Csendesedik az élet az egyetemen. Egyre több folyosó sötétül el, ahogyan a távozók leoltják a villanyokat. Már csak fölöttünk pislákol a lámpa, gyenge fényénél olvasom könyvem sorait.
Nem köt le a cselekmény, időről időre felnézek és a mellettem fekvő szaktársamat figyelem.
Alszik, utolsó órájának kezdetét várja. Feje a vállára bukott, haja az arcába hullott, ajka enyhén elnyílt, a félhomályban látni vélem a fogain megcsillanó nyálat. Felhúzott térdeire kabátját terítette, takaróként. Csizmáját levette, lábát csupán a zokni takarja, amelynek anyaga a sarkánál olyannyira elvékonyodott, hogy átsejlik alóla a bőr. Halkan szuszog. Lélegzetvételeimet az övéihez igazítom, s visszafojtom, mikor szempillája megrebben. Arcát figyelem és hatalmába kerít a nyugalma. Zavaros gondolataim könnyű felhőként lebegnek lelki szemeim horizontján. Elfelejtem aggodalmaimat, a közelmúlt csalódásait.
Bekövetkezik, ami csak ritkán sikerül életem során: az adott pillanatra koncentrálok. Pihenőt hagyok fáradt lelkemnek és ezzel többet segítek magamon, mint fél napi alvással.
A szaktársam ekkor álmában kinyújtja lábát és a táskámra teszi. Annak dacára, hogy ezzel valószínűleg összegyűri füzeteimet, gondosan kidolgozott jegyzeteimet, nem húzom ki alóla, mert így még közelebb került hozzám a fiatal, vékony test melege. Még a könyvemben is óvatosan lapozok, nehogy a nesszel felébresszem.
Az ő nyugalma az enyém táptalaja. Ha felébred, megtörik a varázs, visszaérkezünk a hétköznapba: egy komor, egyhangú szerdába.
Hát csak aludjon minél tovább.
Author: Horváth Vanessza
"A regényes látásmód sokszínűvé árnyalja a világot, olyanná, amilyen az valójában." Vavyan Fable
2 Responses
„Bekövetkezik, ami csak ritkán sikerül életem során: az adott pillanatra koncentrálok. Pihenőt hagyok fáradt lelkemnek és ezzel többet segítek magamon, mint fél napi alvással.”
Tüneményes soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen a kedves szavakat!