Az úszó sziget

 Diósjenő, 1776.

Diósjenő. Egy csodás település a Börzsöny lábánál. Ám nincs itt minden rendjén… 

Mivelhogy a falu közepén lakom, ennélfogva sok pletyka üti meg a fülemet. Jó ideje hallani már boszorkányokról, szerte az országban. Rémséges, gonosz lényekről, melyek köztünk élnek, és akikről még csak nem is sejtjük, mik is valójában. Ugorjunk az elejére! Az egész a tónál kezdődött. A partból levált egy kisebb forma darab, amely lebegni kezdett volt a víz színén. Elneveztük úszó szigetnek, mivelhogy elég gyakran helyet változtatott. Ezt mindig éjszaka tette, bizonyos időközönként, úgy tűnt, mintha teliholdkor úszott volna arrébb mindig. Nem sok idő elteltével nagy lett a fű rajta, de hát hogyisne lett volna! Jófajta föld volt az, minden megtermett benne, amit csak el lehet képzelni. Egyik felebarátom, Misi ráment a szigetre, mikor éppen partközelben volt, és lekaszálta a füvet. Ezt innentől kezdődően többször is megtette, ahányszor csak szükség volt rá. Ha a parton le volt kaszálva a fű, úgy gondoltuk, hát legyen ott is. Közben teltek a hónapok. Egy szép, tavaszi napon, eljutott a fülemig egy pletyka, ami, mint később kiderült, nem is volt éppen alaptalan. Éppen az ivóban voltam, amikor egy reggel megjelent Zsuzsa néni. Nagyon ijedtnek tűnt, majd kétséggel, és félelemmel a hangjában kezdett beszélni.

-Nagy baj van! Hatalmas baj! Az éjjel eltűnt 10 tyúkom! De nem akárhogyan… Tudom én, mi vitte el azokat, bizony! -Egy fekete csuklya vót’ rajta. Hátul gyütt’, a kiskapu felől. Egy zsákba tette a tyúkokat. Én utánamentem, és követtem egész a tóig, az a valami meg egyszeriben seprűre ugrott, és benyargalt vele a szigetig! Ottan pedig egész sokan várták őt. Én mondom, ezek boszorkányok! Lepaktáltak magával az ördöggel! Elvágták egy tyúk torkát, én meg elszaladtam. – Ennyit mondott az öregasszony, és a pultoshoz fordult:

-Egy rövidet adjá’ nekem! – Józsi nagy hanggal letett elé egy szilvapálinkát a söntésre. Innentől nem lehetett komolyan venni az asszonyt. Mindenki harsány nevetésbe kezdett a hirtelen felkiáltás miatt, kivéve engem. Én valamennyire azért mégiscsak hittem ennek a szegény párának, mert egy napon, mikor Misi helyett én mentem ki kaszálni, egy seprűt találtam volt a szigeten. Ilyesforma régi darabot, amilyet már nem lehet kapni sehol. Ez innestova több mint két hónapja volt, pontosan a február elsejei boszorkányszombat utáni napon. Tudvalévő, hogy ezek a gonosszal praktikáló emberek ezeken az ünnepeken gyűlnek össze. Nohát nem is kellett sok, összeraktam a fejemben a képet, s rájöttem, hogy az a sziget a környék rémséges boszorkányinak a gyülekezőhelye. Megfigyeléseim szerint boszorkányszombatok után úszott arrébb a sziget, de nem minden alkalommal. Arra tudtam gondolni, hogy olyankor történik ez meg, amikor a boszorkányok nem jutnak egyezségre, és elnyargalnak seprűikkel, amik szelet kavarnak. Nekem ennyi elég is volt. Falugyűlést kérvényeztem az elöljáróinknál, akik, habár egy ideig kételkedtek, végül igenléssel feleltek, s összehíták a falu apraja-nagyját, velük együtt a lelkészt is, aki esetleg többet tudhat a boszorkányokról, a gonoszról, mint mi, egyszerű világiak. Mindenki úgy döntött, hogy falunkban sebet ejtett a gonosz; az ördög. Végül is eldöntöttük, hogy az egyik legnagyobb, s legközelebbi boszorkányünnepen, Walpurgis, vagy ahogy ők mondják Beltane éjjelén lesben fogunk állni a tó vizének partján. Nem mehettünk sokan, mert akkor észrevettek volna minket, éppen ezért három ember lett kijelölve erre a feladatra: Mivel én kérvényeztem gyűlést, ezért jómagam, a másik személy Mihály lett, mivel ő havonta kijár a szigetre, utolsónak pedig a lelkészt választották ki.

Mikor eljött április 30. éjjele, délután hat órakor útra kéltünk. Nagyjából egynegyed óra múlva elértük a tavat. A szélén, a tó végiben meghúztuk magunk egy nádasban. Mihály egy nagy, nehézkes zsákot hozott magával. A lelkész egy aprócska feszületet fogott a kezében. Én voltam az egyetlen, aki üres kézzel érkezett. A sziget a legutóbbi alkalom óta ismét arrébb úszott, de innen tökéletes rálátásunk volt. Egyelőre üresnek nézett ki, ahogyan ott magányosan álldogált, a tükröződő víztükör tetején. A bozót már egészen nagy volt rajta, barátom nem merészkedett többé oda, a falugyűlés óta. Jó darabig lapulhattunk ott a zsombék mögött, tán órák is elteltek. A lelkész közben szüntelenül mormolt valamit szinte suttogva, mialatt barátom már horkolva aludt. Kis idő múlva nagy szél támadt, és bár nem láttam jól, de mintha egy árny jelent volna meg a szigeten. Először azt gondoltam, csak a fáradtság hozza elő belőlem ezt a furcsa képzelgést, de aztán hamarosan több alak is követte volt az előzőt. Gyorsan megböktem Misi oldalát, hogy ugyan ébredjen fel, mert van itt valami furcsa. Hamarosan összegyűlt úgy tizenöt árnyék a szigetre, mellettük pedig egy kupac seprő volt. A tiszteletes, aki mellettünk kuporgott, egyszerre halkan megszólalt.

-Ti csak maradjatok itt, megbújva. Én tegnap megtaláltam az igét, ami kéne, s el is fogom mondani. Sietnünk kell! Ezek a szerzetek magát az ördögöt idézik majdan meg az ünnepen! – Ezek után egy ideig még matatott a fűbe ejtett apró kereszt után, végezetül pedig előlépett a zsombékból. Mi ott maradtunk, ahogyan kérte, és figyeltük. Egy pillanatra jeges rémület futott át az arcán, majd hangosan beszélni kezdett.

-In nomine Patris et Fili et Spiritus Sancti! – Mondta, majd keresztet vetett. Ám ez az egyetlen mondat hangos ricsajt idézett elő azon a bizonyos szigeten. Ami ezek után történt, azt szinte el sem hittem. A lelkész torkán akadt a szó, mikor kezdte volna folytatni az igézetet, egyszerűen nem tudott megszólalni. Ekkor hirtelen, mintha egy láthatatlan kéz megragadta volna a lelkészurat, valami odarántotta a szigetre. De olyan erővel, amilyet én mondom, nem láttam még sehol e teremtett világon. Mihály legszívesebben kiugrott volna rejtekhelyünkről, ám én visszatartottam. Tudtam, nincs fölényünk ezekkel a bestiákkal szemben. Előbb át kell gondolnunk, mit tegyünk, s csak aztán kell cselekedni. Éppen kezdtem volna bele a terv ecsetelésébe, amikor Misi barátom beleugrott a vízbe, s alig észrevehetően úszni kezdett a sziget felé, melynek közepén egy lyuk tátongott. Mihály kezében még mindig ott volt az a zsák, amit magával hozott. Közben a víz egyre hullámzott mimögöttünk, ami szinte biztosan a boszorkányoknak volt köszönhető. Hamarosan odaértünk a szigethez. A lehető leggyorsabban felhúztuk magunkat a vízből a szárazföldre. Én tétlenül álltam, miközben elkezdtek körbevenni ezek a boszorkák. Közben sok falubélit ismertem bennük fel, akikről soha nem gondoltam volna, mik is valójában. Egy nagy kört alkottak, s elkezdtek kántálni valamit. A lelkészt kerestem tekintetemmel, de sehol nem láttam. Mihály szinte azonnal a gödörhöz rohant, és végre kicsomagolta azt, amit a zsákban tartott. Nem hittem a szememnek! Ez tényleg egy facsemetével akar minket megmenteni?

-Mi a fenét tervezel azzal? Így soha se menekülünk meg! – Kiáltottam, mire ő csak legyintett. A gödörbe rakta a csemetét, és földet kotort rá. Közben egyre hangosabb lett a kántálás, míg végül hatalmas fényesség csapott fel körülöttünk erős kénszag kíséretében…

­*

A hetek, hónapok, évek teltek. Közben a szigeten a fa egyre nagyobb lett. Mihályt, Jánost és a lelkészt soha nem találták meg. Sem élve, sem holtan. A sziget ugyanúgy úszott, a találkozóknak nem lett ezzel vége. A boszorkányok, melyek rejtetten ott éltek a faluban, továbbra is összeültek. Egy különösen szeles ünnep után a sziget a parthoz sodródott. Innentől kezdve sohasem úszott el onnan, a fa gyökerei kikötötték. Ezzel párhuzamosan pedig eltűntek a faluból az ördög szolgái, a boszorkányok. Örökre véget ért az úszó sziget története.

Diósjenő. Egy csodás, immáron nyugodt és csendes település a Börzsöny lábánál.

Íródott a Diósjenői úszó sziget legendája alapján.-

 

Térkép a diósjenői tóról, 1787-ből
Turóczi Levente
Author: Turóczi Levente

A nevem Turóczi Levente. 2007-ben születtem, Diósjenőn élek, jelenleg pedig a Váci Madách Imre Gimnázium magyar-történelem tagozatán tanulok. Sok hobbim van, például a numizmatika, de ami számomra mind közül kiemelkedő, az maga az írás. Ez már kicsi korom óta érdekelt, és ez az érdeklődés nem hagyott alább, csak fokozódott. Már több kiadónál jelent meg írásom, innen pedig remélhetőleg nincs megállás!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »