Világos van, szépen süt a nap,
De a szemembe mégis könny szalad.
Nem bánt semmi, csak a fény játszik velem,
Szinte fáj, oly erősen süti a szemem.
Nagyon lassan haladok a járdán előre,
A botom jobbra-balra gurul előttem.
Igen, a fehér bot! Jó, hogy van nekem,
De az emberi segítség, mégis, jobb lehet.
Na, nem a sajnálat, nem bizony,
Azt, én ki nem állhatom.
A kedvesség, a szívből jött segítség,
Melyet azonnal viszonozni is tudnék.
Hiszen egy kedves szó, egy mosoly,
Köszönetképpen is válaszol.
Csak fogadnák el végre az emberek,
Mindenki ép egészséges, nem lehet.
De semmivel sem vagyunk kevesebbek, mint mások,
Nekünk is, ugyan úgy, ez a világunk.
Figyelni kell jobban egymásra emberek,
Nem lenézni, mert nem tudod, veled holnap mi lehet.
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.