Vidáman vakkantva a kapura ugorva köszöntött engem.
Mintha csak régi, jó bajtársa lennék, pedig nem ismertem.
Vajon kit, és mit láthattot bennem. Töprengtem,
miközben a zsírfehér óriást megközelítettem.
Lehajoltam, ő a kapurésen kidugta mancsát,
megszaglászta kezem, majd megcsóválta farkát
Derűs arcát lassan megérintettem, mire ő izgatottan,
szeretetteljesen megnyalta a kezem
Felcsillant a napfényben pörköltbarna szeme,
hozzámbújt fejét kezemre fektetve
Ezután leült a kapuban mellettem,
s a réseken keresztül magamhoz öleltem
Sokszor sokhelyütt az emberekben barát helyett inkább farkasra leltem
Ám az égnek hála nagyon sok környékbeli ebben vigaszt, szeretetet, menedéket nyertem
Valahol ő ezt érezhette bennem, s tán ezért is általa ismét új barátra leltem egy kedves ebben.
A leghíresebb magyar fajta, az ősi puli kutya,
mellete biztonságban az ember minden juha.
Kiváló házőrző, de ugyanúgy jó barát,
megérzi (ha van) az ember bánatát.
Már mozdulatból, rezdülésből mindent leszűr, amit lehet,
hű társsá válhat annak, kit egyszer megszeret, nekem is
azzá lett, mikor nála jártam ott a Szigethy utcában.
Az idő elillant, s lassacskán beesteledett,
s megfogadtam, ha arra járok, hozzá mindig odamegyek,
Odamegyek a kedves ebhez, kinek Totó a neve
De nem olyan mint egy lottó szelvény: hisz az ember
garantáltan nyer vele
Author: Farkas Norbert
Farkas Martin Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint író, az alkotással határozott célom az emberek szórakoztatása és az olvasás, mint hobbi újranépszerűsítése.