Remélve, várva

Melléd ülve várom a reményt, a megváltást,

A képzelt kis világomból való kirántást.

Akarom, hogy közelebb húzódj, és karoddal magadhoz húzz.

Akarom, hogy erősen ölelve minden illúziót szétzúzz.

 

Légy mellettem mikor vihar tombol,

Láthatatlan kéz egy világot rombol.

Mellkasodra borulva várom a megnyugvást,

Egy másik dimenzióba való átugrást,

Ahol magamhoz húzhatlak erősen,

S csókolhatlak szakadó esőben.

 

De eltaszítva létezünk e világban,

Keresvén az értelmet a hibákban,

Várva, várva a másik rezdülését,

Izzó testnek, testhez feszülését,

Mert ha ez netán valóra válna,

Az élet értelme tova szállna.

 

Mucsi Csillag Virág
Author: Mucsi Csillag Virág

Mucsi Csillag Virág vagyok, Miskolcon születtem, 1999.02.04-én. Jelenleg Debrecenben élek és dolgozom, a logisztika változatos világában. Gyerekkorom óta fontos számomra a művészet, azon belül is a festészet, az írás és a költészet. Úgy érzem, az írással mindig kifejezhetem, a bennem zajló érzéseket, folyamatokat, még akkor is, ha kezdetben nem tudom, mi az az érzés, amit érzek pontosan, és milyen lesz a vers, ha befejezem. Verseimmel még tudat alatt is próbálok valami fontosat közölni. Nagyon nagy örömmel töltött el, amikor meghívót kaptam az Irodalmi Rádió alkotóközösségébe, ezúttal is köszönöm. Már régóta nagy vágyam, hogy egyszer kiadathassam műveimet, egy kötetben, de úgy érzem, még vannak olyan versek elbújva az elmém hátsó szegletében, amik nem teljesen születtek meg véglegesen, de tudom, hogy szerepelniük kell egy ilyen kiadásban. Sajnos a mai rohanó világban úgy látom, hogy nem sok ideje jut az embereknek az olvasásra és a költészetre, de célom, hogy népszerűsítsem azt. Ha verseimmel akár csak egy kis pillanatra is elrabolhatom az emberek figyelmét a külvilágtól, akkor már tudom, hogy megérte. Olvasd szeretettel írásaimat, CsillagVirág

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vágy

Vágy   Az olthatatlan tüzet, Fellángolásnak hisszük; Néha egy életre is, Szívünkbe tesszük. Van, mikor örömet okoz, S annak nincsen határ; De ha kellemetlenül ér,

Teljes bejegyzés »

Ellenség

Hanyatló testem minden gyengesége te vagy. A perc, amely órákká érve korbáccsal kergeti elmém fürgeségét, a homokba. Oda rajzolja az ő gyermekét, kit ifjan fa

Teljes bejegyzés »
Versek
Halászné Magyar Márta

Megfáradt mozdony

    Halászné Magyar Márta Megfáradt mozdony Olyan vagyok, mint megfáradt mozdony, melyben megrekedt a fullasztó füst, és mégis képes, hogy álmodozzon, holott léte sohasem

Teljes bejegyzés »

Tudod ki vagyok én ?

Edit Szabó : Tudod,ki vagyok én ? „Nappalok és alkonyok ” messze tűnnek, csukott szemem alatt a gondolatok repdesnek,tudod-e,ki vagyok én most ? Fejemet nem

Teljes bejegyzés »

Apa mondta ….

— Anya nézd, valaki ott áll és bámul a kerítésnél — kiabált anyjának Misi az ablak mellől. — Sőt, be is jött a kapun. Ismered

Teljes bejegyzés »

Égi segítség

  Szikrázó napsütésben fekete a hajnal a lenyugvó nap fényében megjelent egy angyal hófehér ruhájában egy felhőre lépett nem szólt semmit, csak mosolyogva nézett.  

Teljes bejegyzés »