Bonyhádon, a híd utáni lámpánál fékez mellettem. Nagy kocsi. Három sorban vannak az ülések, hétszemélyes. Beszállok az anyósülésre. Köszönésemre csak hümmögnek. Láthatólag senkinek sincs jó hangulata, nem is elvárható, de úgy tűnik, az én kedvemért sem strapálják magukat. Nem jellemző rám, hogy csak így elvitetem magam, ám a kocsim szerelőnél, és mivel pont haza mennek, hát kapok az alkalmon.
-A temetőhöz?
-Nem, annyira nem sietek. A templomba megyek. Ha lennél szíves.
Meg kell állapítanom, Attila még mindig jól vezet. Meg sem döccent a kocsi induláskor.
-Mesi!-csattan hátulról.- Zárd el a zenét, ne üvöltsön, egy hangot sem hallani. Vagy tedd a fejedre azt az izét!
Bámulom a tájat. Régen ott is volt egy kápolna. Vajon kik járhattak oda? Ezen a mellékúton, mielőtt leaszfaltozták, leginkább lovaskocsik közlekedtek. Osztrák hegyek, dombok jutnak az eszembe. Lehet, hogy a tehenek és a birkák miatt.
-Aztán mondjad csak, meddig maradsz?
Felkapom a fejem. Hozzám beszél? Alighanem.
-Csak pár órát. Benézek nagymamához a templom és a temető után.
-Hát az nem valami sok. Gondolom, elfoglalt vagy mostanában.
-Ami azt illeti…
-Aztán rendes ruhát már sosem hordasz?
Végignézek magamon. Ugyan tetőtől talpig feketében vagyok, de nem gyűrött, nem szöszös, alkalomhoz is illő, a cipőm is kifogástalan, bár az onnét biztosan nem látszik.
-Hogy tetszik ezt érteni? – fordulok hátra.
-Tegezzél már vissza, majdnem a vejem lettél. Rendes ruhát, mint mindenki más.
-Többnyire reverendát hordok.
-És amikor nem temetsz, nem tartasz misét?
-Akkor is.
-Mesi, most mondd meg, kétévente egyszer látjuk, alig jár felénk, olyankor is leginkább temetéskor, és szoknyát húz. Mit szólna anyád, ha így látná?
Lopva a középső üléssoron helyet foglaló lányra sandítok. Mesi nem válaszol, fején a füles, mintha itt sem lenne. Öccse a telefonjába burkolózik, ő is kizárja a hátsó sorból vegzáló öreget.
-Miért nem ült előre, Kati néni? – terelem a szót.
-Még csak az kellett volna! – szűri a fogai között sofőrünk. – A hangjánál csak a szaga rémesebb.
-Mondtam már, hogy tegezzél! Nagy a cúg ott elől… Aztán a temetés után bejössz-e hozzánk? Hisz hazajöttek a gyerekek is, látod, irigykedhetsz, lehettek volna a tieid is, ha nem vagytok olyan szerencsétlenek!
Szívből örülök, hogy egyik gyerek sem hall, bár Mesi szemét megrebbenni látom a tükörből, Attila mereven az utat nézi, miközben a táj szépen gördül odébb, mintha szalagon húznák. 1 perc múlva majd elkanyarodunk balra, aztán már csak három perc, és ott vagyunk. Túl járunk az út felén.
-Nemigen lesz rá időm. Mondtam már, hogy benézek nagymamához. És zavarni sem szeretnék. Volna kedvetek amíg odaérünk Cikóra, elmondani egy imát?
-Én vezetek, inkább az útra figyelnék. A gyerekeket meg hagyd, hadd foglalják el magukat!
-Kati néni, imádkozol velem, ha már egyszer pap vagyok, és nem a vejed?
-Minek kezdenénk most bele? A templomban és a temetőben is imádkozunk. Mindjárt odaérünk. Inkább mesélj, ha már nem akarsz bejönni hozzánk.
-Nincs semmi különös. Úgy élek, mint más papok. Az egyházközség a családom. Kevés az esküvő, de a betegek, idősek hívnak. És persze bejön egy-egy temetés is.
-Mint most, ugye? De nem minden nap temetsz hozzád közelállót?
-Ez így van. Ez a mai temetés különleges.
-No, azért.
Hallgatunk egy sort,
Feltűnnek az első házak.
Megállunk a templomnál.
-Köszönöm a fuvart. Várlak titeket a gyászmisén.
-Itt leszünk – szól halkan öcsém.
Szelíden lép a gázra. Belépek a templomajtón, térdet hajtok, aztán visszanézek. Mintha magamat látnám elhajtani a családi autóban.
Körbenézek. Egy Kati nénihez hasonló asszony épp felém tart. Amott egy dupla babakocsit hoz irányba egy fiatal pár. Feketébe öltözve egy számomra nagyon kedves arcú ismerős lép be mellettem a templomba.
Cikón szinte mindenkinek van egy ikertestvére.
Megjelent a Falvak, városok c. kötetben.
Author: B. Hargitai Margaréta
Szavakkal dolgozom. Építek belőlük, szövögetem őket, javítgatom, ha nem találok megfelelőt, létrehozok egy újat, meglévő szövegeket bontok szét, s kiszórva a felesleget, újjáalkotom. Gyerekekkel is dolgozom. Csiszolgatom, kapcsolatba hozom őket egymással - és a szavakkal is. B. Hargitai Margaréta vagyok, négy gyermekes édesanya, magyartanár - már 28 éve, újabban kezdő szerkesztő, író, költő is.