Szomorú napra ébredtem, mikor ràjöttem, Màr nem vagy velem…. Édesanyàm, valami  hibàt vétettem, Hogy többé neked nem kellettem? Ha rosszat tettem, vagy mondtam, Kérlek, bocsàsd

Karácsonykor valami nagyon szépet szeretnék tenni. Nem beszélni, inkább cselekedni. Igazán szívből jövőt megosztani. S nem csak szép szókat szaporítani. Megölelnék minden elhagyott gyermekeket. Megsegíteném

A téllel letisztult gondolatok is jônnek, Mint elköszönő emberen halotti lepel. Felszálló, hüvös ködben elveszett remények Kelnek útra, s merülnek bele a sötétbe. Hideg kezeivel megdermeszt

Lehajtom válladra fejemet, drága istenem Én vétkes,ki lám, csak embernek születtem. Es elsorolom neked az összes vétkemet, Mely vállamat nyomja, mióta születtem. Megbántam mindet, többször

Születésnapom van ma nekem, Ahogy holnap talán neked lesz. Egy újabb remek alkalom ez, Hogy kezet foghassak veled. Hogy körbenézve észrevegyem, Milyen sok barátom van nekem. És

Vágyom rá -nem tagadom- hogy köztetek lehessek, S mannaként csöppentsem versem elmétekbe. Lelkem fénye harmatként ragyogjon fel benne. Sarjadjon szép nyelvünk fel, egész a mennybe.

Mikor még apró voltam, A „Miért?-re sokan válaszoltak. Aztán már nagyobb lettem, S utamat én választottam. Majd felnőtt korba tértem. Kérdéseim csak halmozódtak. Kétesebbek lettek

Harmatgyenge pillangóként vállamra települt. Honnan jön, merre tart… nem kérdeztem. Csak röpködtem vele, élvezve a derűt, Mely szívemet már régóta elkerülte. Meg akartam fogni. Csak maradjunk együtt.

A test a lélek hordozója. Porhüvely, melyet gondozni kell. Amig jól vagy, ez támogat. És cserben hagy, ha megbetegszel. A lélek megmutatja, ki vagy. A

Hovà lett a nyàr , Hovà lett a régi szerelem? Hovà lett a tűz, Mely lángol,s élve eltemet? Hogy talàllak meg, Ha nyomod màr nem

Tán csak a meleg tekintet, mi úgy hiányzik, Mely messziről is szeretettel ölel. Vagy a mosoly, amely felbátorít, Hogy szinte a felhőkbe emel. Egy érintés,

Ma sétálni mentem a gazdival. Igazán remek móka volt! A gazdi szabadon engedett, Míg ő mögöttem kutyagolt. Már alig látta a szemem, Olyan messzire volt.

Bánat, mi elszigetel egymástól vagy netalán tán összeköt.  S úgy tesped rá a lelkedre, ahogy tájra a nyomasztó köd.  Örömnek, vagy csak egy mosolynak többé

Vannak, akik félnek az elmúlástól, Pedig mi sem természetesebb. Hiszen az időnk behatárolt. Tudjuk, a kocka el van vetve. A sors cseppet sem igazságos. Egynek

Ha én góya volnék Mindig repülnék. Átsuhannék gondok felett- Olyan szabad lennék. Ha én gólya volnék Oly hűséges lennék, Szép magyar hazámhoz Mindig visszaszállnék. Ha én gólya