Van egy jó sztorid?

Van egy jó sztorid?

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Így szólt a pályázati felhívás. Hisz, hogy ne lenne. Tele van a fiókom még ki nem adott jó sztorikból álló írásaim. Egyet-kettőt maga az életből merítettem. Azzal a lendülettel nyitom is ki a laptopom és nézegetem az írásaimat és nagyjából 3 óra után a 62 írásból még mindig nincs semmi.

Nem jó ez így? Kéne valami, ami ütős, nevetős, de végül is olvasmányos. Az én történeteim nagyjából szomorúak, nincs bennük happy end csak depi end. Azt meg senki sem szereti. Az olvasó könnyű sztorit akar, ki is volt írva.

Fel van adva a lecke. Írjak kutyáról, aki várja haza a gazdáját? Vagy a nagymamáról, aki kötöget esetleg a lámpás fényéről, ami minden utat bevilágít? Esetleg a kikötőről, ami ott áll a tenger parton a világító toronnyal? Nem az nem jó.

Elakadtam. Még egyszer átnézem az írásokat. Ott a hérics. Azzal pályáztam már, gondolom még egyszer nem küldhettem be. Pedig én azt jónak tartom. Nézzük…Lány is beküldésre került. A boszorkány hosszú és nem oda való. A Dunaszekcsői nyár jó lehet.

Kiválasztom. Listázok tovább. Szól egy nyári sláger a rádióból. Kellemes víz parti hangulatom lesz tőle. Eszembe jut a kedvenc fagyim íze. Szilvásvárad és a pisztrángos.

Vagy a kedvenc Balaton emlék? Igen az is jó lehet. Írok egyet gyorsan. Fél óra múlva kész, de amolyan semmilyen. Szerintem szirupos. Nem szeretem a szirupot. Mégis kiválasztom majd átdolgozom később.

Aztán eszembe jutott a 4-6 villamos vonalán. Szeretem azt a történetet. Szerelemről szól és érzésekről. Az egyik kedvencem. Na ez is megy a listához.

Aztán elakadok. Lassan leszál az este is így megyek Ábelt fürdetni. Elalszom és álmomba megszületik a történet.

Vége

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Muzsik Szandra

Hópehely

A tél most is pirosra csókolja az arcom,Nem szúr, nem fáj, de a nyoma ott marad.Ahogy nézem a lassan lehulló pelyheket,Érzem, hogy a magány most

Teljes bejegyzés »

Éjszaka

  Halászné Magyar Márta Éjszaka Tudom, hogy most nem csak én nem alszom, mégis egyedül vívom éjszakai harcom, forog agyamban számtalan gondolat, felidézek számomra kedves

Teljes bejegyzés »
Versek
Adorján L. Zoé

emlék

                                                 

Teljes bejegyzés »

Út és idő

Még nagyon fiatal az idő, alig kacsint ránk fény az égen. Ujjaim ujjaidba fonódnak a hajnali derengésben.   A faágak között, felettünk megbújnak a madáretetők,

Teljes bejegyzés »

Eljövetel

Eljövetel       Áldott decemberi reggelen, Havas, hófödte sétányon Hangtalan, bolyongva járok. Végeláthatatlan ködben Adventi csodára várok.   A csendben újra rám vigyáz, utolér

Teljes bejegyzés »