Mindössze egyetlen alkalomra emlékszem csupán, mikor eleinte nem akartam simogatást kezdeményezni egy kutyán. A lustaság fél egészség elvének nyomán, vagy tán a tavaszi fáradtság okán, de kenyérvásárlásra menet buszra szálltam, ám hogy hogynem utazótársként egy ebet magammal szemben találtam
Szó sincs arról, hogy a félsz tartott volna vissza. Túrófehér kabátja s szeme belgacsoki ganázsbarnája csábítóbb volt, mint a hűs sztracsatella a tikkasztó nyári kánikulába’. Ám mellénye a julius k09 jelzéssel valamiért azt súgta, tán látássérültvezető, rohamjelző vagy valamiféle segítőkutya
Őket pedig bármennyire is cukik, nem lehet csak úgy megcirógatni, etetni meg pláne nem, speciális étrendet s életmódot tartanak ők. Mondjuk eteni nem jutna eszembe átlagos kutyát sem, hisz az bár jó szándékú, a kárhozatba vezethet mert az emberi táplálék jórészétől az állat megbetegedhet
Hanem aztán látva szemében, hogy ő is akarja, hogy megsimogassam, érezve, hogy orrával bökdös, fejét karom alá s térdemre hajtja, hallva, hogy gazdája az interakcióra áldását adja: nem tudtam neki ellenállni, de nem is akartam, meg nem is lehetett, fülét megvakartam, s egész úton simogattam
Ahogy e bújással felmelegítette térdem, sőt egész testem, lelkem, a mennyek mennyét éltem. S bár nem emlékszem, tényleg segítő eb volt-e, de ha igen, fáradhatatlan szorgalmáért s nemes szolgálatáért e kis ,,bűnözést” megérdemelte, az a kis dédelgetés a minimum volt, mit kaphatott s azzal nemcsak kapott, hanem egyúttal adott is. Sőt, akkor álltam a vészesen közelgő érettségi előtt szorongva, szóval ködeloszlatóként velem is bőven akadt dolga.
Mikor leszállt, megfogalmaztam e gondolatot: Nem lehetek eléggé hálás sem neked sem más kutyának az önzetlen szeretetért, mit kapok: Kedves Szimat! Őrizzen meg téged, gazdádat s fajtársidat a Jóisten jó egészségben. S tedd szebbé másoknak is a buszutat.
Remélem, akár a 11s buszvonalon akár máshol még találkozunk❤️!
Author: Farkas Norbert
Farkas Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint író, az alkotással határozott célom az emberek szórakoztatása és az olvasás, mint hobbi újranépszerűsítése.
2 Responses
Nagyon kedves, szerethető emlékezés volt a kutyával való barátságról. Ugyanakkor sokan nem szeretik, ha mások simogatják, sőt netán etetik a kutyájukat. Ez azonban felmentést ad: „gazdája az interakcióra áldását adja:”, igen, ilyenkor lehet. Nagyon sokszor a kisbabákkal is azt csinálták teljesen idegen emberek, hogy „de cuki!” felkiáltással elkezdték puszilgatni a kezét, simogatni, stb. A kezét a kicsi a szájába veszi, tehát azt eleve nem puszilgatjuk, ki tudja, hogy éppen milyen fertőzés lappang bennünk. Meg egyébként is, illik megkérdezni az édesanyát, hogy megnézhetem-e, és ha igen, akkor se hajolok közel hozzá, az érintésről már nem is szólva. Van, hogy buszon, villamoson rámosolygok egy-egy gyermekre – ők már nem csecsemők, de ennél tovább nem megyek.
Szeretettel: Rita
Mondjuk kisbabánál énnálam nincs ez a veszély: unokahúgom születése óta tudom, hogy a családja folyamatos felette hajlását és sikítozását is sokallja egy idő után a kisgyermek. A kutyákat pedig megértem hogy nem lehet etetni, hiába jó a szándék, az ebnek nem tesz jót az emberi étel. Ha simogatni nem szabad az állatot, abban viszont sok esetben beteges túlféltést, sőt kisajátítást látok. Sajnos van olyan, aki úgy gondolkodik hogy az ő kutyáját csak ő szeretheti, és nem is engedi oda, elrántja ha közeledni próbál, ezzel viszont antiszocializálja őt.