Összehajtogatva fekszem a polcon. Néha levesznek, megtapogatnak, majd megint a többiek között találom magam. Ez így megy, mióta elhoztak ide a boltba.Most, meg egy nagyhangú nő kezébe adtak. Kicsomagol, megint ez a tapogatás, ez meg mit csinál? Ja, csak kinyit teljes hosszúságomban. Na, legalább kinyújtózhatok végre! Mi a csudának méreget magához? Úgysem lesz magasabb tőlem! Mindegy is, addig sem unatkozom a polcon. Nem nagyon tetszem neki, mehetek megint a helyemre. Kotorászik a tárcájában. Csak nem megvesz mégis, jaj de jó már az övé is vagyok. Kint is vagyunk az utcán. Jaj, mit csinál velem? Ahogy megy, a járdához csapkod. Te szent isten, ez a nő nem lát! Mi a csoda lesz így velem? Minden világos. Ezért volt az a rengeteg tapizás. Képes volt lecserélni, az egyenes műanyag végemet is egy gurulósra. De hiszen ez nagyon szuper, nem akadok be sehova! Rendesen megváltozott az életem, most éppen, tanfolyamra járunk.
Ahogy összeteszem a kirakós darabjait, kezdem érteni. A vakoknak, és alig látóknak segít a fajtám. Azért egyet mégsem értek. Miért veszik igénybe a segítségünket csak nagy sokára, miután megvásároltak? Csak nem szégyellik, a szép, hosszú, karcsú, fehér testünket?
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.