Koronás gonosztevő

A vers a Covid járvány kitörésekor, 2020 elején íródott.

Megpróbáltam benne összeszedni mindent, ami akkor éppen aktuális volt.

 

 

Útra keltem én, a világot járom,

Követni azt nem tudsz, hiszen nem is látszom.

Megnéztem már Kínát és az olasz népet,

Megnehezítve ezzel a mindennapi létet.

 

Nyomomban a betegség és a halál tombol,

Az országhatár lezárása engem le nem blokkol.

Ott vagyok a szomszédodban vagy a boltos lányban,

Ajtód mögött elrejtőzöl, de lehet bent vagyok a házban.

 

Az emberek egy része nem vesz most még komolyan,

Világszerte áldozataim szedem nagyon szorgosan.

A gazdaságot megingattam válság, ami fenyeget,

Ha nem dolgozol, otthon maradsz nem kapsz pénzt csak keveset.

 

A boltokban megindult a vásárlási roham,

Az árakat, ha megemeled, így lesz nagy a hozam.

Szájmaszkban az emberek és kesztyű a kézen,

Hiába is védekeztek nem álltok rám készen!

 

Szétszakadt családokat magam után hagyok,

Egyesek a kórházban, mások otthon rabok.

Nem kímélek senkit, ha híres vagy se számít,

A címlapok mind rólam szólnak, a siker íze csábít.

 

Hogy meddig tart még utazásom? Én magam sem tudom.

Addig amíg le nem győznek, vagy míg meg nem unom.

Úgy hív majd az utókor, hogy koronás gonosztevő,

De jól vigyázz addig is, mert TE lehetsz a következő!

 

Pálovics János
Author: Pálovics János

Pálovics János vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. 14 évesen ragadtam először tollat és írtam meg első szerelmes dalomat, ami az akkori barátnőmnek szólt. Sajnos világsláger nem lett belőle, mint ahogy azt reméltem, de az írást is abbahagytam néhány évre. Aztán észrevettem, hogy az érzések, gondolatok egyre jobban kikívánkoznak belőlem, amik legtöbbször a papírlapon végződtek. Teltek az évek, egyre születtek a versek, dalszövegek, míg végül különböző pályázatokon is meg mertem mérettetni magam, amik néhányszor sikerrel is végződtek. Egy pályázat kapcsán találkoztam az Irodalmi Rádióval is 2021-ben, aminek eredménye az lett, hogy alkotásom beválogatásra került a „Van itt válasz elég” című verseskötetbe. Ez az év más sikereket is hozott, hiszen másik két pályázaton is bekerültek verseim a legjobbak közé, illetve egy húsvéti hagyományokkal kapcsolatos írásom is sikeres lett. Azóta a verseken kívül születtek már mesék, novellák, de elindultam az RTL Klub forgatókönyvírói pályázatán is. Jelenleg két forgatókönyvön is dolgozom. Bízom benne, hogy írásaim között akad olyan, amiben mindenki megtalálja a magának tetszőt! Köszönöm, hogy benéztél hozzám!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Tűz közelében

Tűz közelében melegség árad, nem ül arcokra szomorú, s bánat. Tisztul a lélek, felszabadulna, rossz élményekből újratanulna.   Fagyott végtagok is kiengednek, mozgathatók, ahogy melegednek.

Teljes bejegyzés »

ARS POETICA

PCSOLINSZKY KITTY ARS POETICA   Madárnak születtem… Olyasfajtának, ki nem üldözi a dögöket, Irtózik megtenni a felesleges köröket. Nem, én nem volnék keselyű, Miért áldozzam

Teljes bejegyzés »

Sok mindent

  Sok mindent hagyok örökül neked, ha elmegyek. Előtted csúcsosodnak az érzelem hegyek. Ormait hó fedi majd, fénye vakítja szemed, de oly messze lesz tőled,

Teljes bejegyzés »

Olyan vagy te

  Akár egy vihar, mely tövestül csavarja ki a fákat, akár egy folyó mely medréből kilépve árad, akár egy lenge szellő, mely borzolja a hajamat,

Teljes bejegyzés »

Ismét Húsvét

Bizony itt van már a húsvét ünnepe, Az asztal ilyenkor finomságokkal tele. Sütnek, főznek, sürögnek a konyhában, A hívők, mennek misére a templomba. A gyerekek

Teljes bejegyzés »

Húsvét

Tavaszodik közeleg a húsvét, Egy újabb ünnep jön ismét. Reméljük nem esik majd a hó, Nem lesz fagy és hótakaró. Nyílnak a barkák, kell a

Teljes bejegyzés »