Egy mese, mely igaz is lehet.

Zugló egy kis lakásában éldegélt egy kicsi lányka.
Természetesen nem egyedül, hanem két testvérével és nagymamájával aki nevelte őket. Amióta emlékezik minden vasárnap korán keltek, akár esett az eső, vagy a hó, hideg volt vagy meleg az idő. Nehezére esett felkelni, reggelizni, kimenni az ajtón. Nem hisztizett, csak tette amit mondtak neki. Gyalog mentek, míg meg nem érkeztek. Tudta hova mennek, nem szerette ezt a programot. Nem értette mit történik abban a nagy házban, mely hangos, erős Hangot adott ki magából, míg minden padsor meg nem telt emberekkel. Néha csilingeltek, erős fura illatot érzett a levegőben. Magasról egy bácsi beszélt énekelve, az emberek néha felálltak, majd letérdeltek, egyszerre mormogtak, vagy énekeltek. Semmit nem értett ebből. unatkozott. De egyszer csak megszólalt valami, aminek csodálatos hangja volt. Pannikát teljesen elvarázsolta ez a hangzás. Minden megszűnt körülötte, az emberek énekhangját sem hallotta, csak az orgona hangjának bűvöletében volt jelen. Arra eszmélt, hogy fogják a kis kezecskéjét, és húzzák a padsor eleje felé. Már várta a következő alkalmat, hogy ismét hallhassa az új, ismeretlen csodát.

Author: Pesa Anna Mária

Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.