Anyánk a mélyből
Gyenge Ő most mint egy cérnaszál
De olyan hajókötél mint senki más.
Pillanatokra még régi önmaga,
Többnyire csak alvó mormota.
Az Ő szívére épült minden,
De pont a szíve hagyta elsőre cserben,
Mégis talpra állt, vitte a háztartást,
Pedig a rákseb a keblét marta már.
De félelem nélkül ezzel szembe szállt,
Megtette, amit a hideg elme várt.
Hónapról hónapra megvívta harcát
És a kór meghátrált, mert főzött ránk.
Aztán agyába alvadt rög szorult,
És mint egy rongycsomó a földre hullt.
De tudtuk, ott van Ő még a mélyben
És felszínre tört újra a fénybe.
Szárnyaszegett madár volt mostantól
De bent, a régi versekben szárnya volt
Botladozó léptei rímelve szálltak,
Csak a jelen tartotta fogságban.
Aztán Ő, aki mindig oly egyenesen járt,
Már csak görbe háttal botorkált,
Mert csontjából a mész messze szállt,
És az oszlop, összeroppant.
És jöttek újra, meg újra a vérrögök,
Majd „Mamánkra” egy anyajegy támadt
Karja tört, de reszkető lábbal újra kihúzta magát
Pedig másnap a mentő bénultan vitte már.
Haza hoztuk, hogy tudja, hol van.
Hol lehet újra a régi önmaga.
Csak a lába és a karja nem bírja,
Mellyel engem vitt mindenhova.
Ki ma oly gyönge mint egy cérnaszál
Hajókötél marad mert Ő az én anyám,
Még ha karba véve is nehezen jár,
És nagybajában feljajdul néha,
Ő, kinek jaj szavát eddig senki nem hallotta,
Mert mindig a családját gyámolította.
A kikötőnkben, az általa megpakolt hajónk,
Ő tartja itt, ki régen oly erős volt.
2025. 03. 30-31.
S.F.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
2 Responses
„Ki ma oly gyönge mint egy cérnaszál
Hajókötél marad mert Ő az én anyám,”
Tetszéssel és szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm, hogy elolvasta!
Tisztelettel
S.F.