Nem hallom, mikor a párom hajnalban indul dolgozni,
Úgy jár, mint a macska, pedig a kutyákat is leviszi.
Engem Habi ébreszt, a papucsaim rám pakolja,
Boldog mikor kinyitom a szemem, csalogat a konyhába.
Macika a kis cinkosa, mellém bújik, nyalogat és hízeleg,
Várják már, hogy keljek, és az ételtárba mehessenek.
Igaz, az asztalnál, mindig a gazdi eszik előszőr,
A lábamnál lesik, vajon milyen falat esik le többször.
Reggelimből nem kaphatnak a kutyusain, ezért morcosak,
Így indulnak napjaink, éhesen, ennek ellenére, boldogan.
Bevett szokás már ez nálunk, nem is változtatunk rajta,
Türelmesen megvárják, míg a gazdi a kávét megissza.
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.
Egy válasz
Kedves soraid fele jól olvasható volt, a másik fele sajnos nehezen. Ezek szerint több kutyus is van a lakásban. Hát, nem lehet könnyű?
Szeretettel: Rita