Emily mindig arról álmodozott
hogy belegázol a
combját simogató vízbe
közben kagylót gyűjt
vacsora lesz belőle
Lars közben a kunyhóban
regényt ír vagy egy festményen
dolgozik aprólékos türelemmel
de Lars csak ült
a tengerparton
nem volt fejében
sem regény sem
festmény
Ő csak matróz akart lenni
várni Emilyt a széljárta kunyhóban
megvárni míg a kagylók
a rozzant asztalra kerülnek
Megvárni Emily
selymes mosolyát
elheverni mellette
a báránybőrön aztán
takaró alá rejteni vágyát
Author: Wünsch Lajos
1958-ban születtem Tatabányán, azóta is itt élek. 41 évig magyartanárként tevékenykedtem, 2023 óta nyugdíjas vagyok. 10 éves korom óta írok verseket, novellákat. Írásaim eddig a számos online megjelenés mellett a Holnap Magazin és a Kortárs Magyar Irodalom antológiáiban jelentek meg (Tükröződés, Merülés, Tükörben, Múlt hangjai, Szavak nélkül, Magánkozmosz 2022). Reményeim szerint a közeljövőben meg fog jelenni első önálló verseskötetem. Az írás mellett fontos szerepet tölt be az életemben a sport. Korábban versenyszerűen teniszeztem, később klubvezetőként, edzőként, versenybíróként működtem. Jelenleg a Baj KSE szakosztályvezetője vagyok, ill. edzéseket is vezetek, valamint versenyeket is szervezek.