetett. Nem vitatkoztak tulajdonképpen, de valamiről nagyon feldúltan folyt a társalgás, hogy miről, azt nem tudta kivenni. A nők egymás szavába vágva pocskondiáztak valamit. Vagy valakit?
Egyikük hangja felülmúlta a másik kettőét: riasztó, durva hangon nyerített, seszínű, fakó szőkésbe hajló haja szinkronban volt vele. Másikuk hangja néha kivált a beszédből: az írót leginkább csirke vagy veréb hangjára emlékeztette. A harmadik kevesebbet beszélt, neki vékony, hápogós hangja volt. Nem akart rájuk figyelni, de kénytelen volt: annyira különleges hangokat hallott.
Gondolatban bocsánatot kért tőlük, kicsit szégyellte magát.
Ezt a következő novellámban azért megírom – gondolta. Valami történetet összeeszkábálok, aztán kész is. Most kezdte igazán értékelni a szerkesztő tanácsát, hogy menjen ki a parkba, ott majd biztosan talál valami témát. Most pedig itt a buszon a három nő. Úgy döntött, mostantól jobban fog figyelni az őt körülvevő dolgokra is.
A következő megállónál leszállt. Nyálkás, esős idő volt. A megállótól nem messze meglátta Valentinát egy pöttyös esernyő alatt álldogálni. Egy kedves mosollyal benézett az esernyő alá. Belekarolt a nőbe, aztán csuromvizesen hozzábújt. Vágyát szerencsére nem kellett soká tartóztatnia: Valentina a buszmegálló melletti kis házban lakott. A rózsák kíváncsian bámultak be a szobájuk ablakán.
Author: Wünsch Lajos
1958-ban születtem Tatabányán, azóta is itt élek. 41 évig magyartanárként tevékenykedtem, 2023 óta nyugdíjas vagyok. 10 éves korom óta írok verseket, novellákat. Írásaim eddig a számos online megjelenés mellett a Holnap Magazin és a Kortárs Magyar Irodalom antológiáiban jelentek meg (Tükröződés, Merülés, Tükörben, Múlt hangjai, Szavak nélkül, Magánkozmosz 2022). Reményeim szerint a közeljövőben meg fog jelenni első önálló verseskötetem. Az írás mellett fontos szerepet tölt be az életemben a sport. Korábban versenyszerűen teniszeztem, később klubvezetőként, edzőként, versenybíróként működtem. Jelenleg a Baj KSE szakosztályvezetője vagyok, ill. edzéseket is vezetek, valamint versenyeket is szervezek.