Kincset rejtett a plázában annak egyik padja,ahogy arra mentem meg is akadt tekintetem rajta.Wonkabarna szeme volt, ostyaszín bundája, az éppen bevásárló hű gazdáját várta
Az emberek, ha szépségét észre is vették,útjukat, mint ha ott se lenne tovább szelték.Mi lelte őket, tán ily nagy a sietségük,vagy ennyire csak a hálószobáig terjed minden megamardt carpe diem-ségük?
A kevésbé jelentősnek hitt, ám annál felemelőbb boldog percek hányadama sokak által kihasználatlan marad,nem veszik észre, hogy az élet mellettük épp nagyban elhalad?
Gondoltam majd ebhez szeretgetés céljából lehajoltam.Tett felém pár félénk szaglást, én megsimítottam lágyan arcát,ő nekem dőlt, én átkaroltam, s hozzá bújtam
Ő ezután hátára fekve hajtotta cuki kis fejét térdemre, én pedig egyik kezemmel fülét,másikkal pocakját vakargattam, s közben a csodás pillanatért hálát adtam.Ki kényeztetett kit, azt már akkor sem tudtam,de a kérdésen azóta sem gondolkodtam.
Telt az idő, s nagy nehezen egy búcsúbújást,búcsúsimit még tettem az eben.S mielőtt továbbmentem volna,két első lábával dédelgető karom már-már marasztalón átkarolta
Ezután ahogy a bolt felé mentem, s úgy éreztem,bármi, amit vennék, eltörpül értékben a csodás golden retriever whipett keverékkel töltött idő mellett,ami ráadásul ingyen volt.
A szép szeméről és édes mivoltáról elnevezett Wonka, e külsőre nagyra nőtt sivatagi róka,hogy nem az anyagiak boldogítanak, méltóképp bebizonyította
Őrizze meg őt az Isten épségben,s a neki kijáró finom falatokban, szeretgetésben.Az embereknek is kivánom, hogy adassék meg nekik vele lenni, hogy általa megtanulhassanak pillanatot megélni, szeretni, valamint adni, kapni és ölelni merni
Author: Farkas Norbert
Farkas Martin Norbert vagyok, magyar irodalom és nyelvészet szakos egyetemi hallgató. A művészet életem jelentős hányadát végigkísérte, és több ágazatban volt szerencsém kipróbálni magam a néptánctól kezdve a színészeten át az amatőr dj-zésig. Az írással kapcsolatos ambícióm először 2018 nyarán lángolt fel bennem, kiélni pedig először 2020-ban nyílt alkalmam. Mint író, az alkotással határozott célom az emberek szórakoztatása és az olvasás, mint hobbi újranépszerűsítése.
5 Responses
Kedves Norbert!
Nincs mindenki oda a kutyákért. Aki pedig igen, azt tart. Ezt kérdeztem a múltkor Öntől is, hogy nincs sajátja? Könnyebb a másét szeretni, mint a sajátunkért gondoskodni -mikróchip, oltás, ivartalanítás, féregmentesítés, bolha-kullancs elleni védekezés, megfelelő terület biztosítása, sétáltatás, futtatás, stb. – szóval, azért nem olyan egyszerű egy kutyát tartani, akkor sem, ha a másoké tetszik.
Szeretettel: Rita
U.i.: Aki szereti a gyerekeket, az szüljön, aki nem képes rá, az fogadjon örökbe! Ezek után mondhatja, hogy szereti a gyermekeket
Van sajátom is, most profilnak be is állítottam. 1 éves Bischon, Gizmónak hívják. Ettől függetlenül nem zárkózom el más kutyája elől sem. Nem lennék rá képes. Aki szereti a kutyákat, az nem csak egy kutyát szeret. A sok napi feszkó mellett nem szabad elszalasztani a szép perceket. El is viszem séta során sokszor azokhoz a kutyákhoz, akiket még őelőtte ismertem meg a környéken úgy 1,5-3 éve. Jelentős hányadukkal jól kijön, de van akinek túl gyorsan és hamar közeledik, azaz túl rámenős úgymond, viszont dolgozunk ezen:)
Nincs mindenki oda értük, de ők sokat veszítenek, és valóban nem is mindig egyszerű. A szobatisztaságra nevelésével sokáig szenvedtünk, de hál istennek minden más viszonylag egyszerű volt mások kutyáihoz képest. Nem vonyított, amikor hazahoztuk a tenyésztőtől, nem vonyított sose a zenéimre se, pedig a tuc tuc elég rétegműfaj, meg a ház bútorai sem sínylették meg a túlzottan fogzását, a hugi babakori játékai ott voltak rágókának.
Kedves Norbert!
Köszönöm szépen a válaszod. Nekem cicám van, de azért nem megyek oda minden cicához. Nem bántom őket, de nem is édesgetem magamhoz. Egyébként annak idején ő választott, én pedig befogadtam. Ha egy cicához kedves vagyok, pl. megsimogatom, enni adok neki, akkor utánam jön. Gondoskodni viszont nem tudnék folyamatosan róluk, így inkább nem „kezdek” velük. Nyilván a kutya más.
Köszönettel és szeretettel: Rita
Macskákkal elvileg nehezebb, mert bár nekik kevesebb dolgot kell betanítani, jóval öntörvényűbbek a kutyáknál, kevésbé akaródznak hallgatni az emberre. Legalábbis hallomást úgy tudom, így van
Szerintem könnyebb velük. Csendesek, szeretnek szunyókálni. A lépésüket se lehet hallani, mert be tudják húzni a karmaik, nem kell sétálni vinni őket, ha lakásban laknak szépen az alomra mennek, amit jól – minden oldalról – bekaparnak, ha piszkos, akkor „szólnak”, nem mennek rá. Tiszták, nagyon gyakran – különösen étkezés után – mosakodnak. A maguk módján ragaszkodnak, hiszen ha ki tudnak menni, akkor is visszajönnek. Állítólag a ragaszkodásuk a helyhez kötött, de tapasztalatom szerint a személyhez is. Ha hozzánk valaki jön, elbújik, de ha olyan személy jön – pl. családtag, akit már ismer – akkor ott marad, ahol volt, pl. fotelban, kanapén. Nagyon szépen tudnak dorombolni, ami állítólag jó hatással van az emberre, rám biztosan, mert megnyugtató és kellemes, ráadásul tudom, hogy olyankor ő is jól érzi magát. Az is tetszik, hogy öntörvényű, ahhoz kedves, aki jó hozzá. Mindig is a cicákat szerettem. Mikor a gyerekeim születtek, akkor sokáig kimaradtak az életemből, meg igazából lakásba nem is gondoltam, hogy lesz, de így alakult. Most már 16 éve lakik nálunk, sajnos ebben a korban már nagyon idősnek számít, de még jól bírja magát. Egyébként nagyon jól lehet vele kommunikálni, mert ha valamit akar, akkor odajön hozzám, majd elindul, hogy megmutassa mi a problémája. Pl. üres a tányérja, koszos az alom, ki akar menni. Ha meg a lodzsán van a párkányon járkálva jelzi, hogy bejönne. Ha hívom, odajön hozzám. Nem úgy hívom, hogy cic-cic, hanem a nevén, vagyis azt mondom, hogy Lady gyere.
Szeretettel: Rita