Már sikerült eldönteni, a fejemben,
De előszőr, csak fogtam a kezemben.
A muszáj, legyőzte a büszkeségem,
Nem látok már olyan jól, mint régen.
Feje lehajlik, színe fehér, teste könnyű,
Csak lóg kinyitva, nagyon vékony törzsű.
Pár év elteltével váltani kellett már botot,
Csukható volt az is, hagyott bennem, jó mély nyomot.
Ahogy mentem, pásztáztam, vagy ingáztam vele,
Nehezebb a jelző botnál, nem is tudom, mi a neve.
Hidd el nekem, fehér bottal közlekedni biztonságos,
Ha nélküle mész a közlekedés, mint mocsár, ingoványos.
Ne szégyelld, a fehér botot, vezessen az utadon,
Ha használod, látható vagy, legyen benned bizalom.
Köszönjük a grófnőnek, hogy segített a vakoknak,
A fehér bottal, látnak minket, és segíthetnek azonnal.
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.
