Őszi idill

Kicsinosítottam magam, mert tudtam, hogy meglátogatsz.

Élénk színeket választottam,

mert szerinted ezek állnak nekem a legjobban.

Olyan gonddal készülődtem, mintha bálba vinnél.

Persze tudtam, hogy nem azért jössz.

Te megérkeztél és csak bámultál.

Szemed először végigsimogatott, aztán

beleégetted emlékezetedbe a rólam alkotott képet.

A pillantásodból láttam, örökre lefoglaltál magadnak:

innét kezdve hozzád tartozom.

Ez eleve elrendelés volt, ebben a pillanatban

egyikünk számára sem működött a szabad akarat.

Miközben tekintetünk egymásba fonódott,

elkezdtem magam megfosztani mindattól,

amit a kedvedért öltöttem magamra.

Egyenként hullattam a földre, szépen, lassan, szinte érzékien.

Te csak néztél és mosolyogtál.

Mikor teljesen lecsupaszodtam,

úgy láttál: védtelennek és tökéletesnek,

önmagamban szépnek, mint senki a világon.

Megcsókoltál és megköszönted.

 

Hazasétáltál,

elővetted a vásznat és lefestettél.

Először teljesen pőrén.

Majd felöltöztettél.

 

Csak mi ketten tudjuk, hogy mélyebbre láttál,

mint bárki,

hogy többet tudsz rólam,

mint bárki.

 

Azóta is eszembe jutsz minden ősszel,

aprólékos gonddal szépítkezek,

bár nem ígérted, reménykedek: hátha erre jársz.

Vágyakozva nézem az utat, amelyen soha nem jössz.

Mikor rámdermed a csalódás pillanata

fáradtan leszórom díszeimet.

Mindig sóhajtok egyet miattad,

mikor az utolsó levelem tétován

lehullik az avarra.

 

Bánkúti Trudi 

emlékére

 

Megjelent a Vetkőznek már a csalfa fák c. kötetben.