2024 tavaszán történt egy remek, napfényes délutánon. Találkozómra vártam. Másfél órával előbb érkeztem a megbeszélt csendes kis étterembe, Budán. Ásványvizet kértem és egy kávét, hogy frissen fogadjam beszélgető partneremet. Várakozás közben olvasgattam és lassan késztetést éreztem az illemhely meglátogatása iránt.
Telefonom az asztalon hagyva kérdeztem, – merre van a mosdó?
Egy kedves hölgy mutatta az utat, majd előtte néhány méterre lefékezett és magamra hagyott teendőimmel.
Két félig összehúzott bordó függöny és egy kicsi előtér fogadott. Mögötte csukott, barnára festett ajtó zárta el az utat. Mellette jobbra, éppen szemmagasságban régi, feslett villanykapcsoló sárgás pereme villant elém. Alatta szép, kulturált kivetelű, kalligrafált betűkkel kiírt tájékoztató díszelgett:
A toalett használata vendégeinknek ingyenes, mások számára 200 forint!
Már nyúltam a zsebembe és a kapcsoló felé, amikor észrevettem az ajtó rése alatti fénycsíkot, mely szerény alázattal, félénken a talpam alá bújt.
-Tehát van bent valaki! – gondoltam és óvatosan lenyomtam a kilincset. Az ajtó nyekkent egyet, kinyílt és elém tárult egy parányi előszoba, benne csappal, kéztörlővel, szappannal. Mindenütt csillogó tisztaság, fertőtlenített illatok fogadtak. Balra két apró bejárat nyílt, mindkettőn fehér műanyagredőny védte a bent ügyködő vendéget.
Az első teljesen csukva volt, a második félig nyitottan épp rám várakozott. Ide húzódtam be egy rövid percre.
Alighogy végeztem egyszerű dolgaimmal, a szomszéd kabin recsegő ajtaja elhúzódott és egy köpcös, ötven körüli, zavarban lévő úriember, a magyar nyelvet kissé törve, nadrágja övét gyűrögetve kilépett a cseppnyi előtérbe és a kézmosó felé mozdult.
Víz-zubogást nem hallottam, csak a szavait.
-Hú, de jó, hogy ide beletaláltam! Nem van itt nyilvános WC? – kérdezte, miközben az ingét tuszkolta a nadrágszíja alá, majd erre védőn rázárta svédzsebes farmerkabátját.
-Ha gondolja, lehúzhatná, amit ott hagyott! – szóltam és láttam, sietve visszafordul, előrehajol, hirtelen a fogantyúért nyúl, megrántja és ebben a pillanatban ferde zsebeiből az ülőke tágas ölébe csörömpölve belehullik egy marék fémpénz.
-What a fuck! – mormogja dühösen és utánakap, de a szabadesés gyorsabb a mozdulatánál.
Izgatottan kutat a zsebében, majd megkönnyebbülve elővesz két kis nejlon zacskót, benne némi fehér porral.
-Ez nem kiesett! – néz rám izzadtan, mosolyogva. A sok apró csörög a fajanszban, zörög a lefolyóban, és lassan elhalkulva elúszik alattunk a csövekben. Ő csodálkozva néz rám. Mi történt? – kérdezi.
-Pénzmosó! – mutattam a még zubogó wc-re és meglepett fejét látva köszönés nélkül magára hagytam az idegen látogatót.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, hivatásomként evezős edző. Találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Megjelent egy rajzokkal díszített önálló mesekönyvem és 2024 Könyvünnepén megszületett a Lírában kapható új, kilencven novellát tartalmazó kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor
