Várni, vers

A Bálint napi antológiába küldött egyik versem
Várni

Nem szeretek várakozni, de néha elkerülhetetlen
Addig is rád gondolok
mi volt
mi van
mi lehetne

Emlékszem szinte mindenre
de csak a szépet idézem fel
Egyiket a másik után
ez is volt, meg az is
Itt és amarra is

Megjössz végre
elszalad a sok emlék
Fáradt vagy
boldogtalan

Pedig benned is megvan
az a sok szép emlék
Legközelebb te várj rám
hogy neked is szép legyen
minden, ami volt
ami lehet még

Torma István
Torma István
Author: Torma István

1947. ápr. 13-án születtem Újpesten, most már 26. éve Borsodban élek, Kazincbarcikán. Itt is van családom, és Budapesten, környékén is. Ott két lányom van, felnőttek, a nagyobbiknak 2 lány unokája, huszonévesek. Bár kamasz koromban már írtam verseket, de műszaki pályára készültem. Kutatóintézetekben dolgoztam, kísérleti fizikával, majd műszertervezéssel, majd egyre inkább számítástechnikával foglalkoztam. Évtizedekig számítógép programokat írtam egészen nyugdíjas korom környékéig, egy pár évig még nyugdíjasként is. Visszatérve: Írtam verseket, de elégettem, majd fotóművésznek készültem, a Budapesti Tavaszi Fesztivál fotópályázatán a legjobb klasszikus portré díjat nyertem, de mindent elégettem. 26 évig írtam a fióknak, ez idő alatt senkitől semmilyen segítséget, biztatást nem kaptam. Az elmúlt években viszont már körülbelül 70 írásom jelent meg, már nem számolom. Havonta jelenek meg a Kalamáris és a Litera-Túra irodalmi oldalakon. A SzövetIrodalomban, egyik hónapban a 116 írás közül elnyertem a legjobb írás címet. Másfél év alatt három könyvem jelent meg, az Örökmozgó c., a Remittenda c. és most a Okosak, szépek. Verseket is írtam, a feltörő érzelem íratta velem, de 20 évig senkinek nem mutattam. Egyik versem, a Néha… több, mint sikert aratott, a videóját már több mint 1000-en látták. Szerkesztőm bátorított, hogy írjak, mert jók, közli is mindig. Öt antológiában szerepel írásom, versem, még...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Parfüm Múlt ragyogását felidézi szívemben, ennyi az enyém. Elhalványodik mégis színekben lüktet, hullik rám a fény. Felnyílik újra, hogy sosem feledjem el: Éltünk. Te meg

Teljes bejegyzés »

Csigaházamban Csigaházam nyitva. Míg fordul az idő, Benne növekszem én, mint fűszál, zsendülő. Még véd a csend szava, kint tombol a világ. Egyre feljebb jutok,

Teljes bejegyzés »

Tavasz Nap sugarában szerelmed még átölel hajnali fénnyel. Téli álmomból fagyott szívem felébred, üzensz, s megértem . Author: Törteli Tücsök Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna

Teljes bejegyzés »

Bolyongás Szabály kövein jártam mindig, biztos ösvény lábam alatt, évtizedes fák árnyékában – hittem- életem jól halad. – Most lassan eljön mesém vége, mégsincs boldog

Teljes bejegyzés »

Visszajövök Bárhová vitt az út, bárhová szálltak évek, eljön majd az idő. Tudd: én visszatérek. Bármilyen forgószél forgatja a rögöt, egyszer újra csönd lesz. Tudd:

Teljes bejegyzés »

Megint tavasz Olyan tavasz van, mi puhán átölel, elhiteti velem, újra élni kell. Ringat, dúdol nekem édes dalokat, szállni tanít megint bágyadt madarat. Átmelegít, íze

Teljes bejegyzés »