Együtt élek, egy vakvezető kutyával!

Macinak hívnak, és 14 éves kistermetű mopsz/pincsi keverék cukkancs vagyok. Már jó régóta anyáéknál élek, de pár éve lett, egy szuper barátom is. De igazából többek is vagyunk egymásnak, mint barátok. Megvédjük egymást még magától az ördögtől is, ha szükséges. Kuncsorgunk a gazdinál egymásnak is finom falatokért. Egy szó, mint száz, szeretjük egymást. Bocsánat. még be sem mutattam. Őt Hablatynak hívják, és hozzám képest kis tacskó, mert még hat éves sincs. Bár a termete óriási az én méretemhez képest, mégis el kell ismernem, mióta velünk él, rengeteget tanultam tőle. Azért én is megtanítottam jó pár dologra. Például, hogy ha csöngetnek, vagy kopognak, ugatni kell, hogy elijesszük az idegeneket. Ezt valahogy Panka, a gazdink nem tudja értékelni. Veszekszik velünk, hogy ha hangoskodunk, kilakoltatnak minket, meg különben is Habi nem házőrző, hanem vakvezető kutyus. Sokszor maradok otthon egyedül. Ilyenkor Hablatyra egy fogós hámot tesz Panka, nekem elmagyarázza, hogy most olyan helyre mennek, ahova engem nem engednek be, így legyek jó fiú, és vigyázzak a lakásra. Igyekeznek vissza, ahogy tudnak. Kapok friss vizet, egy kis jutalomfalatot, és máris zárul mögöttük az ajtó. Minden nap többször is lemegyünk sétálni, és a kutyafuttatóba, ha épp nincs bent olyan eb, akivel nem csípjük egymást. Engem csak ott lehet elengedni, mert szeretek sétálgatni, kapirgálni, szabadon póráz nélkül. (Meg őszintén, késztetést érzek a menekülésre, és Panka attól fél, elveszek, és sosem talál meg, és valami bajom lesz. Régen, kiskoromban az utcán csavarogtam, mert megszöktem a kínzóim elől. Lehet ezért rögződött belém a szökés, pedig félek, el ne hagyjanak a mostani gazdáim, mert szeretem őket.)
Ha Kitekeregtem magam a homokos futtatóban, (megjegyzem, cserélhetnék időnként a homokot, mert a gazdi szerint már elég fertőzött). Rám teszi a hosszú pórázt, kimegyünk egy füves részre, és amíg én körülötte csámborgok, Hablatynak dobálja a labdát, míg el nem fárad. Sajnos megint régóta az én nagytesómnak nincs fajtabeli barátja, akivel egy jót hancúrozhatna. Én már öreg, megaztán kicsi is vagyok hozzá játszani.  Akkor kapunk vizet, meg jutit, és haza sétálunk. Sokszor visznek minket együtt kirándulni autóval, vagy busszal. Jaj, azt nagyon szeretem, mert olyankor szatyorba utazom, kényelmesen, nézelődve. Többször megyünk a gazdik barátaikhoz, ahol a mi két barátunkkal, Furival, és Frakkal is játszhatunk, vizezünk jól elvagyunk a kertben egész nap. A Dunára is sokszor visznek minket, mert Habi imád a vízben úszkálni, és a labdát visszahozni. Időnként engem is berángatnak a Dunába, hogy ne legyen melegem, pedig én utálom a vizet. De túlélem, semmi vész. Még jól is esik a hűs bundám a napon. Nemrég, egy szombati napon, különös dolog történt velünk. Délután, mint máskor, Panka lányáékhoz mentünk. Letették az asztalra jutikat, meg az ebédeinket, és elmondták, mit hogyan kell csinálni, majd elmentek, és minket otthagytak. Nem értettük a dolgot, persze szomorúak lettünk mindketten Habival. De aztán Gigiék kivittek az udvarra, és megkezdődött a délutáni óriási kaland. Nagy boldogan fedeztem fel az udvart, kapirgálhattam is kedvemre. Előkerült több cica is, ők messziről figyelték minden mozdulatunkat. Hablaty kifulladásig játszott, labdázott az összes szomszéddal, meg persze a kétlábú rokonokkal. Nagyon elfáradtunk, de mégis ugráltunk örömünkben, mikor este értünk jöttek a gazdik. Hát mégsem hagytak el minket? Nagy megkönnyebbülés volt számunkra, Habival. Azt sem bántuk, hogy busszal kell hazamenni, pedig hazaérve lerogytunk a helyeinkre, és reggelig aludtunk. Így éldegélünk együtt Habi a vakvezető, meg Maci, hobby kutya (vagyis én) együtt boldogan!

Author: Pesa Anna Mária

Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.