Nem is olyam régen, mikor még volt gyerekkorunk, és hittünk a mesékben, nagyon vártuk a Mikulást, és a Jézuskát.
Akkoriban az üzletekben hónapokkal december hatodika előtt nem voltak kipakolva roskadásig a polcok mikuláscsokoládékkal, csomagokkal. Mi gyerekek ezért nem láthattunk ilyesmit a boltokban, így joggal híhettünk, a mikulásban. Szüleink, mikulás előestéjén, kipucoltatták velünk a csizmáinkat, mert ha jól viselkedtünk egész évben, jön a mikulás és tesz bele ajándékot. Lefekvés után sokáig nem tudtunk elaludni, mert azon gondolkodtunk, vajon emlékszik-e a mikulás az év minden napjára, és hogy voltunk-e rosszak egyáltalán? Későn, nagy nehezen, aludtunk el. Reggel, az első dolgunk volt még mezítláb, pizsamában megnézni, hozott-e valamit a mikulás? Nagy örömünkre testvéreimmel találtunk, finomságokat. Mikuláscsomag, mogyoró, alma, csokimikulás, narancs, szaloncukor. Azokban az időkben ritkán kaptunk narancsot, különlegességnek számított a szegényebb családok körében. A szaloncukor sem volt töltött, csokival bevonva, de mi nagyon szerettük. Előfordult, hogy meg viccelt minket nagymamánk, és közvetlen az ágy mellé fél pár cipőkben krumplit találtunk. A nagy csalódás után az ablakhoz irányított bennünket a valódi meglepetésekért.
Aztán beosztással éltünk, hogy minél tovább tartson a sok finom édesség.
Author: Pesa Anna Mária
Pesa Anna Mária 67 éves látássérült (aliglátó) nyugdíjas vagyok. Fiatal korom óta fejezem ki az érzelmeimet rímekben. Előszőr a bánatomat, majd később már az örömöket is sikerült ebben a formában kiönteni az emberek felé. Nagyon szeretem a gondolataimat versek és kis szösszenetek formájában megosztani. Minden napi apró kis szépségeket látván késztetést érzek arra, hogy rímekbe foglaljam őket. Nem segítettek tanárok, csupán a saját gondolataimat, élményeimet szeretném átadni az embereknek. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy az Irodalmi Rádió szerkesztői, Zsoldos Árpád, és Adrienn, alkalmat adotak erre a lehetőségre.
Egy válasz
Szivet melengető kis történeted szeretettel olvastam. Bizony így volt, ahogy írod. A szüleim mindig vigyáztak arra, hogy legyen gyerekkorunk. Akkor még nem befolyásolt bennünket senki. Most az „okos”. a média, a kirakatok és a liberális gondolkodás, mind-mind azon munkálkodik, hogy egyre rövidebb legyen a gyermekkor. Pedig milyen jó visszaemlékezni ezekre az időkre. Milyen jó volt gyermeknek lenni és akként élni az életünk, hiszen a felnőttkor sokkal hosszabb és nehezebb, de akinek volt gyermekkora, annak legalább van mire visszaemlékeznie.
Szeretettel: Rita