Fiatalok

Miért van az, hogy öreget fiatal nem ért meg,
Szavai üresen maradnak eszének.
Bántásnak, s nem tanácsnak hallja a szavakat,
Pedig érzi, hogy azok biztosan igazak!

 Csak az a jó, mit Ő vett a fejébe,
Nem gondol arra a másik ezt, már megélte.
Elavult, régi, mit mondanak neki,
Pedig a retró, most a divatját éli.

 Vissza térnek lassan, a régi gyógymódok,
Mit az idősektől hallottunk beigazolódott.
Így van ez mással is, menjetek csak fejjel a falnak,
Majd így jártok, ha gyereketek rátok sem hallgat.

Pesa Anna Mária
Author: Pesa Anna Mária

Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek, hogy rímekbe foglaljam őket.

Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Azért ne menjenek fejjel a falnak, de tény, hogy fiatalon azt gondoljuk, hogy mi mindent jobban tudunk, aztán majd belátjuk, hogy nem így volt. A szeretetteljes figyelmeztetésnek el kell hangoznia, de azt ne mondjuk, ha nem hallgatva ránk, pórul jár, hogy „bezzeg mi megmondtuk”, mert ez mindenképpen ellenérzést vált ki. Inkább vígasztaljuk meg, álljunk mellette a bajban is, akkor talán máskor hallgat ránk.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Panka!

    Tapasztalatból írtam. Édesanyám sohase vágta a fejemhez, ha fejjel mentem a falnak, hogy „én megmondtam”. Sokkal könnyebb volt belátni, hogy neki volt igaza, mint ha kioktatott volna. Bölcs asszony volt.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Légy fitt!

Előszó: Két hívatlan vendégről, a szuterén kondigépéről Elmúltak a meleg- hegyek, Zsíros legyek pihennek A kondigép vasán, Az egyiknek fogyni kell Nagyon a hasán! Kövér

Teljes bejegyzés »

Hogyan történhetett ?!

Nyomasztó szégyenfolt az emberiség felett.  Ember, ki magát Istennek hitte, született…  Elvett, eltaposott több millió életet….  Herr Hitler, hogyan tehetted ezt ?!    Kivégzett emberek

Teljes bejegyzés »

Kocka

Gregor Császár éppen megpróbált befejezni egy jelentést, amikor a telefon halkan megcsörrent az íróasztalán. Egy pillanatra megdermedt, mint mindig, amikor a hivatali telefonja megszólalt. Nem

Teljes bejegyzés »

A kút

Pavel Mihajlovics elgyötörten ült íróasztala mögött a polgármesteri hivatal hűvös, szürkés fényben fürdő szobájában. Kintről halk suttogás szűrődött be a nyitva hagyott ablakon át: a

Teljes bejegyzés »

Álmomban minden szép

Edit Szabó : Álmomban minden szép Nem kelt korán reggel az óra, valami szépről álmodoztam, az álom mosollyal ébresztett, „az én titkos álmaim ” nekem.

Teljes bejegyzés »

Harangok vakon

HARANGOK VAKON Képből a homály, alakból az árnyék, mit még látni vélek, és csak képzelem, hogy édes színek, szememben játszanak, pajkosan kacagnak, velem maradnak… Nem

Teljes bejegyzés »