A kiskocsma pultjánál, Bill Framton épp eleget ivott már ahhoz, hogy az egykori nebulókat -felesége tizedik érettségi osztálytalálkozóján- a tudomány göröngyös talajára csalogassa. Felsorolta a periódusos rendszerben található tizenhét ritkaföldfémet, s megjegyezte, hogy azok számos olyan hasznos tulajdonsággal rendelkeznek, hogy felkutatásukért a nem túl távoli jövőben a technológiai és az energiaiparban ádáz harc fog folyni. Mivel hallgatósága még akadt, hosszan ecsetelte, hogy e tizenhét fémből álló gyűjtemény a periódusos rendszer alján található tizenöt fémes elemet, valamint az ittrium és a szkandium elemeket tartalmazza. Továbbá tudomására hozta az erősen gyérülő közönségének, hogy ezek közül a legértékesebbek a neodímium, a prazeodímium, a terbium és a diszprózium, amelyek szupererős miniatürizált mágnesként működnek. Ekkor már szinte mindenki elpártolt mellőle, ő viszont elérkezett arra a pontra, amikor a szónokot a lendülete hajtja mondatról mondatra, s nem a publikum maga- ez az elektronika, többek közt az okos telefonok, a villanyautók akkumulátorai és a szélturbinák létfontosságú eleme. Ezek a geológiailag dúsult erőforrások már jelenleg is korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, s a beszerzésük egyre-másra komoly gondokat jelent a kormányok és a vállalatok számára. Szükségük van ezekre a fémekre, hogy továbbra is mindenféle modern alapvető fontosságú kütyüket gyárthassanak, és még a haditechnika éhségéről szó sem esett. Két magvas gondolat közt a felesége valamit, Bill fülébe súgott, majd egy mozdulattal rásegítette acélkék zakóját, és sűrű bocsánatkérések közepette egy közeli taximegállóhoz irányította katedrához szokott férjurát. Miközben a fenti jelenet játszódott, a kiszolgáló pultnál egy szakállas, tömzsi alak, bizonyos Gerd Schwaan szorgalmasan jegyzetelt, s miután a házaspár távozott, az újra összeverődött asztaltársaság tagjainál puhatolózott a szónok kiléte felől.
Másnap délelőtt Framtonék telefonja hosszan csengett, míg a családfő fájós fejjel fel nem vette a múlt század hangulatát idéző bakelit kagylót. Az említett, Schwaan úr üdvözölte a vonal túlsó végén, aki mellesleg a LUORX nevű amerikai bányavállalat ritkaföldfém-ipari osztályának földtudományi mérnöke. Bemutatkozása után négyszemközti találkozóra kérte, Billt. Megemlítette, hogy a tegnap esti rögtönzött előadásnak szándéka ellenére lett részese. Az érdeklődését felkeltette, Bill felkészültsége ebben a témában, nem titkolt szándéka egy közös fúzió, ha a szempontjaik találkoznak. Bill éppen állásnélkülinek számított, tudniillik a pennsylvaniai egyetem rektora megunta a föld kiszipolyozásáról olykor forradalmi hangulatba torkolló előadásait, így a szenátus jóváhagyása nélkül tette utcára a többre érdemesült professzort.
Framtonék idestova százhetven évre visszamenőleg vezették az ágas bogas családfájukat. A legkorábbi időkre nyúló igazolás egy gőzhajójegy, amely Liverpool dokkjában lett kiállítva egy bizonyos Karl Framton nevére, s végpontként New York kikötőjének nyolcszögletű bélyegzője szerepelt. Közirat formájában először az Utah állambeli West Valleyben ütötték fel a fejüket. Ott az indiánokkal jövedelmező bőrkereskedelembe fogtak, majd kis idő múltával már a keleti parton lettek anyakönyvek és egyéb más hivatalos papírok a fent említett névre kiállítva. Két ágra osztódott a genetikai vonal. Egyik a jég hátán is megélő amorózó, míg a másik a briliáns elmével áldott vesztes.
Gerd Schwaan, Dél-Manhattan üzleti negyedében található egyik puccos irodáját jelölte meg tanácskozásuk színhelyéül. Az első negyedóra oldott hangulatú cseverészős jelleget öltött, intelligens emberekhez illően, a politikai iránytű komplett elhagyása mellett. A világgazdaság problémáit, mint megoldásra váró tényezőt érintették, de a kiváltó okokat egyikük sem feszegette. Miután egymás feltérképezése megnyugtató mederbe terelődött, találkozójuk eredeti célját kezdte, Schwaan felvázolni.
-Ritkaföldfémek tekintetében a világvezető kaliforniai Mountain Pass bánya kimerülőben, Svédország északi térségeiben, több, mint egymillió tonna dúsulásról szóltak a hírek, amelyek azóta kacsának bizonyultak. Némi hatásszünet után, fátyolos tekintettel folytatta. –A földünk készletét, cirka hetvenötmillió tonnára becsülik. Ez a mennyiség néhány éven belül úgy illan el, mint forró kavicson a vízcsepp. Ön tudja jól, hogy ezeknek az anyagoknak nincs helyettesítőjük, mesterséges előállításukra sincs mód. A civilizációnk vége vészjóslóan közelít. A jelenkor embere képtelen elektromosság nélkül létezni, s mivel a világunk „agyát” ez mozgatja, megszűnése esetén káoszba fullad az emberi nem számára a lét. Minden megreked, ami eddig a biztonságot jelentette. Miután a közszolgáltatás akadozni kezd, az ügyeskedők felvásárlásba fognak, mivel még akkor a pénz, mint fizetőeszköz elfogadott lesz. A bankrendszer megállása jelenti majd a fordulópontot, onnantól a közellátás nyomban csődöt mond. Az összeomló társadalmak kis idő elteltével egymásra vadászó vérszomjas hordákat termelnek ki. Ezek uralják a területeket, míg egy mostani tudásunk szerint könnyen elfojtható világjárvány pusztulásba nem dönti az immunhiánnyal is küzdő maradék népességet.
A professzor nem ütközött meg a hallottakon, lehet nem ilyen részletességgel, de neki is lesújtó víziója volt a jövőt illetően. Schwaan még hozzátette, hogy jelenleg nem a bányavállalat, hanem az amerikai kormány megbízásából gyűjt adatokat, és személyeket egy hamarosan induló projekthez. Ha, Framtont érdeklik a további részletek, ez esetben alá kell írnia egy ötoldalas titoktartási szerződést, melyet, Gerd eléje is rakott. A felvezetésből kitűnt, hogy testreszabott feladat ez, Bill számára. Nem hezitált, gyors átolvasás után szignózta a fehér fejű rétisassal fejlécelt konvenciót.
Finom metszésű ólomkristálypoharak kerültek elő egy mesterien megmunkált cseresznyefából készült italszekrény mélyéből, majd az elszeparált italhűtő rekeszeiből Whisky és jég. Schwaan mindkét pohárba bőven töltött, ezután a sajátjába néhány kocka jeget, s egy darabka citromot-szeletet rakott. Egymás szemébe nézve koccintottak, s mindketten jókorát húztak az aranyszőke Chivas Regalból. Mint mindent, Gerd tisztán szerette ezt is, nem volt híve a dolgok túlfűszerezésének. Maga elé tette a poharat ügyelve arra, hogy az a terítőn legyen, nehogy nyomot hagyjon az értékes asztal csillogó politúrján. A házigazda nyugodt tempóban hosszúnak ígérkező mondandójába kezdett.
– Ismert, hogy 1908 júniusában egy tűzgömbbé vált égitest az Orosz tajgába csapódott, nevezetesen Alsó-Tunguszka és a Léna folyó közé. A légtérbe lépett objektum milyenségét teljes mértékben nem volt mód megállapítani, feltehetően egy üstökösről levált szikladarab lehetett, de mivel az Orosz Birodalom egyik elzárt távoli területén ment végbe az esemény, kizárólag ellenőrizhetetlen úton kiszűrődött mendemondákra hagyatkozhattak az egykori kutatók.
Kortyintott az olvadozó nedűből, majd folytatta tovább a minden részletre kiterjedő tájékoztatót.
– Onnan évtizedekig alig-alig érkezett hírmorzsa, bár a nyugati sajtó minden követ megmozgatott, s egyéb légből kapott feltételezésekbe bocsátkozott, hogy az esemény ne csillapodjon, ne lepje be a történelem kegyetlen vaspora. Egy idő után a forrongó világ fejleményei felzabálták a tunguszkai katasztrófa jelentőségét. A sajtó címoldalai megteltek az épp esedékes háború tudósítóinak szörnyű híreivel. A tudománnyal foglakozó lapok hasábjain a technikai fejlődés robbanásszerű felgyorsulása kapott főszerepet. Csak a Szovjetunió felbomlása után lettek az addig már igen mélyre ásott akták újra előhalászva. A Föderáció körzeti prefektusától beszerzett különleges engedéllyel zsebemben, a moszkvai levéltár bombabiztos archívumában tölthettem egy hónapot, majd terepen röpke két hetet. Vizsgálhattam szabadon a tunguszkai tragédia valós fejleményeit, betekintést nyertem minden fellelhető dokumentumba. Néhány kirendelt fiatal segítségével, a helyszínen vegyelemzéseket, és egyéb centripetális méréseket végeztem, majd egy testes mappába összegeztem az ott tapasztaltakat.
A szónoklatába merült, Gerd csak akkor eszmélt, amikor, Bill határozott hangon néhány perc szünetre szólította fel. Egyrészt, hogy az eddig hallottakat kellőképpen feldolgozza, másrészt, hogy az üresen árválkodó poharába kérjen némi ellátmányt. Sűrű bocsánatkérés mellett a poharak fel lettek frissítve, Gerd teketória nélkül újra belekezdett az egyre izgalmasabbá váló mondandójába.
– Az igazsághoz tartozik, hogy készült úgynevezett belsőhasználatra gyűjtött dokumentum is, melynek anyagát nem osztottam meg a vendéglátóimmal. Ehhez kapcsolódtak kőzetminták, s olyan figyelemreméltó méréstartományok, melyek értékeinek közzétételét jobbnak láttam egyelőre visszatartani. Miután hazatértem, az akkreditáló bányatársaság vezetőjét tájékoztattam, s onnantól már egyenes út vezetett a CIA washingtoni irodájának operatív ügyekkel foglalkozó igazgatóságához. Egy szűk elitnek előadtam a kutatás tapasztalatait, majd rátértem arra, amit az Orosz „elvtársakkal” nem osztottam meg. Kérem, helyezze magát kényelembe, kortyoljon egyet az italából, mert most minden idegszálára szüksége lesz, hogy befogadja a következőket! Mint említettem, a terepmunkánál többen is voltunk. Irkutszk város műszaki egyetemén tanuló diákok közül kaptam négyet, hogy míg szükségesnek látom, segítségemre legyenek. Alig társalogtunk egymással, mértünk, analizáltunk s így a kommunikáció is szinte csak a napi feladatok köré csoportosult. Kénytelen voltam éjszakába nyúlóan összegezni a napi anyagot, hogy össze tudjam vetni a rákövetkező nap eredményeivel, emiatt tűpontosan ismertem a feltárt adatok eredményeit. Segítőimnek fogalmuk sem volt a nagy egészről, ők a puzzle megtalálásában jeleskedtek, de a kirakás élvezetes feladata az én reszortom maradt. A kutatási engedély lejárta előtt két nappal csapatom tagjai elbúcsúztak. Kora reggel jött értük az egyetem színes logójával matricázott kisbusza, majd sűrű ígéretek közepette nyelte el őket a tajga fantasztikus horizontja. Alig vártam, hogy végre egyedül maradjak, mivel az egyik ásvány állapota erősen nyugtalanított. Nyugtalanított, s emiatt döntöttem úgy, hogy a labormunkát teljes egyedül, partnerek nélkül végzem el. Az örök érvényű mondás is azt tartja, amit ketten tudnak, az már nem titok. Fiókomból az öklömnyi áttetsző ásványt a tesztasztalra helyeztem és a spektrométer letapogató csápját az anyag felületére tettem. A gép szokatlanul hosszan analizált, majd egy határozott kattanás kíséretében „összetétele ismeretlen” felirat jelent meg a gép kijelző felületén. Tehát az általunk ismert világon fellelhető kémiai elemeken túli valami feküdt ott az asztalomon.
Az első kőolajvezetékek megtervezéséhez néhány svájci mérnök szaktudását is igénybe vette az alapítása évében,1889-ben Oklahoma városa. A mérnöki különítmény tolmácsa egy bizonyos Stefan Schwaan volt, aki közhivatalnokként tevékenykedett Bern kanton prefektusán. A nyomvonalak lefektetése mellet, Stefan az építkezés körül őgyelgő hölgyek ágybevitelében is jeleskedett. Némi összeg fejében könnyen kapott szerelmet a mongúztekintetű svájci. Ám egy lázas együttlét után a Lengyel szépség, Lucja úgy maradt. A mérnökök dolguk végeztével hazautaztak, de már a tolmácsuk nélkül. Az olajkitermelés csimborasszója dívott, ezáltal minden tudást magába darált. Jól fizető állást, lakást, és letelepedési okmányokat kapott, Stefan. Szolid esküvőjük után két héttel, Lucja megszülte szerelmük váratlan, de annál édesebb gyümölcsét, Gerd Schwaan dédapját. A család szállóigéjévé vált a már elaggott, Stefán halálos ágyán elrebegett intelme; „az elmétekkel és ne lapáttal keressétek meg a napi betevőt!”
Miután, Bill Framton az ámulatából felocsúdott, kérdések százaival próbálta, Gerdet ostromolni, de az kimért higgadtsággal türelemre intette. Nyílt a párnázott oldalajtó, öt férfi és két nő csatlakozott még hozzájuk. Miközben a termetes asztal köré telepedtek, Gerd sorra bemutatta őket, s a mondandóját tovább folytatta. – Különböző tudományok kiemelkedő karakterei gyűltek itt össze, hogy megfejtség az ősenergia kódját. Az anyagét, amely szempillantás alatt atomjaira bontaná a 81 ezer tonnás Queen Maryt úgy, hogy az másodperceken belül farakásként heverne egy kert végébe épített romos sufniban. Titkát, ha megfejtenénk, egy csapásra megváltoztatná az ismert világunkban iránymutató tér és idő fogalmát. Ez lehet a teremtés tiszta eleme, az univerzum boltozatának záróköve, mely a létezésünk válaszát hordozza. Az örök dilemmáét, hogy honnan érkeztünk, és merre tartunk. Lehet ez egy küldemény a múltból, de az sem kizárt, hogy a távoli jövőből érkezett. Ehhez a tudományos különítményhez csatlakozott most tisztelt, Framton kolléga. Öt perc felügyelt melletti hazatelefonálás után, a tetőszinten várakozó helikopter a pennsylvaniai National Space Grant kutatóintézetébe szállít minket, s holnap csatlakozunk az összesen huszonhárom főt számláló nemzetközivé szélesedett tudósgárdához.
Mint ahogyan, Schwaan szavaiból is kiderült, már bizonyos részeredményeket elért csapathoz csatlakoztak. A képződmény végtelen energiáját számításokkal tudták alátámasztani, s a képességei egy töredékét is, bár számtalanszor megtréfálta őket a matematika és a fizika, mivel a testen az ismert tanok nem minden esetben érvényesültek. Egyelőre két fontos ágra bontották a kísérlet irányát. Milyen módon lehetne teljes biztonsággal kinyerni az anyagban rejtőző szuper energiát, s vajon ki és milyen célból küldte a földre az égi levelet. A laboratórium központi vizsgálójában volt elzárva egy vaskos üvegbúra alá. Framton második hete csodálhatta ezt a sejtelmes földöntúli jövevényt. Órákig képes volt rámeredni, lenyűgözte az anyag valószerűtlensége. A többiektől függetlenül úgy érezte, hogy a test kommunikációra készteti. A szervezete behatárolhatatlan része jeleket észlel, amelyek nagy biztonsággal az égi vándor felől érkeznek. Nem volt képes mondattá formálni a belsőjében születő impulzusokat, ámbár odáig már eljutott, hogy külön tudta választani az agyában keletkező saját gondolatoktól az idegenét. A képződményre irányított koncentrált-fény hatására, a felület tompa sötétre változott. Mintha szurokba pottyant volna a fénysugár. A foton részecskéket mohón szippantotta magába, ezzel szemben miután megszűnt az intenzív fényforrás, a jövevény újra áttetszővé változott. Megesett, hogy egyszerűen csak eltűnt a tárgyasztalról, ami nagy riadalmat okozott a kutatók között, majd később a laboratórium egyik eldugott zugában bukkantak rá újra. Többen arra a képtelen következtetésre jutottak, hogy szándékosan tette őket lóvá, mintha élvezné a tudósokkal való játszadozást. A kezdetben bőszen dolgozó kutatógárda lendülete szétesett, napról napra fásultabbá váltak. Vezetőjük, Quang a Saigon folyó melletti Ho Si Minh-metropoliszából érkezet közéjük. A Vietnámi emberekre jellemző állhatatosság ezennel csődöt mondott, nem volt képes a csapatába lelket lehelni, ráadásul ő is egyre másra enerváltabbá vált. A tudatalattijuk jelezte, hogy nem jó az irány, s a kényszeredettségük okozója nagy valószínűséggel a vizsgált alanyban keresendő. Framton érezte, hogy őt választotta ki szószólójául az alattomos vendég. Egy reggel elmúlt az általános tompultság, mintha misem történt volna, újult erővel vetették magukat a munkába. Egyedül, Framton homloka lett borús, amit Schwaan svájci receptorai nyomban érzékeltek. Félrehívta kollégáját, s kérte mondja el neki, ami a szívét nyomja.
Mielőtt, Framton szóhoz jutott volna, mögé lépett a részleg egyetlen biztonsági őre, és néhány centiről hidegen tarkón lőtte, majd saját álla alá szorította a revolver csövét, s újra meghúzta az elsütőbillentyűt. A vonagló testek sebeiből ömlött a ragacsos vér, beterítve a falakat és az asztalokon lévő műszerek nagy részét. A lövések zajára odacsődült tudósokat elrettentette a borzalmas látvány. A két sérült pillanatok alatt elvérzett, míg a többiek meg sem kísérelték őket elsősegélyben részesíteni. Dermedten meredtek egymásra, szempillantás alatt osont közéjük a páni félelem. Már nem a tudásszomj pumpálta ereikbe az adrenalint, hanem az ismeretlentől való szörnyű rettegés. Arra eszméltek, hogy a biztonsági rendszer határozott kattanással lezárta az épület összes bejáratát. A bombabiztos létesítmény fogságába estek. A külsőkommunikációs rendszer is levált az összekötőszerverről. A szándékosság tényét mindenki előtt nyilvánvalóvá vált. Quang az úgynevezett tanácskozóba terelte a sokkos állapotban támolygó együttest. Nyugalmat próbált erőltetni magára és a többiekre úgyszintén. Miután csendre intette a megrémült társaságot, összegezte a történteket. Megjegyezte, hogy kevés a valószínűsége annak, hogy a biztonsági embernek személyes problémái lettek volna az áldozattal. Az őr szemeiben látszódó drámai közömbösség arra utalt, hogy cselekedete súlyával nem volt tisztában. Egybehangzó vélemények szerint úgy tűnt, mintha valami robotszerű belsőparancs súgta volna néki, hogy öljön. Ezt az állítást azonnal át kötötték a kőre, ami napok óta fura dolgokat produkált. Mivel a Fokvárosból érkező, Dave Fogarty professzor komoly orvosi tapasztalatokkal rendelkezett, Quang utasította, hogy a támadó holttestét haladéktalanul vizsgálja meg. A tüzetes szemle hátha rejt valami elváltozásfélét, ami a fickót e szörnyű tettre sarkalta. Két másik, orvosi végzettséggel is rendelkező segítővel, Fogarty benyitott a borzalmakat rejtő laboratóriumi helyiségbe. Nagy megdöbbenésükre az izolált részleg tökéletes sterilitást mutatott, nyoma sem volt az előbbi mészárlásnak. Eltűntek a holttestek, mikronnyi jele sem volt annak, hogy itt az előbb egy iszonyatos vérengzés történt. Összezavarodottságukat tetézte, hogy néhány perc múlva az eltűntnek hitt holttestek épen egészségesen kerültek elő az épület pihenőrészlegében lévő kabinjaikból. Szinte egyszerre faggatták őket, hogy emlékeznek e valamire a történtekből, de az őr csak tanácstalanul hümmögött, miközben erősen fájlalta az összes porcikáját.
– Üzent a jövevény, hogy bármit megtehet, életeket ad és vesz, történelmet alakít és tesz semmissé, mondta Bill Framton . –A világegyetem összes anyagát képes formálni ez a csöppnyi képződmény. Szigorú rend mozgatta szisztéma szerint, sokmilliárd ehhez hasonló kőkatona irányítja az univerzumot. Amelyik bolygóra életet lehel a teremtő, oda helytartó is kerül. A nagy egyensúlyról valahol másutt döntenek, ott, ahonnan a mi kis kormányzónk érkezett. Tereken is időkön át képes cikázni azért, hogy az egység tökéletesen működjön. Valami megmagyarázhatatlan globális harmónia részecskéi vagyunk, s a megalkotónk levezénylője most épp’ ott a vastag falú üvegbúra mellett helyesel. Akkora tudás birtokosa, hogy képtelenek lennénk azt a mérhetetlen információhalmazt befogadni. Pláne, hogy az emberiségnek még mindig a másik leigázása, és kizsákmányolása a legfontosabb. A földön, minden feltétel adott, hogy az élet körforgása békés szimbiózisban teljen. Hárommilliárd évig tartott a harmónia, addig, amíg az ember az első kőbaltát megcsinálta. Megcsinálta, s modern formában azóta is gyártja a föld rohamosan apadó kincseiből. A kavics, amely ott hever az asztalon, már csak egy zavaros hegyikristály, lakója most már messze költözött. Más galaxisokat látogat, kisebb nagyobb bolygókat. Jelentéseket küld és utasításokat fogad. Feladatai közé tartozik a kisebb nagyobb gyöngeségek korrigálása, de a teljes populáció felszámolása is.
Azt üzeni, hamarosan visszatér…
Author: Serfőző Attila
A művészetek szerelmese vagyok, Debrecenből. A tapinthatón túli világ mögött rejtőzködő „valóságot” álmodom papírra. Papírra, ami többnyire már nem is az, csupán fény, s annak hiánya. A Magyar Írói Akadémia szépírói mesterkurzusának hallgatójaként Irodalmi és alkalmazott írói referens diplomát szereztem. A Héttorony irodalmi magazin főszerkesztője vagyok. Az írásaim számos antológiában, és több saját kötetben olvashatóak. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy e méltán elismert Irodalmi Rádió kiváló szerzői között szerepelhetek.