társasházi kapcsolatok 2009. (tacepao – 大字報)

Nonó.1.

Ezúton kérem azt a kedves Lakótársat, aki volt olyan lelkes, és a sajátjai helyett két kárpitos és két fonott betétes karszékemet a pincéből kivitte a kert hátsó részébe és azokat hagyta ott széjjelrohadni, hogy a javíttatás és kártérítés megbeszélése érdekében bármely este látogasson meg.

Egyúttal kérem azt a Lakótársat, aki olyannyira nem szeret a saját lakásában dohányozni, hogy inkább a kertet használja erre a célra, legyen szíves a számára nyilván kedves, de feltehetőleg véletlenül mégis elhagyott emléktárgyakat (kis csikkes vödrök, sörös, tejes és italos dobozok, üvegek, cigarettás dobozok és elvesztett csikkek, stb.), melyekkel feldíszítette a kertet, hazavinni.

S hamár úgyis sorolom a kívánságokat, azt a Lakótársat, aki testi épsége kockáztatásával hősies részt vállalt a tetőn a kéményfalak graffitival való feldíszítésben, arra kérem, csúfítsa vissza azt eredeti állapotára. Ez a ház a közös tulajdonunk, jó lenne, ha eldugott részei is a tulajdonosaihoz méltóan néznének ki.

Nonó.1. illusztráció:

HÉ, PARASZT, A SZEMETESBE DOBD A CSIKKET, NE A FÖLDRE: Egyetlen csikk EZER liter vizet szennyez – Boldogulj Tatabányán (blog.hu)

Nonó.2.

Ezúton szeretném megkérni azt a kedves Tulajdonostársat, akinek

magából kibuggyanó s ugyanoda visszakunkorodó,

egyénien erotipikus álmait vizionáló fenti,

mélyen (tényleg nagyon mélyen) szántó gondolatokat megálmodó vendége

sajátosan tömör angolszász műveltségéről tanúbizonyságot tevő epigrammáját

pont a mi házunk falán, s pont velünk kívánta megosztani,

most, hogy már volt elég időnk azt megismerni, valahogy tegye láthatatlanná.

Merthogy ez a fal nem azért volt fehér, mert nem volt, aki rágraffitírjon, hanem azért, mert fehérnek szeretjük azt látni.

Köszönettel, s egyben kellemes ünnepi készülődést kívánva (a művészi Szerzőnek is): ….

Nonó.2. illusztráció:

Fájl:Finger fuck graffiti.jpg – Wikimedia Commons

további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...