Az egyik szomszéd házban a kerítés mögül,
egy gyönyörű szempár tűnt fel a vékony rések közül.
Pont akkor, mikor arra setáltam,
s a látvány hatására azonnal megálltam.
E szempár tágra nyílt volt, kakaóbarna,
szeretet és ártatlanság ragyogott rajta.
Hogy megtudjam kié, közelebb mentem,
és egy raffaelloszinű ebben szeretetre leltem.
A legalsó résen nyúltam hozzá be,
ő pedig mintha régi jóbarátja lennék, feküdt kezemre.
Valóban nem akkor láttam először őt,
egyszer odajött hozzám a buszmegálló előtt
Hogy felismert! Csodálkoztam,
miközben puha paplan fülét vakartam.
Pedig majdnem fél éve volt, hogy vele találkoztam.
Ezután is fogok, most már mindennap, ha lehet:
jövök erre simogatni az angyali ebet
Author: Farkas Norbert
Farkas Martin Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint író, az alkotással határozott célom az emberek szórakoztatása és az olvasás, mint hobbi újranépszerűsítése.