Isteni álom

Vera, a vidéki kisváros fiatal, középiskolai tanára álmosan bámulta laptopja képernyőjét.

Bár hétvége volt, ma mégis hajnalban ébredt férje telefonjára. A férfit valami komoly rendszerhiba miatt riasztották a kórházba. Elmenőben is csak annyit suttogott a fülébe, hogy próbáljon meg visszaaludni, és egyhamar ne is várja…

Ez volt egy fél órával ezelőtt, és ő most itt ül a nappaliban a monitort bámulva és kedvenc zöld teáját kortyolgatva. Tegnap este elkezdett egy vetítéssel egybekötött kiselőadást összeállítani a görög mitológiáról. Hétfői órájának ez lesz majd a témája. Gondolta, ma befejezi ezt a munkát.

Csak remélni merte, hogy fáradozása nem lesz hiábavaló, és az irodalomért kevésbé rajongó diákok érdeklődését is felkelti majd az Olümposzi istenekről szóló összeállítás. A legfontosabb tizenkettővel fogja kezdeni. Nagy kedvencei voltak mindannyian, gyakran ábrándozott róluk. Vajon milyen életük lehetett odafent, az istenek hegyén, és vajon milyen életük lenne idelent, a városban, az emberek között? Amint így tűnődött ezen a reggelen is, hirtelen egy csengő női hang szólította a nevén:

  • Ejnye, Vera, hát jobb képet nem találtál rólam?

A tanárnő meglepetten kapta fel fejét a hangra. A nappaliban csak Gréti cica durmolt békésen a kosarában, így az teljességgel kizárt volt, hogy macskája beszélt volna hozzá. Már –már kezdte azt hinni, hogy csak képzelődött az imént, amikor a hang újra megismételte a kérdést.

Vera hirtelen a képernyőre pillantott, és ijedtében majdnem elejtette a teásbögrét. A tegnap este lementett fényképen az eddig néma és mozdulatlan Pallasz Athéné most lándzsáját előre szegezve, türelmetlenül várta a választ. De nem kapta meg, ezért hirtelen kipattant a laptopból és ott állt előtte a nappali kellős közepén teljes életnagyságban. Arany sisakjának és mellvértjének fénye beragyogta az egész szobát, és elvakította a tanárnőt, aki egyik ámulatból a másikba esett:

  • Ez hihetetlen! Pallasz Athéné, a kedvenc görög istennőm személyesen itt nálam?! Minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? Egyáltalán honnan tudod a nevem?
  • Ne felejtsd el, hogy én a világ legokosabb nője vagyok, ráadásul egy isten, tehát mindent tudok! Azért jöttem éppen hozzád, kedves Vera, mert a segítségedre lenne szükségem.

A fiatal nő még mindig nehezen hitte el, hogy imádott istennője éppen hozzá fordult segítségért. Ám amikor meghallotta, hogy Athéné a városban emberként bujkáló, kitagadott testvéreit keresi, megígérte, hogy segítségére lesz, amiben csak tud. Tette mindezt azért, mert két fiatalabb fiútestvér nővéreként együtt érzett vele. Ráadásul izgalmas kalandnak tartotta azt is, hogy egész nap zavartalanul együtt lóghat majd kedvenc istennőjével.

Pallasz Athéné először a sisakját, mellvértjét és istennői ruháját cserélte le a Verától kapott kényelmes farmerre és pulcsira.  A hófehér, arany Nike felirattal díszített cipőt viszont fel sem akarta húzni, amikor meglátta rajta a márkanevet. Egyből tudni szerette volna, hogy miért került a legjobb barátnője neve egy lábbelire. Vera azonban megnyugtatta, hogy ez nem jelent semmi rosszat, és később majd elmeséli ezt is. Ugyanakkor kérte Athénét, hogy induljanak mielőbb, mert az üzlet, ahol a keresést kezdeni kellene, hamarosan bezár.

Amíg a városka központja felé igyekeztek, Pallasz Athéné bővebben is elmesélte Verának testvérei eltűnésének okát és módját:

  • Évezredekkel ezelőtt apám, Zeusz, egy rövid időre összeszűrte a levet Erisszel, a viszály istennőjével. Mi, a gyermekei, nem néztük jó szemmel, hogy megcsalja anyánkat, és páran hangot is adtunk nem tetszésünknek. Erre Erisz, kapcsolatát féltve elhitette apámmal, hogy öt gyermeke összefogott, és le akarja taszítani a trónról. A főisten szörnyű haragra gerjedt, és az Olümposzról azonnal kitiltotta Arészt, Apollónt, Dionüszoszt, Aphroditét és Artemiszt.

Ők elmenekültek, és apám haragjától rettegve az emberek világában rejtőztek el. Hiába derült ki aztán, hogy az egész összeesküvés csak Erisz kitalációja volt, már sehol sem akadtunk nyomukra. Így apám végső elkeseredésében hozzám fordult segítségért: keressem meg és hívjam haza őket. Nem volt egyszerű feladat, mert állandóan vándoroltak, és sehol sem telepedtek le huzamos ideig. De kitartó kutatómunkám végül eredményt hozott. Nem rég megtudtam, hogy jelenleg itt élnek ebben a városban.

Amire mindezt elmondta, már meg is érkeztek úti céljuk első állomásához:

A háromszög alakú, parkosított főtér közepén egy meghatározhatatlan korú, ókori szökőkút csobogott. Mellette gyöngykaviccsal beszórt sétány szelte ketté a parkot, mint egy sárga szalag. Kétoldalt tulipánágyások tarkállottak a tavaszi napsütésben. Mögöttük egy-egy rózsaszín virágba borult vérszilvafa-sor ontotta édes illatát. Árnyékában padok kínálták magukat a pihenni vágyóknak. A tér három sarkában három patinás, görög stílusú ház állt. Messze kitűntek a mellettük szerényen megbúvó üzletek mellől. Vera egyenesen a legtávolabbi és legdíszesebb épülethez sietett.   Hófehér márványoszlopai között tágas bejárati ajtó nyílt, felette míves cégtábla hirdette: Aphrodité Szépségszalon.

A látvány odabent lenyűgözte a két nőt. A kinti avíttság szöges ellentéte volt a benti modernség. A tágas váró közepén kényelmes, krémszínű kagylófotelek előtt alacsony, kerek üvegasztalkán a legfrissebb divatlapok hevertek. Süllyesztett, sárga spotlámpák árasztották el meleg fénnyel a termet, amelyből négy helyiség nyílt: masszázs,  kéz-és lábápolás, fodrászat és kozmetika. Ez utóbbiból egy tündöklő szépségű, hosszú, szőke hajú, tengerkék szemű karcsú, magas nő sietett eléjük, és már messziről lehetett hallani, ahogy csilingelő hangon hozzájuk beszél:

  • Sajnos, ma már nem tudunk több vendéget fogadni….-kezdte, de aztán az érkezőket meglátva egyből el is akadt a szava.
  • Téni! Hogy kerülsz te ide?! –sikoltott fel, és Vera már csak annyit látott, hogy a két nő zokogva borult egymás nyakába. Miután  letörölték arcukról a viszontlátás örömkönnyeit, Pallasz Athéné átadta húgának apja bocsánatkérő és hazahívó üzenetét. Többek között az is szerepelt benne, hogyha gyermekei nem engedelmeskednek, azzal a továbbiakban lemondanak az örök életről és a halandóságot választják.

Az emberek világához rég hozzászokott Aphrodité figyelmesen végighallgatta nővérét, majd hosszas gondolkodás után csak ennyit felelt:

  • Köszi, de a válaszom: nem! Apánk csak pár ezer évet késett ezzel a bocsánatkéréssel.

A tanárnő és Pallasz Athéné csalódottan néztek egymásra, egyáltalán nem értették az elutasító választ, de Aphrodité egyből magyarázatot is adott a ki nem mondott kérdésre.

  • Hidd el Téni, én ezt teljesen komolyan gondolom! Mi itt kiválóan érezzük magunkat, és most apánk döntésének köszönhetően végre nyugalomra is lelhetünk. Eddigi életünk úgyis csak örökös vándorlásból állt, hogy ne szúrjon szemet senkinek, hogy nem öregszünk. Húszévenként új ország, új város, új nyelv, új szokások és mindenhol újrakezdés. Sehol sem tervezhettünk hosszú távra, és nem lehettek tartós kapcsolataink, soha nem szerethettünk bele földi halandóba sem. Nekem szerencsére ott volt Arész, aki ma már hivatalosan is a férjem. Két éve házasodtunk össze itt a városházán. Még abban az évben megszületett a kisfiúnk, Arián, aki hamarosan itt is lesz Artemisszel együtt.

Alig hogy ezt kimondta, már nyílt is az ajtó, és berohant a szalonba egy fürtös, fekete hajú, bájos arcú két év körüli fiúcska, nyomában egy karcsú, sportosan öltözött, fiatal nővel. A kisfiú egyből anyjához szaladt, szorosan átölelte és boldogan hozzábújt. Közben a fiatal nő is észrevette a vendégeket, és nem akart hinni a szemének: -Téni, valóban te vagy az? Hogy kerülsz ide?

Athéné boldogan ölelte át Artemiszt, és neki is elmesélte látogatásának okát és célját. Ugyancsak meglepődött, amikor tőle is nemleges választ kapott.

  • Sajnálom Téni, azt hiszem, hiába fáradoztál értünk. Itt mindannyiunknak megvan a maga élete, amelyben tökéletesen jól érezzük magunkat. Nem függünk apánk szeszélyeitől, a magunk urai lehetünk, és azzal foglalkozhatunk, ami boldoggá tesz bennünket. Eszem ágában sincs itt hagyni a klinikát és a betegeket! Inkább legyen rövid, de tartalmas emberi életem, mint örökké tartó, de értelmetlen és unalmas isteni.

Aztán még azt is hozzátette, hogy jelenleg egy magánklinika szülészeti osztályának vezetője, és hivatásának köszönhetően már számtalan gyermeket segített a világra. Még a kis Ariánt is.

Athéné gyönyörködve nézte a kisfiút, aki apja vonásait örökölte, és erről eszébe jutott, hogy Arész felől érdeklődjön. Aphrodité elmesélte, hogy férje már nem az a forrófejű hadisten, aki annak idején nem maradhatott ki egyetlen véres csatából sem. Idővel komoly diplomata vált belőle, és jelenleg is egy békekonferencián vesz részt valahol a nagyvilágban. Nagyon szereti a munkáját, imádja a családját, és biztos, hogy ezek nélkül ő sem akarja majd a régi életét.

Látva és hallva húgai ellenállását a bölcs istennő úgy döntött, hogy fivéreinél is tesz még egy próbát, hátha velük több szerencséje lesz. Így aztán a többiekkel együtt átsétált a tér túloldalára, ahol Dionüszosz éppen akkor nyitotta ki a borozót.  Séta közben mobilon odaszóltak Apollónnak is a filmszínházba, hogy jöjjön át. Miután ő is megérkezett, a teraszon körbe ülték a hosszú faasztalt, és élvezettel kortyolgatták Dionüszosz fűszeres málnaborát. Vera teljesen odavolt a gyönyörtől, hogy ő is résztvevője lehet az isteni család kupaktanácsának.

Ám nem maradhatott sokáig néma szemlélő, mert Apollón hamar felfigyelt rá, és így viccelődött:

  • Téni! Csak nem hoztál magaddal odaátról egy újabb testvért? Látom, apánk nem tétlenkedett az elmúlt évezredben sem, egész csinos hugicát üdvözölhetünk sorainkban.

Athéné a provokáló kérdésre válaszolva bemutatta segítőjét, Verát. Elmondta róla, hogy egyszerű földi halandó, irodalomtanár, aki nem mellesleg rajong a görög mitológiáért. Apollón elismerően nézett a zavarában fülig vörösödő tanárnőre:

  • Valóban? –majd huncut mosollyal Dionüszoszra kacsintott: – Kínáld már meg bátyó a kedves vendéget a húgunk által összeállított afrodiziákum-tálból! Ez a legkevesebb, amit adhatunk a fáradozásaiért. Vegyen ebből a finom gránátalmából kedves Vera!…

 

…- Vera! Vera! Hogyhogy még nem keltél fel? Jól vagy?  – hallotta valahonnan távolról a férje hangját, és Vera kinyitotta a szemét. Lassan jutott csak el a tudatáig, hogy hol van, és mi is történhetett valójában. Az éjjeliszekrényen álló órán már tíz is elmúlt, és ő még mindig az ágyban feküdt, holott a férfi közben már vissza is ért a kórházból. Most itt ült mellette, és aggódva várta a válaszát.

Vera nyújtózott egyet, sejtelmesen rámosolygott a férjére, aztán csak ennyit válaszolt:

  • Persze, édes, ne aggódj! Ettől jobban már nem is lehetnék, hiszen isteni álmom volt az előbb!
Bencze Margit
Author: Bencze Margit

Nagykanizsán élő tanító és tanár vagyok. Negyven éve dolgozom pedagógusként. Pályámat tanítóként szülővárosomban, Csurgón kezdtem, majd 1987-ben a zalakomári Somssich Antal Általános Iskolában helyezkedtem el. Azóta is itt dolgozom, magyar nyelv és irodalmat valamint etikát tanítok a felső tagozaton. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa, így a tanítóképző után hamarosan elvégeztem a magyar szakot is. Az volt a célom, hogy az olvasás szeretetét, minél több diákomnak átadjam, bár tudom, hogy ez napjainkban egyre nehezebb feladat, mert a digitális világgal nem egyszerű felvenni a versenyt. Tanítványaim nagy része hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, így ez a feladat még nagyobb kihívás és felelősség számomra. Húsz éve szerkesztem iskolánk folyóiratát, amelyet a gyerekekkel együtt készítünk újságíró szakkör keretében. Szakköröseim több ízben is nyertesei voltak a LADIK országos médiaverseny Zala megyei döntőjének. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki...

Megosztás
Megosztás

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

81 + = 90

Mammográfia

Már késő este volt, amikor kiment a nő az udvarra, hogy kivegye a küldeményeket a postaládából. Aznap csak egy levelet talált, a feladót a félhomályban

Teljes bejegyzés »

A Solti kiskocsmánál

A többi kutyához képest róla elég homályosak az emlékeim. A színe is csak haloványan rémlik, a fajtáját pedig meg nem tudnám mondani.

Teljes bejegyzés »
Kiadványok
Farkas Norbert

A Corgi a parkban

Egy csütörtöki délután a kollégium mögött, a parkban sétáltam a mandulafák között   Megpihentem közben az egyik fa alatt, épp akkor mikor egy Corgi arra

Teljes bejegyzés »

Laggoló pillangók

Sokszor azon gondolkozom, Hogy hova tűnnek a pillangóim, Ha egy nap nincs helyén a ‘gógyim’ S épp magamban tartózkodom. Mert bizony van, hogy eltűnnek És

Teljes bejegyzés »

Életjáték

Az elmúlt napokban több olyan beszélgetésem volt, amelyben feljött, hogy mennyire intenzív ez az időszak. Sok mindenkinél felfokozottan jöttek mostanában a kihívások, a nehézségek, legyen szó kapcsolati, anyagi, egészségi, családi, munkahelyi, bármi. Ezzel a verssel azt az üzenetet szeretném átadni, hogy legyen hitünk az életben, a gondviselésben. Mindenki életében vannak borús és derűs időszakok, az élet természete a változás, azon belül is a hullámzás. Ha igyekszünk tudatosan felfeküdni ezekre a hullámokra és nem hagyjuk, hogy csak ide-oda dobáljon minket, akkor időnként látni fogjuk magunk előtt az irányt. Lehetünk a saját életünk hullámlovasai! Sosem tudhatjuk, hogy egy helyzet, hová fog továbblendíteni minket, éppen ezért fontos a hitünk.

Teljes bejegyzés »
Versek
Tarrósi Éva

Sirály

Világok tetején oly élő a sirály mint maga az ének, amit dalol, a táncában keringő porszemek hófehér felhővé forrnak össze, hogy öröktől élő forrásponton nevetve

Teljes bejegyzés »