Egyszer volt, hol meg nem,
Mese volt vagy mégsem.
Magas fák között élt,
Sokáig nagyon félt.
Jött a nyár, majd a fagyok,
Vigyáztak rá a nagyok.
Minden évben nagyobb lett,
Az öregek meg eltűntek.
Egyszer hangokat hallott,
Jaj, valami belé hasított.
Elvitték az erdőből,
Mi telik ki ezektől?
Bevitték egy nagy házba,
Fel is lett cicomázva.
Lógtak róla égők, díszek,
Csillagok, csengők pedig csilingeltek.
De mi lesz vele ezután?
A melegben hull az ág.
Nem volt szomorú mégsem,
Csak állt az ünnepi díszben.
Tetszett neki a sok gyerek,
Vidám kacagásuk, ahogy csengett.
Egyszer csak lehulltak a levelek,
Leszedték a díszeket.
Megint kint volt a hóban,
Kopaszon, a kapualjban.
Nem bánta, hogy itt a vég,
Hisz boldogságot adott még.
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.
Egy válasz
„Nem bánta, hogy itt a vég,
Hisz boldogságot adott még.”
A mi életünk is akkor ér valamit, ha adni tudjuk mindazt, amit tőlünk telik: szeretetet, időt, odafigyelést, meghallgatást, együttérzést és még folytathatnám.
Aki ír, az a versét is másokra hagyja.
Szeretettel: Rita