Elvittek, Az egész időszak ’56 november 4-én kezdődött

Elvittek
Az egész időszak ’56 november 4-én kezdődött 
Egy rémálom leírása

Kifelé megállított egy ember. 
– Hívja fel a párját, és mondja meg neki, hogy fontos állami ok miatt pár napig nem fog hazamenni. Majd küldünk valakit a gyógyszereiért, tiszta ruhákért.

Hívom az asszonyt, aki rám rivall: 
– Hányszor kértelek, ne csináld a mocskolódásaidat! Itt van pár ember, szedik össze a számítógépeidet, az irataidat, házkutatást tartanak!
A telefont elveszik.

Órákig visznek kocsival. Megyünk egy áradó folyó mellett, lekanyarodunk. Az út árterületen vezet, ami már tenger. Megáll a kocsi, kiparancsolnak, majd elhajtanak. Ott állok, majdnem térdig a vízben, ilyenkor télen kibírhatatlan. Most ennek mi értelme? Gyalog nem tudok semerre menni, mert a víztől nem látom az utat, a sodrása is elég nagy. Amikor már annyira vacogok, hogy szó szerint összeverem a fogaimat, visszajönnek értem.
Érzem, valami hegyre megyünk föl, azután mintha alagútban haladnánk, visszhangzik a kocsi hangja.

Leültetnek. Hogy hívnak, hány éves vagy, hol laksz stb.?
Közlöm, hogy szívbeteg vagyok és kb. óránként pisilnem kell. Semmi reakció. Háromóránként ennem kell, mert rosszul leszek.
Kipakoltatják a zsebeimet, nem sok minden volt nálam.

Már a kocsiban gondolkodtam, hogyan reagáljak? Ha együttműködök, legitimálom őket, ha nem? Vannak-e eszközeik, hogy szóra bírjanak? Bizonyára.
Az ÁVÓ hidegvizes betonkádba tette az embereket, akik negyed óra múlva könyörögtek, hogy vegyék ki őket, bármit aláírnak.
Nos ezt velem is meg lehetne tenni, csak azzal számolnak-e, hogy túl vagyok a hetvenen, szív-, cukorbeteg vagyok, és voltam már a Sztrók Osztályon is.
Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha kihallgatás közben meghalnék. 

Csak a személyi adataimat mondom el, azután elhallgatok. 
Mivel a családom, ismerősök keresni fognak, csak kiderül, hogy elvittek. Azt az asszony tudja, hogy házkutatás után tűntem el. Kerestethet, elmegy külföldi követségekre, fellármázza a sajtót.

Csak hallgatok és figyelek. Érdekel a technikájuk, minden érdekel, érdekelnek az emberek. Megállapítják, hogy nem vagyok együttműködő.

Jelzem, hogy ki kellene mennem vécére. Nem engednek. Majd szétreped a hólyagom, azután nem bírom tovább, magam alá vizelek. Nem elég, hogy a húgyomban ülök, még egy hatalmas pofont is kapok.

Már nem kérdeznek, hanem csak mondják.

Előfordulhat, hogy nem fog nyugdíj érkezni, talán soha többé.
A gyerekek elvesztik az állásukat, esetleg a jogsijukat is, a kocsijuk eltűnhet. Nem csak a két családom négy gyerekéről, öt unokájáról tudnak, de a csak félig unokámról és a nevelt lányunkról is. Ő már orvos, még egyetemista korában haltak meg a szülei. Anyja egy homályos szerelmi történet során öngyilkos lett, apja, aki szintén orvos volt, mint az édesanyja, halálra itta magát. Nos, az ő lányuk maradt ránk, gyámolítottuk, amiben csak lehetett.

Gondoltam, hogy előbb-utóbb a gyerekekkel zsarolhatnak. 
Már régen szóltam a nagyobbiknak, hogy nem fogok engedni, készüljön a legrosszabbra.
Senkit nem szeretek úgy, mint őt! Viszont keménynek kell lennem, nem hagyhatom magam zsarolni.
Szegény lányomra az utolsó években tragédiák sorozata szakadt. Meghalt a férje, rákban. Majd a nagymamája, az anyósa, az édesanyja. Egyedül neveli a középiskolás és egyetemista lányokat. A nagyobbik immunbeteg, és úgy néz ki, hogy a lányom is az lesz. Nem csoda ennyi tragédia után. 
Én csak azért nem halok meg, nehogy neki újabb tragédiát okozzak.

Kisebbik lányom most végezte az egyetemet, félárva az édesanyja, őt a nagynénje nevelte. Az anyukája a szívműtét után bement még egy ártalmatlan kontrollvizsgálatra, abba halt bele. Ő is elveszítheti az állását, a kocsijukat... Lányomat akár a fiúja is elhagyhatja, ha nyomatékosan megkérik rá, vagy eltűnik az erős szemüvege.

Második családom, a mostani is sebezhető, ki nem az. Esetleg elrabolják a legkisebb unokám. Elsős, nem semmi egyéniség.

– Kik a barátai?
Barátaim nincsenek már középiskolás korom óta. Mindegyiknél forintra meg lehetett mondani, miért barátkozik velem. 
Mint eddig, most sem szóltam egy szót sem.

Előkerült a számítógépem. Mondták, ne próbálkozzak semmivel, már mindent lemásoltak. 
– Lépjek be!
Nem lépek. Ekkor jött a második pofon, de nem ugyanattól. Ez a másik kezével adta és mivel az orrom ferde, nem is kicsi, pont azt találta el, el is eredt a vérem. Kénytelen voltam csak szájon át lélegezni, így kiszáradt a szám. Víz nem volt bekészítve, megszólalni nem akartam.

Lassan éreztem, hogy kezd leesni a vércukorszintem, ennem kellett volna. Remegett a lábam, majd a kezem, izzadtam, mint az állat. A tudatom is kezdett homályosulni, nem tudtam már megjegyezni, mik történnek, pedig kellett volna, hogy majd megírhassam, persze, ha túlélem. De kezdtem zavarodott lenni.
Így azután, félve a kómába eséstől, csak kértem egy szelet kenyeret, mondván, ha hasznomat akarják venni, akkor gondoskodjanak rólam legalább ennyire.

Hasznomat persze nem vették, eddig. Kérdés, mi jön még?
Apámnak még az ötvenes évek végén, de lehet, hogy már a hatvanasban, volt egy úriember könyvelője. A háború előtt lehetett valaki, de akkoriban csak kisiparosoknak könyvelt. Persze információkat kellett volna szállítania a maszekokról, de nem tette. Nemsokára már bottal járt, szétverték a lábát.

Kétszer is szoktam aludni naponta, éjjel hosszabban és délelőtt egy rövidebbet. Itt erről szó sem eshetett. Továbbra sem engedtek ki vécére, így, mivel általában óránként kell pisilni, hát maradt a magam alá vizelés, meg a pofon érte. Mondták, takarítsam fel, de nem tettem, azért már verés járt.

Tudtak mindent rólam! Nemcsak a kapcsolataimat, az internetes működésemet, hanem hogy az elmúlt évtizedekben hol jártam.
Hogy még a KFKI-s időszakom alatt egy katonai megrendeléshez csináltak egy megbízhatósági kutatást rólam, de semmi kompromittálót nem találtak.
Hogy két titkosszolgálatos osztálytársammal jó a kapcsolatom (az egyik szinte biztosan MOSZAD-os). Miért? Miről szoktunk beszélni?

Hogy nem vagyok zsidó, de sok zsidó barátja volt a családnak.
Hogy egyszer öngyilkosságot kíséreltem meg. Ezt az egyik novellámból vehették, de nem magyaráztam el, hogy egy másikban meg örökmozgó van, és az sincs.

Hogy interneten megpróbáltak pucér nőkkel összehozni, de nem reagáltam rá.
Tudják, huszonkét éve együtt élek valakivel, de nem járunk sehová.

Kapcsolatom van a rádió egyik szerkesztő műsorvezetőjével. Találkoztunk már személyesen, és miért?

Hogyan juthatott eszembe a MÁFI Filozófia Vitakörében a szovjet követségre tiltakozó levelet küldeni, amikor az oroszok bevonultak Afganisztánba?
Itt egyetemi tanárok, filozófusok voltak a tagok. 
Egyszer jött egy amerikai magyar professzor, beszélgetett vele? Találkoztunk azután is?

Beszéltem valakinek az unokatestvéremről, aki BM-besúgó lett?
Van külföldi ismerősöm, rokonom?
Készítettem-e KFKI-s koromban fényképet az atomreaktorokról? Volt kapcsolatom azzal a takarítónővel, aki készített, és ezért ki is rúgták? Találkoztam vele később?
Beszéltem-e a csernobili tragédiáról másoknak?
A KFKI-s katonai munkáról beszéltem-e valakinek?
Látják, leveleztem egy Pakisztánban élő személlyel. Ki volt az, honnan ismerem?
Miért szoktam katonai technikai híreket olvasni az interneten?
Az unokája feltűnően jól beszél angolul és rendszeresen hívják külföldről. Miért?
A párja dolgozott az IBUSZ-ban? Ki a fodrásza, mert nem látjuk fodrászhoz járni, pedig egy igen csinos, ápolt nő.
A volt szeretője anyját és apját is elítélték ’56-os tevékenységért, tudta?
Beszélt valakinek arról, hogy a KFKI főosztályvezetőjének titkárnője belügyi informátor?
A szentendrei szomszédja belügyi tiszt volt. Kinek beszélt róla?
A feleségével mentek autóval 90000 km-t az országban, Erdélyben 3000 km-t. A felesége miért jegyzetelt egy kockás füzetbe, különösen arról, hogy hol vannak laktanyák?
Az édesapja hogyan került Simándy operaénekes és Rajk László politikus társaságába? Igaz, hogy napokig kurváztak?
Édesapja az ’50-es évek végén, ’60-as évek elején vadonatúj Zündapp motorral járt, 400 köbcentissel. Sőt volt, amikor három hasonló kaliberű motorja is volt egyszerre. Amikor kötelező beszolgáltatás volt, az egyiket úgy mentette meg, hogy szétszedte darabokra. Honnan volt neki erre pénze? Hogyan tudta beszerezni?
Apja állandóan kurvázott, miért? Mindezt úgy, hogy húszévesen még tüdőbeteg volt, mondták, csak pár hónapja van hátra. A szanatóriumban antennát épített és rádiókészüléket. Rádióadót?
A KFKI-ban dolgozó rajzolónő történetét kinek mesélte? Mondta, hogy többen is sugárfertőzést kaptak, és Sopronban kezelték őket titokban osztrák orvosok?
Mesélte valakinek, hogy a KFKI-ban eltűnt egy rádióaktív tű?
A Filozófiai Vitakörben két homoszexuálissal barátkozott. Lefeküdt valamelyikkel?
A nagybátya ’56-ig a rádió alelnöke volt, és ott az egyik bemondóval szerelmi bonyodalmai voltak, amivel összefüggésben a hölgyet kirúgták. Tudta?

Miért tesz fel műszaki ember létére művészi alkotásokról képeket a Facebookra?
Ismer titkosítási eljárásokat, különösen képek manipulálását?

Elmondtam-e valakinek, hogy katonakoromban melyik alakulatnál voltam és milyen rádióállomásokat használtunk? Mi volt a négyjegyű száma az alakulatnak? Tudta, hogy vezérkar-közvetlen az alakulat? Beszéltem róla, hogy az egyik teherautó szakadékba zuhant, egy másik meg kisodródott egy kanyarban, és rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett a sofőr?
A TÜK-ön milyen iratokat kellett begépelni?

A sajátjaimon kívül ismerek-e bármilyen jelszót, belépési adatot?

Van-e bankszámlám, megtakarításom?

Hogy lehet, hogy van a nevemen egy huszonegy éves autó, de nem én használom, hiszen már érvényes jogosítványom sincs?

A Kft.-ben ahol dolgoztam, volt egy ember, akinek legalább négy személyije volt, mesélte-e valakinek? Emlékszem a nevére?

Az világos, hogy mindent tudnak rólam, a környezetemről. Nem sok értelme van, hogy nem beszélek, de nem is ez volt a céljuk, hanem a megfélemlítésem.
Hogy húzzam össze magam, mert bármikor kicsinálhatnak! Engem is meg a családot is.

Mivel nem működtem együtt, az ügyész három év felfüggesztettet javasol. 
– Elfogadom? 
– El.
Soha, senkinek az itt történtekről, a feltett kérdésekkel kapcsolatos dolgokról nem beszélhetek. Az ítélet elfogadását, a titoktartást alá kellett írnom, megtettem.
Elengedtek, de szinte alig kaptam vissza valamit. Csak a személyi okmányokat, de se pénzt, se bankkártyát.
Még ha szereznék is pénzt, a teljesen elázott cipőmben, húgyosan nem szállhatok járműre.

Hogyan utazzak haza? Telefonom nincs, egyetlen számot sem tudok, még a sajátomat sem.
Órák alatt elballagtam annak az autópályának a végére, amelyik felénk vitt. Fél napnál is többet vártam a benzinkúton, mire jött egy szerszámokat szállító nyitott kisteherautó, ami hajlandó volt elvinni, ha lefekszem úgy hátra, hogy ne lássanak meg a rendőrök. Mindezt télen...

Torma István

Author: Torma István

1947. ápr. 13-án születtem Újpesten, most már 26. éve Borsodban élek, Kazincbarcikán. Itt is van családom, és Budapesten, környékén is. Ott két lányom van, felnőttek, a nagyobbiknak 2 lány unokája, huszonévesek. Bár kamasz koromban már írtam verseket, de műszaki pályára készültem. Kutatóintézetekben dolgoztam, kísérleti fizikával, majd műszertervezéssel, majd egyre inkább számítástechnikával foglalkoztam. Évtizedekig számítógép programokat írtam egészen nyugdíjas korom környékéig, egy pár évig még nyugdíjasként is. Visszatérve: Írtam verseket, de elégettem, majd fotóművésznek készültem, a Budapesti Tavaszi Fesztivál fotópályázatán a legjobb klasszikus portré díjat nyertem, de mindent elégettem. 26 évig írtam a fióknak, ez idő alatt senkitől semmilyen segítséget, biztatást nem kaptam. Az elmúlt években viszont már körülbelül 70 írásom jelent meg, már nem számolom. Havonta jelenek meg a Kalamáris és a Litera-Túra irodalmi oldalakon. A SzövetIrodalomban, egyik hónapban a 116 írás közül elnyertem a legjobb írás címet. Másfél év alatt három könyvem jelent meg, az Örökmozgó c., a Remittenda c. és most a Okosak, szépek. Verseket is írtam, a feltörő érzelem íratta velem, de 20 évig senkinek nem mutattam. Egyik versem, a Néha… több, mint sikert aratott, a videóját már több mint 1000-en látták. Szerkesztőm bátorított, hogy írjak, mert jók, közli is mindig. Öt antológiában szerepel írásom, versem, még...