Apró gyermekként gyakran környékezett meg a tiszavirágok különleges násza. A csillogó Tisza partján elképedve álltam, s bámultam némán a kérészek rövidke életét. Ahogy nőttem, a szélesen mosolygó víz felett hallgattam napestig szárnyaik szerelmes dallamát. Felnőttként az aprócska tündérek sorsa megfáradt lelkemre feszült. Míg sistergő seregük surrogva suttogta lustálkodó nádasok bólogató ritmusát, a felszínen nyargaló hullámok sora hosszú csendre intett. Már nem vagyok fiatal. Szívem, mint szerelmes kérész újra, és újra a csillogó folyó felszínét szántja. A nádasból néha még visszanéz. Karom integetne, ha egyszer megmozdulna, de nem. Kezeim fáradtan pihennek zsebeimbe rejtve, hisz’ világunkhoz képest én is csak tiszavirág vagyok.
Author: Adorján Gyula
Adorján Gyula vagyok, 1962-ben születtem Budapesten, egy hatgyermekes család elsőszülött fiúgyermekeként. Bár tudom, a királylányokat régen megették a sárkányok, a királyfik meg jó nevű szociális otthonokban tologatják a széket, mégis hiszek az álmokban, a mesékben. Én e korban Én e korban, sárban, porban, meggyötörten, elhagyottan Élem azt mit álmodom, s ha szépnek érzem, átadom. Kéretlenül kérnek népek, adjam azt, mit ők ígérnek, S a messze hangzó lágy szavak zajos csendben játszanak.
2 Responses
” Szívem, mint szerelmes kérész újra, és újra a csillogó folyó felszínét szántja”
Nagyon szép sorok. Csak a test öregszik, a lélek fiatal marad.
Szeretettel: Rita
Bár a Duna közelében lakom, szerelmem mégis mindörökre a Tisza marad.